- Future of Fashion sorozatunkban a MOME fiatal tehetségeit mutatjuk be.
- Ezúttal Tóth Lalát mutatjuk be, aki a tervezéstől elfordulva a divat és a ruhák témáját már képzőművészeti munkásságában dolgozza fel.
- A fiatal alkotó három izgalmas munkáját is megosztotta velünk.
Fiatalok, tehetségesek, és friss látásmódjukkal formálják a jövőbeli trendeket. Future of Fashion sorozatunkban a MOME (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) divat- és textiltervező szakán végzett alkotókat kérdezzük saját stílusokról, a divatipar fenntarthatóságáról, ikonikus outfitekről és forró trendekről. Elgondolkodtató felvetésekkel és villámkérdésekkel faggatjuk a fiatal tervezőket, akik segítenek megmutatni nekünk a divat jelenét – és jövőjét is. Most Tóth Lalát kérdeztük képzőművészeti kísérleteiről, tervezői önkizsákmányolásról és sci-fi inspirálta pólóiról.
Tóth Lala képzőművész 2024-ben végzett a MOME Divat- és textiltervezés MA szakán. A divattervezés területén szerzett korábbi tapasztalatai nagy hatással vannak művészeti praxisára: a ruha és a textil számára a gondolkodás területei, tárgyai és eszközei is egyben. Médiumok és történetmesélő ágensek. Lehetőséget adnak számára a kritikai megközelítésre és társadalmi kérdések felvetésére. Alkotásai a design, a textilművészet és a konceptuális művészet határterületein mozognak. 2023-tól a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának tagja. Ugyanebben az évben hozta létre Unidentified T-Shirt Object (UTO) nevű vállalkozását is, amiben pólóékszereket készít. Instagram: @toth.lala / @unidentified_tshirt_object Web: https://www.u-t-o.eu
Future of Fashion: Tóth Lala, képzőművész
Emlékszel, mi volt a legelső ruhadarab, amit terveztél, vagy tárgy, amit alkottál?
Emlékszem, tinédzseréveim elején nagyot mentek a különböző cipzárból készült kézműves ékszerek és táskák. Valószínűleg ezeknek hatására hoztam létre egy csupa fémcipzárból készült ruhát. Ezen a darabon tanultam meg varrni, emlékszem, milyen súlyos, közel hordhatatlan lett a végeredmény, amit egyszer mégis felvettem egy suli-buliba.
Mestermunkádban az alkotó és alkotása közötti kapcsolattal foglalkoztál, egyúttal le is választottad magadat a munkáidról azok elpusztításával. Milyen problémákat láttál a munkáidhoz fűződő viszonyodban?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy „megpróbáltam magamat leválasztani a munkáimról”. Ez a kísérlet bevallottan nem sikerült. Viszont egy nagyon tanulságos folyamat volt, ami tudatosította bennem a munkámhoz fűződő viszonyomat. A divat területén is, de szinte minden művészeti ágban a munkánkkal való azonosulás súlyozottan jelen van. A munka és szabadidő határai elmosódnak, ahogyan az alkotó és alkotás közötti határvonal is. Sajnos sokszor a környezetünk és ezáltal mi magunk is munkáinktól tesszük függővé önértékelésünket, ami egyfajta toxikus tökéletességre törekvést szül. Ez könnyen átfordul önkizsákmányolásba.
Ezzel a gesztussal egyúttal eltávolodtál a klasszikus divattervezéstől és képzőművészeti megközelítéssel folytattad a munkádat. Miért döntöttél így?
Mindig is szerettem volna, ha van autonóm művészeti tevékenységem, de kezdetben ezt egy divatcégben betöltött tervezői pozíció mellett képzeltem el. A prioritások 2020 körül felcserélődtek: sokkal inkább tekintek a képzőművészetre elsődleges munkámként, mellette pedig a divatra egy extra tevékenységként. Ez a változás azután következett be, hogy tapasztalati úton rájöttem, egy divatcégnél betöltött kreatív pozíció sem jelent számomra annyi művészi kihívást, mint amire igényem van. Illetve, hogy vannak olyan koncepcióim, amik kifejezésére a divat nem alkalmas, mivel túl nagy korlátot jelent egy testre vehető tárgyban gondolkodni.
