Gyerekként minden rajzunkat műalkotásként kezelik a szülők, de mikor jön el az a pont, mikor már komolyan el kell gondolkodni a művészeti pályán?
Már egészen kicsi koromtól nagyon szerettem rajzolni: szinte állandóan rajzoltam, telefirkáltam a szobám falait is – a szüleim nagy örömére. (nevet) Szerencsére a családom már a kezdetektől mellettem állt, mindig hittek bennem, bátorítottak. Indultam mindenféle rajzversenyeken, jártam rajzszakköre, rajztáborba, szóval már ilyen korán is sokat foglalkoztam a dologgal. Mindig is az volt az elképzelésem, hogy a Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakára fogok járni, de sajnos oda nem vettek fel az érettségi után. Így végül a MOME textil szakán kötöttem ki, ami akkor nem is tűnt olyan nagy kitérőnek, mert ez az irány is nagyon érdekelt. Még diploma előtt megjelent egy verseskötet a rajzaimmal, aztán sorra jöttek még rajzos lehetőségek, és valahogy természetes volt, hogy ebben maradok, annyira sok örömet okozott.
A textilszakos tanulmányaid hogyan befolyásolták a vizuális látásmódodat?
Ez nehéz kérdés… biztos vagyok benne, hogy sok mindent tanultam a tanároktól és osztálytársaktól, melyek tetten érhetőek a munkáimon. Két tanárom, Szűcs Edit és Harmati Hedvig, különösen jó irányba terelgettek mindig, úgy érzem. Talán az első könyvemen érezhető leginkább a textiles hatás, ott még nagyon érdekelt hogyan öltöztetem a figurákat, aprólékos mintákat tettem a ruhákra például. Aztán idővel eltávolodtam ettől a stílustól, most a letisztultabb dolgok jobban érdekelnek.
Érdekes, hogy sok animációs filmből, illusztrációból kirajzolódni látszanak manapság divatos stílusok. Hogy van ez: mindenkinek van saját stílusa, mégis vannak trendek, amiket követni kell?
Nagyon sok stílus van az animáció, illusztráció területén , és biztos vagyok benne, hogy mindenkire hatnak a saját példaképei. Ez talán nem olyan tudatos, inkább arról van szó, hogy figyelünk, nézelődünk a környezetünkben és belénk ívódnak képek amik tetszenek. Van a fejünkben egy vizuális szótár, amit mindig frissítgetünk. Érnek hatások, de csak úgy jó a dolog, ha ezeket a magunk képére formáljuk.
Általában mi inspirál?
Illusztráció esetén, ha könyvről beszélünk, akkor természetesen a szöveg. Ebben van az ötlet, csak ki kell bontani. Ha a saját munkáimról van szó, akkor inkább az aktuális érzésekből, hangulatokból merítkezem, de persze rengeteg minden hat rám. A környezetem, a körülöttem lévő emberek, történések, csak úgy a hétköznapok. Imádok sétálni például egyedül és nézelődni, ez mindig nagyon feltölt.
Vannak olyan figuráid, akiket ismerőseidről mintáztál meg?
Ajajj, vannak, állandóan ezzel szórakoztatom magam. (nevet) Egy elképzelt, talán tőlük távoli szituációban ábrázolom őket, ezért valószínűleg magukra sem ismernek. Meg annyira arra sem törekszem, hogy hasonlítson a figura rájuk, csak az érzet van meg. Egyébként azt is gyakran mondják, hogy az illusztrátor kicsit mindig magát rajzolja, és akkor is hasonlít rá a figura, ha nem is magáról mintázta. Ebben van igazság.
Úgy tudom, édesanyád meséjét is te illusztráltad.
Igen, anyukámmal a tavaly előtti Aranyvackor pályázaton indultunk – ő írta a mesét, én pedig rajzoltam hozzá. Bogarakról szólt a történet, és ez életem egyik kedvenc projektje volt, pedig nem lett befejezve. Egyébként a családunkban van egy kis hagyománya a gyerekirodalomnak, több közös munkánk is jelent meg folyóiratokban, könyvekben. Például az első könyvillusztrációim is apukám verseihez készültek.
Nagyobb nyomás a családtagoknak dolgozni, vagy pont hogy egyszerűbb?
Szerencsére soha nem volt semmilyen konfliktus közöttünk, inkább mindig olyan volt, mint egy közös játék. És persze nagyon jó érzés, hogy együtt hozunk létre valamit.
Mit illusztrálnál még szívesen?
Szívesen illusztrálnék társasjátékot, saját képeskönyvet. De érdekel újabban az animáció és a tetoválás is!
Arra nem gondoltál, hogy te is kipróbáld magad a mesekönyv írásban?
Ha megjelenne a saját képeskönyvem, akkor azt terveim szerint én írnám. Persze nem lenne benne olyan sok szöveg, szerintem ahhoz nincs túl nagy tehetségem.(nevet)
Mennyire nehéz manapság érvényesülni fiatal illusztrátorként?
Én úgy látom, hogy bár valóban eléggé telített a szakma, mégis mindig igény van a friss tehetségekre, az új látásmódra. Szerintem a kiadók is egyre nyitottabbak a fiatalokra, csak az embernek össze kell szednie a bátorságát, hogy felkeresse őket.
Kézzel dolgozol, vagy digitálisan rajzolsz?
Ha könyvről van szó, akkor általában vegyestechnikával dolgozom: ceruzával vagy tussal készítem el a rajzokat, a színezés pedig már digitálisan történik. A saját munkáimban sokkal hangsúlyosabb a kézi rajz vagy festés. Igazából bármi is legyen a technika, fontos a spontán megfogalmazás. Nem szoktam nagyon sokat foglalkozni egy-egy képpel, akkor jó ha nincs túldolgozva.
Manapság digitálisan már sok olyan ember is tud nagyszerűt alkotni, akinek kézzel egy pálcikaember sem menne. Ez nem dühítő?
Ha nagyszerűt alkot, akkor nem dühít. Ezek a digitális programok is tulajdonképpen eszközök arra, hogy az ember megfogalmazza a benne levő képeket, hogy kifejezze magát úgy, ahogy ceruzával vagy ecsettel is tehetné. Szóval a technika nem fontos, a kép a lényeg. Fontos, hogy az szakmailag rendben legyen és működjön.
Min dolgozol jelenleg?
Most pont szabadságon vagyok egy hétig! (nevet) Most jó, hogy a saját munkáimra koncenrálhatok, mivel az elmúlt időszakban több gyerekkönyvön dolgoztam, és a saját dolgaimra nem maradt idő. Illetve készülünk a nyár folyamán egy animációs filmmel is, Magyari Andrea Átjáró Másvárosba című könyvének készítjük el animációs változatát, amit Gelley Bálint rendez, én meg majd a látványtervezésbe kóstolok bele.
