Egy velencei lány a főszereplője annak a cikknek, amit a Marie Claire január-februári számában, az utazás rovatban közlünk. Sara Urbant, akinek az édesapja velencei volt, az édesanyja pedig budapesti, arra kértük, mutassa meg a szülővárosa helyeit és meséljen róla, hogy miért jó és miért kényelmetlen egy különleges vízi városban lakni. Olyan érdekességeket is hallottunk tőle, amikre korábban nem is igen gondoltunk a várossal kapcsolatban.
A fotózás napjaiban a Hotel Ca’ Nobile Corner vendégszeretetét élvezhettük. A néhány éve nyílt kis butikhotel a legélhetőbbnek tartott kerületben, a Dorsoduróban áll, annak is központi, színes terén, a Campo Santa Margheritán. A szárazföldről érkezve a városba, a Piazzale Romáról – még ha egy eltévedést is beleszámolunk, ami itt szinte kötelező – úgy 15 perces sétával érhetjük el, de a repülőtéri hajó, és egyben a vaporetto megállója is csak pár percre esik tőle.
A hotel egy kisebb, egyemeletes épületben működik. A téren sok szép ilyen áll, a miénk különös ismertetőjegye a négyosztatú ablak (Velencében quadriforának mondják, és akinek ilyen díszíti a házát, az nagyon büszke rá). Ősöreg kapun lépünk be a téglaborításos udvarba, és egyben a régmúltba is, mert a hangulat olyan, mintha odabent száz évekkel korábban megállt volna az idő.
Mint egy csodálatos színházi díszlet: az udvar közepén márványkút, körülötte asztalok-székek, a lépcső korlátján kis velencei oroszlánszobrok. A nagy fakapuhoz pedig kulcsot kapunk, hogy éjjel szabadon ki-be járhassunk a saját kis várkastélyunkban.
A Campo Santa Margheritán virágpiac és (sirályoktól körülvett) alkalmi halárus, kávézó és charity shop, templom és egyetemi épület, étterem és bár is található. A gyerekek a bank rácsos ablakaira rugdossák a labdát, a szülők a padokon ülve kiabálnak nekik, megunhatatlan élő mozi. A szobánkban, meglepő módon, ebből keveset hallani, nyugodtan alhatunk. A hátsó szobákból mind a fölszinten, mind az emeleten saját teraszra léphetünk ki, reggelihez pedig az egyik emeleti szobában terítenek, a márványkeretes, ólomüveg ablakokból a nyüzsgő tér eseményeit figyelhetjük.
Az antik homlokzat frissen felújított, tiszta belső tereket takar, a szobák és a fürdőszobák vadonatújak, ez minden részleten érződik, a stílusos dizájntapétától a zuhanykabinig. Foglalhatunk náluk kisebb, egyszerűbb és így olcsóbb szobát, de ha szeretnénk, lakhatunk a díszesebb berendezésű, tágas (családoknak is ajánlott) lakosztályok egyikében is, ezekben hagyományos velencei kőpadlón járunk, és antik fagerendák alatt alhatunk el.
És álmodhatunk a város és a ház egykori nagyságáról: történelmi falak között pihenünk ugyanis, a 14. században épültek, és hosszan a Corner vagy Cornaro család tulajdonában voltak, akik dózsékat, bíborosokat is adtak az egykori Velencei Köztársaságnak. Tagjai közé tartozott a 17. században élt Elena Lucrezia Cornaro Piscopia is, a világ első nője, aki megkapta a filozófia doktora címet. Az eset a szomszédos Padova egyetemén történt, nem kis ellenszélben, és hiába a diploma, Elena azután nőként nem is taníthatott az intézményben…
Nagyszerű a hotel személyzete, bőbeszédűen mutat és old meg mindent, amit kérünk, vendéglőt, látnivalót is ajánlanak a környéken. A Dorsoduro negyed és a szálloda sokat adhat egy igazán kellemes velencei kiránduláshoz: a hangulatos Campo Santa Margheritán olcsóbban ehetünk-ihatunk, mint a Szent Márk tér vagy a Rialto-híd kaotikus környékén, a Hotel Ca’ Nobile Corner pedig barátságos, romantikus szállásunk, velencei otthonunk lehet. hotelcanobilecorner.it, info@hotelcanobilecorner.it
Fotó: Erdőháti Áron
