A melegben melegem van, a hidegben fázom – velem nem lehet jót tenni. Az életen és az évszakok időjárási viszontagságain csak melankolikus mivoltom segít át, a szenvedésnek mindig megtalálom a gyönyörét. Nem különösebben kedvemre való az öt órai korom sötétben hazabotorkáni a hegyre lejtőn le, emelkedőn fel, át a hídon, el az erdő, vagy más néven a vaddisznók tanyája mellett. Persze ha nem lenne hideg, nem tölthetne el valamiféle mazochista és kellemesen jóleső, talán a rettenthetetlen gyerekkori élményeket idéző érzés a fülig érő köd, a deres kovácsoltvas kerítéssor és a havas utcák látványára. Ugye Balaton sincs kánikula nélkül, ahogy merengős, már-már ihletett idő sincs egy kis didergés nélkül. Ilyenkor különösen szívemhez szóló élmény kocsiba – bizony, a csacsi, öreg Volvóba – ülni és nekivágni a vidéknek. Az első havas hétvégén Esztergomba autóztunk.
Porcukorváros, István és a lefagyott lépcsősor
Esztergom különösen bájos város a dombocskáival, a dombocskáin sorakozó házikóival és a házikók ablakaiban szunyókáló macskáival, de a Dunakanyar vagy a bazilika látványa sem elhanyagolható. Pestről zúzmarás verőfényben indultunk, hóesében érkeztünk Esztergomba. A Szent István tér alatt parkoltunk, ahonnan a behavazott rézzöld bazilika kupola magasodott fölénk, aminek a megmászásától semmi sem rettenthetett el aznap. Utoljára még apróság koromban jártam ott a nagyszüleimmel, ideje volt feleleveníteni az élményt. Ráadásul óvodáskori barátném, Kriszta kezét is itt kérte meg nemrég Zsolti. Csabi talán pont ezért nehezen hitte, hogy minden hátsó szándék nélkül tekintenék körbe négyszáz lépcsőnyi magasságból. Vetettünk egy futó-didergő pillantást a téli Dunára, aztán lelkesen megálltunk a pénztár előtt: mi fel szeretnénk menni, igen, oda a magasba. A néni a szemüveg mögül bocsánatkérő pillantást vetett ránk, és közölte, hogy az most éppen lehetetlen, a kupolát lezárták, mert lefagyott a lépcső. Felettébb kellemetlen, gondoltam, de azért legalább a bazilikába bemennénk, kérdeztem, hogy mire lehet még jegyet venni, mert akkor arra váltanánk. Kaptunk belépőt az altemplomba, hát mégse felfele, hanem lefele kirándultunk.
Az altemplom monumentális belmagassága, oszlopai és szobrai közé, mellé és alá esztergomi érsekeket temettek. Gyújtottunk mécsest – mint kiderült, erre később több alkalom is kínálkozott -, körbecsodálkoztunk, aztán csekély mennyiségű lépcsőt magunk után hagyva felmentünk a templomba, ahova egyébként ingyenes a belépés, és aminek egy részét sajnos éppen felújították, de szerencsére a gyönyörű mennyezeti freskókat így is láthattuk.
A bazilikát egyébként Rudnay Sándor tervezte klasszicista és óegyiptomi stílusban, még elkészülte előtt, 1856-ban szentelték fel. Az épület helyén eredetileg a Szent István emeltetett templomot, amit később tűzvész pusztított el. A székesegyházat III. Béla segítségével hozatták rendbe, ami aztán a török ostromakor ismét megsérült, majd dzsáminak használták és lőpor is robbant az épületben.
A karácsony meg a szele
A karácsony vészes közeledtével szinte minden sarkon egy vásárba lehet botlani, azért elhatároztuk, hogy ha már Esztergomban vagyunk, felkeressük az ittenit is, amit a Széchenyi téren állítottak fel. Abban egyetértettünk, hogy korcsolyát – a kis műjégre – érdemes vinni, ajándékra valót viszont nem feltétlenül, kivéve, ha akad a családban egy manóőrült, akinek már csak egy kis figura hiányzik a boldogságához vagy valaki, akinek egy helyben kovácsolt patkó hozhatná meg a szerencséjét. Forraltborozni viszont lehet, a választék pedig hatalmas, és a környező épületek és a karácsonyfa is nagyon hangulatos.
Gyere velem Esztergomba!
Kevésbé fagyos időben a bazilika kupolakilátójába felnőtt jegyet 700, diák és nyugdíjas belépőt 500 forintért válthatsz, az altemplomba pedig 300 forinttért. Idegenvezető szolgálatait is igénybe veheted, 10 és 50 fős társasággal 5000, 10 fő alatti csoporttal pedig 3000 forintért.
Fotók: Jakab Csaba
