Ferencz Bori színpompás, újrahasznosított műanyag-ékszereit nem lehet nem észrevenni! Ebben a félévben fejezi be mesterszakos tanulmányait a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen, így jövőbeni tervei mellett nagyon sok érdekes kérdésről beszélgettünk vele. Például, mitől értékes vagy éppen értéktelen valami? Hogyan hat a sok „szemét” a tervezői szemléletére? Továbbá a férfidivat új irányáról is mesélt, természetesen amellett, hogy egy kicsit összehasonlítottuk a magyar és a román, fiatal tervezők helyzetét.
Mikor döntötted el, hogy divattervező leszel, hogy kreatív-művészeti irányba indulsz el?
Már egyetem előtt is nagyon szerettem rajzolni. Művészeti líceumba jártunk, a nővéremmel mindketten zenét tanultunk először, az édesanyánk is ott volt matektanár. Tizedik osztályban kellett szakosodni, nagyon vonzott a divatrajz, a hímzés, a dekoratív dolgok érdekeltek leginkább. Még az is megfordult a fejemben, hogy nem bonyolítom az életemet és könyvelő leszek! Az egyik barátnőm is divattervezésre ment és ez adta meg végül a végső lökést, amit természetesen azóta sem bántam meg.
Mikor kezdett el foglalkoztatni az újrahasznosítás, a fenntarthatóság? A családból hozod ezt a tudatosságot?
Marosvásárhelyen – ahonnan származom – elég rossz helyzetben van a szelektív hulladékgyűjtés, ez mégis normális, magától értetődő volt például otthon számunkra, hogy odafigyelünk erre. Valamint az a szemlélet is meghatározó volt, hogy miért vegyünk újat, ha a korábbi még teljesen használható vagy éppen megjavítható?
Hogyan kezdtél el ékszerekkel is foglalkozni? Sok anyaggal dolgoztál már, műgyanta, kerámia, műanyagok, az látszik, hogy bátran kísérletező típus vagy.
Mindig is készítettem ékszereket, legfőképpen magamnak. A Pécsi Tudományegyetemen voltam Erasmus-on, ott kerámia szakra mentem. Nagyon pozitív élmény volt, a közösség is nagyon jó volt, visszatérve azonban valahogy nem találtam a helyemet divat szakon. Így kezdtem el süthető gyurmával, műgyantával kísérletezni, valamint Kolozsváron is megkerestem a kerámiásokat, hogy segítsenek. Maga a műanyag mindig is vonzott. Van egy nagyon erős kettősség benne: egyfelől múlandó, sokszor könnyen tönkremenő termékek készülnek belőle, másfelől nem bomlik le. Majd kézenfekvővé vált, hogy műanyaggal dolgozzak, hiszen úgyis van rengeteg meglévő alapanyag. Rátaláltam a holland Precious Plastic mozgalomra, ők a műanyag újrahasznosításával foglalkoznak, úgyhogy gyakorlatilag YouTube-videókkal kezdődött, azóta is folyamatosan kísérletezek és dolgozom a tökéletesítésen.
Most dolgozol a magiszteri, vagyis mesterszakos diplomakollekciódon, ami szintén az újrahasznosításra épül.
Igen, az ékszerekből jött a gondolat, hogy ezt a témát ültetem át a diplomakollekciómba.
Alapvetően értéktelennek, szemétnek tartott alapanyagokkal is kísérletezel. Érdekes, hogy mit és miért tart a társadalom értékesnek vagy éppen értéktelennek.
A kortárs ékszertervezésnél is erősen megfigyelhető egy elmozdulás e téren, hogy nem csak nemesfémből dolgoznak már. Nagyon foglalkoztatnak az ellentétpárok: múlandó és maradandó, organikus és szabályos, geometrikus. Egyszer Szentegyházán sétáltam és arra lettem figyelmes, hogy gyönyörű, kék kövek vannak az utcán, felmarkoltam és zsebre is tettem egy csomót! Készítettem is gyűrűket ezekből a kövekből, az egyik felük geometrikus, a másik teljesen szabálytalan. Egy, már azóta megszűnt gyár „szemetei” voltak ezek a kövek, azóta már leaszfaltozták azt a részt. A drágakövek természetes formáját is nagyon szeretem egyébként. Nemrég egy ásványvásáron volt, hogy két, ránézésre nagyon hasonló kő közül az egyik nagyon drága volt, a másikat meg szinte pár forintért árulták. Mindig is szerettem egyébként saját készítésű ékszereket viselni, rémálmom, hogy egyszer egy nagyon drága gyűrűvel kérik meg a kezemet, amit majd kénytelen leszek hordani!
