Fesztiválozzunk Júliusban igazán fesztiválhangulatba kerülhetünk. Több lehetőség, stílus és helyszín közül választhatunk. Július 2-ától 5-éig a a soproni
A brazil modell Gisele Bündchen, aki nemrégiben a világ legjobban kereső modellje lett, Berlinben mutatta be Ipanema papucsainak második kollekcióját. &#
Mesterségek Ünnepe Négy napon át (augusztus 16-a és 20-a között) a hagyományőrző népművészet legjelesebb képviselői mutatkoznak be a népes közönség előtt a
Gasztrolesen: Babel Delikát Egy hely, ahol abszolút a vendég az első. A Budapest szívében nyílt új, Babel Delikát névre hallgató étteremben a 21. század életérzése
Kultúrsokk Egy filmfelvétel nem pótolhatja az élő színházi előadás hangulatát, aktualitását, feszültségét, de nagyon sok mindent mégis megőriz egy-egy
Rózsafagyi A fővárosi Café Cathedral kávézóba valóban érdemes betérni. Helyben főzött fagylaltjuk nemcsak olasz recept alapján készül, de
Zsidó Fesztivál Augusztus 30-a és szeptember 8-a között az idei XI. Zsidó Nyári Fesztivál minden eddiginél több tehetséges fiatal művésznek kínál fellépési
Kreatív szépség Boronkay Linda alig 25 éves. Nyolc éve modellkedik, olyan híres divatházaknak dolgozott már, mint a Dior, a Christian Lacroix vagy a Sonia
Útjára indult A költészet jelen van mindenütt. A streetpoetry szerveződés végre Magyarországon is mozgalommá alakult. Az utcai verses rendezvényeket, a
Minnie 80 éves Walt Disney legkedvesebb egérlánya (és nem mellesleg párja, Mickey is) idén ünnepli nyolcvanadik születésnapját. Walt Disney
Menő technika Menő, mert állandóan mozgásban van, azaz: mobil. És menő, mert diktálja a tempót. Legalábbis a maga korában diktálta. Az OMM
MOME-pillanat Milyen lehet egy designlakoma? Hogyan járul hozzá Magyarország, grafikusok, fotósok, animációs szakemberek, divat-, ékszer- és formatervezők
Pop art divat Andy Warhol az amerikai popkultúra egyik legnagyobb alakja, a pop art legismertebb képviselője. A ”60-as, ”70-es évek pop és
Naphold otthon Íme egy a Naphold környezettudatos, mégis természetes anyagokból készített, több száz lakberendezési tárgya közül. Végre egy hely,
Verzió Fesztivál Ötödik alkalommal köszönthetjük a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm-Fesztivált november 4-e és 9-e között a fővárosban, és ennek