Az elmúlt években sok kutatás szólt arról, hogy a hagyományos kézimunka technikák, mint a kötés vagy a hímzés kiemelten alkalmasak rá, hogy flow állapotba kerülhessünk veük. Ezt meg tudod erősíteni?
Abszolút! A mi családunkban nem igazán foglalkoztak hagyományos kézimukákkal, talán még a dédnagymamám, de az anyukám semmiképpen sem. Én 2017 eleje óta hímzek: elég stresszes időszakom volt, este pedig, mikor nem tudtam elaludni, kitaláltam, hogy leülök hímezni. Először párnahuzatokba hímeztem a buszon hallott beszélgetésekből kiemelt mondatfoszlányokat, vagy azokat a gondolataimat, amiken elalvás előtt pörgött az agyam. Illetve talán benne volt az is, hogy a MOME Média Design szakán, ahová jártam, szinte kizárólag digitális eszközökkel dolgoztunk, ami előhozta belőlem az igényt, hogy kézzel fogható dolgokat is készítsek.
Közben ezek a technikák egyébként újra nagyon menők lettek, a hímzés mellett például a makramé is feléledt. Ez is inspirált?
Az emberek nyilván hatnak is egymásra, ugyanakkor azt gondolom, ezekben a trendekben megmutatkozik egy belülről jövő igény is, ami szintén lehet közös. A legtöbben reggeltől estig ülnek a gép előtt, ezért természetes, hogy újra a kézműves technikák, például a kerámiázás felé fordulunk. Hímzés közben azt érzem, semmi feszültség nincs bennem, képes vagyok hozzálassulni a folyamathoz és szívesen adom oda az időmet. Én alapvetően elég türelmetlen típus vagyok, de van, hogy húsz órát is eltöltök egy hímzéssel. Azért, ha belegondolsz, az elég ritka, hogy valamire ennyi időt szánj. Épp ezért nagyon ragaszkodom is ezekhez a holmikhoz: vannak olyan darabok, amiken iszonyú sokat dolgoztam, azok közül meg is tartottam magamnak néhányat!
Miért döntöttél úgy, hogy saját márkát alapítasz?
Amikor megcsináltam az első párnahuzatokat, feltöltöttem a róluk készült képeket az Instagram-oldalamra, és hamar elkezdtek jönni a megkeresések. A barátaimnak persze mindig csináltam személyre szóló darabokat szülinapra, alkalmakra, de aztán megtaláltak vadidegenek is, akik mondjuk esküvői ajándéknak szerettek volna tőlem egy párnahuzat-szettet. A hímzésben viszont pont az a nehéz, hogy lassú folyamat, ha túl sok a munka, egyszerűen már nem fér bele az ember idejébe. Ezért elkezdtem nyitni más irányok felé is.
Gondolom, nehéz is beárazni ezeket a holmikat, hiszen rengeteg munkával készülnek, amit viszont nem biztos, hogy fel tudnak mérni az emberek.
Igen, ez nagyon nehéz. Alapvetően igyekszem nem túl magasra árazni a termékeket, már csak azért sem, mert egyelőre ezt még nem tekintem száz százalékos főállásomnak, még mindig kicsit hobbiként gondolok rá. A bevétel mellett rengeteg energiát is kapok ezekből a munkákból, és szeretném is ebben a mederben tartani, amíg lehetséges.
Említetted, hogy bővítetted a kínálatodat. Most milyen termékeket árulsz?
Vannak különböző méretben kapható printek, ezekből egyébként vállalok megrendeléseket is, ha valakinek van valami konkrét elképzelése. De a mintáimat rányomom pólókra, pulóverekre, vászontáskákra is. És persze továbbra is vannak azért egyedi, kézzel hímzett darabok.
A képzőművészeti munkáid erősen konceptuális, és fontos elemként jelenik meg a feminista nézőpont is. A Luszil Stúdió termékei viszont elsősorban funkcionális tárgyak, dekoratív mintákkal. Tudatosan választod szét ezt a két területet?
Valamennyire nyilván szétválnak, de a feminizmus például sok termékemben megjelenik, csak nem annyira direkt módon. Alapvetően olyan feminista tartalmak gyártására törekszem, amik nem didaktikusak. Nagyon sok ismétlődést látok abban, ahogy a feminizmus problémáit vizuálisan megfogalmazzuk, ezért nagyon izgat, hogy hogyan lehet valami női szempontú, anélkül, hogy nagyon direkt lenne. Hogyan épülhet be a női nézőpont a hétköznapokba, és válhat természetessé, miközben sokaknak akár le sem esik, hogy ez itt most feminista üzenet. A Luszil Stúdió oldalán például mostanában sok részletet megosztottam a Női Érdeknek készített régebbi animációimból, azokban is erre törekedtem.
A MOME-n eltöltött éveid mennyi segítséget adtak a márkaépítéshez? Akár kapcsolati tőkével, akár az önmenedzsmenthez szükséges tudással…
Nekem sokat segít, hogy az egyetemen megteremtettek egy olyan légkört, amiben bátran fordulhattam a tanárokhoz, csoporttársaimhoz, mindig volt kit felhívni, ha elakadtam. De az ottani feladatokból megtanuljuk, hogy mi az, ami megvalósítható, illetve egyfajta rugalmasságot is felveszünk, ami segít, hogy ne ragaszkodjunk görcsösen az első elképzeléseinkhez.
Míg a design termékek már nálunk is egyre népszerűbbek, a hazai képzőművészet oktatási nehézségekkel, forráshiánnyal és rengeteg más problémával küzd. Te hogy látod, milyen lehetőségei vannak a fiatal képzőművészeknek?
Ha ma képzőművész akarsz lenni, nagyon kell akarnod, mert tényleg egy szélmalomharc. De azért elég sokan vannak, akik nagyon akarják. Számomra nagyon fontos a képzőművészet, és tudom, hogy nem leszek soha elégedett, ha nem része az életemnek. Szerintem már ez is egy választás. Ezen a területen mindig nehezebb lesz megélni, az ember azért vállal be kisebb, kevésbé izgalmas, de jól fizető munkákat, hogy aztán művészetet csinálhasson. De ha tényleg ezt akarod csinálni, akkor ez nem számít.
El tudod képzelni, hogy a Luszil Stúdió legyen a főállásod?
Igen, ezt nagyon szeretném. Baromira élvezem, hogy a magam ura lehetek, tetszik a szabadság, amit a saját márka építgetése ad. Úgy érzem, a minták megtervezésétől a póló fazonjának kiválasztásáig rengeteg munkafolyamatba belerakhatom magam, a világlátásomat és az ízlésemet. De ha bármilyen álommelót választhatnék, akkor emellett szívesen dolgoznék együtt civil szervezetekkel, ahogy korábban a TASZ-szal vagy a Női érdekkel is együttműködtem. Mellettük is lehetőséget kaptam arra, hogy a saját vizuális világomon keresztül beszéljek a családokból kiemelt gyermekekről vagy a nők problémáiról.
Hol lehet megvásárolni a termékeidet?
Egyelőre a Markett vásárokon a Lumenben, ahová minden hónapban kipakolunk több kézművessel együtt. De azon is dolgozm, hogy a termékeim boltokba is bekerülhessenek. Az instámon pedig továbbra is szívesen fogadok egyéni kéréseket, megrendeléseket.
Fotó: Derzsi Matyi (portré), Markó Luca