Van valamilyen technikai korlátod a műanyag-újrahasznosítással kapcsolatban?
Technikai korlát számomra, hogy nincs ékszerész képzettségem. Apukám egyébként hajómodelleket készít, ő nagyon sokat segít nekem technikai dolgokban.
A munkáid nagyon színesek, harsány árnyalatokat használsz. Hogy látod, mennyire félnek az emberek az élénk színektől? Vagy éppen kiegészítőben pont bevállalják a merészebb dolgokat?
Nekem is volt egyébként fekete korszakom, amikor csak az ékszereim voltak színesek. A vásárokon is nagyon vegyes az emberek hozzáállása: van, aki meglátja és azonnal felderül az arca, beleszeret, van, aki pedig nem érti. Mára egyértelműen „színigényem” lett, az öltözködésben is.
Én kimondottan rossz időben érzek arra késztetést, hogy színesen öltözzek, egyszerűen jobb kedvre derít. Visszatérve a merész színekhez és formákhoz: nagyon foglalkoztat téged a férfidivat megreformálása. Mit gondolsz, miért alakulhatott úgy, hogy formailag mondjuk, a férfidivat sokkal kevésbé változott, mint a női? Hogy látod, milyen irányba indult el a menswear az elmúlt években?
Ez nyilván összefügg a férfiideállal, csak az elmúlt húsz évben kezdett el végbemenni egy jelentős változás. Azelőtt ott volt a férfi, a családfő, az apa, aki a pénzt hozza haza, a külső csupán a státust szolgálta. A feminizmus előretörésével ez az ideál elkezdett változni. Jelenleg egy nagyon érdekes irányba tart a férfidivat, nekem, mint tervezőnek sokkal több kiaknázatlan területtel kecsegtet, női divatban már nehéz „hűhát” alkotni. Igazából ez nem újdonság, XIV. Lajosnak például pompásabb ruhatára volt, mint a nőknek!
A közösségi médiában is aktívan jelen vagy és számos popup-on, kiállításon, vásáron részt veszel. Hogy látod, egy fiatal tervezőnek milyen lehetőségei vannak az érvényesülésre, mi tapasztalatod szerint a legjobb útja annak, hogy megismerjék a munkáidat?
Szeretem a fizikai jelenlétet és a vásárokat, ezek nagyon jó alkalmak arra, hogy egy tervező közvetlenül lássa a termékeire adott visszajelzéseket. Emellett az online jelenlét nagyon fontos, egyszerűen haladni kell a korral. Nekünk egyébként az egyetem nagyon sokat segít, sok szakembert elhívnak például, akiktől szakmai visszajelzéseket kapunk. Egyébként úgy gondolom, hogy nyitott szemmel kell járni és ha kitartóan dolgozol, egy idő után már maguktól is alakulnak a dolgok.
Erdélyi vagy, de közben Budapesten is jelen vagy már több üzletben is a munkáiddal. Mennyire látsz rá a román és a magyar feltörekvő dizájnerek helyzetére? Miben látsz hasonlóságot és esetleg különbséget?
Nyilván az elmúlt néhány évről tudok csak beszámolni. Távolról, alapvetően úgy látom, mindkét piacon a fast fashion márkák dominálnak. Viszont van számos vásár, kiállítás, rendezvény, amelyeken jelen tudsz lenni, ezek már csak a láthatóság szempontjából is fontosak. Egyébként mindkét budapesti üzletből, a wonderLAB-ből és a Hababából is pozitív visszajelzéseket kaptam, mind a szín-, mind a merészebb formavilágra vonatkozólag. Romániában egyébként élesebb különbség van az erdélyi magyarok és a románok stílusa között: míg a magyarok a visszafogottabb, minőségi, szezonoktól független, „örökéletűbb” darabokat részesítik előnyben, addig a románok a trendek „early adopter-ai”, az abszolút trendi újdonságokat keresik. Bukarestben egyébként jelen van nem csak a vásárokon, de az utcákon is egy extravagánsabb irányvonal. Én pedig pont a kettő között vagyok.
Az egyetemen mennyire dominál nálatok a művészeti irány?
