Életmentő műszerek a Tűzoltó utcai Gyermekklinikának

2013. május 07.

„Az élet az, amiért érdemes és kell is küzdenünk!” – idézte id. dr. Béres József szavait Béres Klára, a 20 éves Béres Alapítvány elnöke a daganatos gyermekek megsegítésre rendezett jótékonysági est kezdetén. A nagysikerű est teljes bevételét a Tűzoltó utcai Gyermekklinika új intenzív osztályának korszerű fejlesztésére ajánlották fel, melyről az adományozási okiratot dr. Szabó András professzor, a klinika igazgatója vette át Béres Klárától.

Béres Klára, az Béres Alapítvány elnöke elmondta: „Van okunk ünnepelni, büszkének lenni, hiszen a Béres Alapítvány immár húsz éve, töretlenül segíti a rászorultakat, betegeket, támogatja az oktatást, a kultúrát, szolgálja az értékteremtést. Nagyon jó érzés, mikor arra gondolok, hogy a mögöttünk lévő két évtized alatt milyen sok embernek, közösségnek tudtunk a segítségére lenni, hányaknak adtunk gyógyulást, erőt, reményt. A mai már a kilencedik, a daganatos betegek megsegítésesre rendezett jótékonysági estünk, ahogy eddig is, a támogatott kiválasztásánál, most is nagyon körültekintően jártunk el. A támogatásunk eredményeként hisszük, hogy még több daganatos gyermek kap esélyt a gyógyulásra, nyerheti vissza egészségét.”

A Béres Alapítvány a jótékonysági est teljes bevételét a Tűzoltó utcai Gyermekklinika új intenzív osztályának korszerű felszerelésére ajánlotta fel. Magyarországon az évente 250-300 új daganatos kisgyerek közül több mint felét kezelik ezen a klinikán. A betegség, illetve a kezelések szövődményeként fellépő súlyos állapotú gyermekeke ellátása a nemrégen felújított és kibővített intenzív osztályon történik.  Az összegyűjtött pénzt az intenzív osztályról mindeddig még hiányzó defibrillátor és újraélesztő kocsi megvásárlására fordítják.