Kolozsváron egyértelműen támogatják a merészséget! Az őrültségből is juthatsz eredményre. Arra tanítanak minket, hogy ne vesd el az ötleteidet, vagy jó lesz vagy nem, de próbáld ki! Emellett Pécsett Guttman Barbara is adott nekünk olyan feladatokat, amik teljesen felszabadították az agyunkat, nagyon szerettem!
Itthon jellemző, hogy diploma után saját márkába kezdenek a tervezők: nehezen tudnának itthon cégeknél elhelyezkedni és egyfajta „menekülőútként” tud funkcionálni egy saját, kis márka, hiszen nem akarnak pályaelhagyók lenni és tele vannak ötletekkel.
Romániában néhányan kezdenek csak saját márkába. Sokan külföldre mennek el, sokan dolgoznak nagy cégeknél akár. Az egyetem jobban felkészít arra, hogy diploma után cégnél dolgozhatunk majd. Most van is egy együttműködés egy nagy, román márkával. Másfelől a technikai felszereltség, az egyetem gépparkja sem a legideálisabb, nagyon ösztönöznek minket az Erasmus-ra és annak gyakornoki programjára is: tudják, hogy ezt a szakmát nem az iskolapadban tanuljuk meg.
Kik az aktuális, kedvenc nemzetközi tervezőid, márkáid?
Tetszenek Marc Jacobs munkái és Raf Simons férfiruhái. A Vetements humorát nagyon szeretem. Akár a DHL-lel, vagy a Balenciaga „IKEA-táskájával” pont azt a kérdést teszik fel, amit én is az ékszereimmel: Minek, mennyi az értéke és miért is? Szóval humor van benne, miközben piacképes terméket készítenek. Ezen kívül a Central Saint Martins végzős diplomakollekciói is mindig tetszenek.
Mi számodra a legnagyobb elismerés?
Az ember a suliban jobban nyomon követi és ismeri, akár csak névről is az idősebbeket. Egyszer egy vásáron berobbant pont egy olyan, idősebb lány, akinek tetszettek a munkái, hogy pont az én ékszereim miatt jött el és engem keresett. Alapképzésen, a védésen a szakvezető tanárnőm mondta azt a diplomakollekciómra, hogy „újférfias”. Teljesen átment neki a szándékom, ez egy fantasztikus visszajelzés volt.
Mi volt a leghasznosabb tanács, amit valaha kaptál?
Még az egyetem előtt voltam, nagyon izgultam, mert rengeteg rémtörténetet lehetett hallani: hogy akinek magyar a vezetékneve, fel se veszik, hogy minden egyes nap sírva megyünk majd haza. Csíky Ágnes, aki egyébként legendás textiltervező mondta nekem, hogy „csak dolgozni kell”! Nem nyafogni, hanem csinálni kell, beleadni a maximumot!
Mik a rövid, illetve hosszú távú céljaid? Hogy és hol képzeled el magad mondjuk 5 év múlva?
Az ékszerész-képzés mellett a tervem Berlin Erasmus-szal, októbertől. Nagyon konkrét tervem egyelőre nincs: sokszor van, hogy egyszer csak beugrik egy ötlet és afelé megyek. Inkább kiegészítőtervezőként látom magam a jövőben. Magányos farkas vagyok: a divathoz csapat kell, egyedül lehetetlen. Bármit is csinálnék a jövőben, ékszereket, táskákat egészen biztosan csinálnék mellette.
Ha egy dolgot megváltoztathatnál a divattal, öltözködéssel kapcsolatban, mi lenne az?
A divatipar struktúrájában a fast fashion-t biztosan: irreálisan leesett a ruhák értéke és ára.
Mondhatsz még egyet!
A homofóbián biztosan változtatnék. Ez nagyon rányomta a bélyegét a férfidivathoz való hozzáállásra. A hetero férfiak egy csomó mindent félnek felvenni, mert egyből azt mondják rájuk, hogy melegek. Romániában alig van férfidivat: ingért mindenki a Zarába megy. Néhány bátrabb férfi van csak, ők viszont egy kis márkát sem tartanának el. Van egy morális gát az emberek fejében, ezen változtatnék. Ha egy nő már bármit felvehet, egy férfi miért nem?
Kattints a képre a galériáért!
Catwalk: Emil Costrut
Ékszerek : Tóth Lehel
Fotó: Tóth Lehel
Modell: Charles J. de Bisthoven, Mihálydeákpál Oszkár, Horváth Márk – White Model Management
Make up: Margita Maczková