Ennek ellenére sokszor reflektálok a divatra/ ruhákra művészetemben, de már inkább témaként szolgálnak, mintsem a kifejezés eszközeként.
Részlet a My Work ≠ Myself című diplomamunkából
A divat kapcsán örök kérdés, hogy mennyire kell szem előtt tartani a hordhatóságot, egyáltalán műalkotásokként vagy használati tárgyakként tekintünk a high fashion darabokra. Te mit gondolsz erről?
A mindennapi életben fontos a hordhatóság, azonban az extrémebb daraboknak is megvan a maguk funkciója, ami egy fotózáson, egy show-n vagy egy vörös szőnyegen teljesedik be. Így szerintem mindkét megközelítés érvényes lehet az élet más-más területein.
Homo Cubus sorozatodban bizonyos szempontból újra a ruhák személyességének kérdéseit feszegeted: azt a kérdést teszed fel, miket árulhatnak el a ruhák viselőikről leletként, a távoli jövőben. Mi inspirálta ezt a projektedet?
Alapvetően az érdekelt, hogy a ruhadarabjaink mennyire leíró jellegű tárgycsoportot alkotnak. Ha fennmaradnának a jövőbeli ember számára, akkor abból kikövetkeztethető lenne a testünk biológiai felépítése, a textília kopásai alapján mozgásunk, a színek és minták alapján személyiségünk, a foltok pedig velünk történt eseteket mesélnének el.
Ebben a projektben egy jövőbeli, Homo Cubus nevű emberváltozatot mutatok be kizárólag a ruháin keresztül. Ez a disztópikus jövőkép a népsűrűség exponenciális növekedésére és az uniformizálásra épít: felvetésemben mindenkinek egyenlő nagyságú, 58 x 58 cm-es felület jut a Föld felszínéből. Így alakul ki ez a jellegzetes négyzetalapú testforma, amit az ebbe a méretbe sűrített ruhaszobrok sejtetnek.
Vannak olyan ruhadarabjaid, amik fontos személyes történeteket, értékeket hordoznak számodra?
Eléggé kötődöm a ruháimhoz. Jó pár olyan darabot tartogatok, amit vagy megörököltem, vagy hosszas gyűjtögetés után kaparintottam meg. Ezeket vagy a design vagy a belefektetett kézműves érték, vagy a minőségi anyaghasználat miatt becsülöm. Így, hogy kötődöm a szakmához, rálátok a folyamatokra és fel tudom mérni, mennyi munka áll egy-egy termék mögött (a szál elkészítésétől kezdve a tervezésen át egy jó social média kampányig)…, maximálisan megbecsülöm őket és akár magasabb összegeket is kiadok egy-egy áhított tervezői darabért.
Jelenleg a perszonalizáció, a személyesség hódít a divatban, mindezek azonban ellentmondásos módon globális trendekbe ágyazódnak bele, univerzális mintázatokat létrehozva. Szerinted milyen önkifejező erő rejlik az öltözködésben? Ki lehet lépni a trendek csapdájából?
Szerintem a divat akkor jó, ha könnyed marad: nincsenek szabályok, mindenki hordjon azt, amiben jól érzi magát. A vizuális „friss” keresése egy nagyon érdekes dolog, amitől nem érdemes elhatárolódni.
Divatszociológiai szempontból ezek a fellángoló trendek a csoporthoz tartozás folytonos vágyából eredeztethetők. Így természetes és visszatérő folyamat az, hogy egyesek személyes, egyéni divatja alakul át aztán nagyobb irányzatokká.
UTO projektedben 3D nyomtatással hoztál létre olyan izgalmas, biomorf formákat, melyekkel egyszerű pólókból különleges darabok alkothatók. Ékszerként vagy kiegészítőként tekintesz ezekre a darabokra?
Az Unidentified T-Shirt Objectek kicsit köztes kategóriába tartoznak, de én pólóékszerekként szoktam leírni őket.
A tárgyak esztétikáját a tudományos fantasztikum világa inspirálta: mi foglalkoztat a legjobban a sci-fi műfajában?
Eredetileg nem voltam egy nagy sci-fi rajongó, azonban mióta belefogtam az UTO-k készítésébe, rá kellett jönnöm, hogy mennyire izgalmas műfaj. Jelenkorunk társadalmi problémáira reagál egy jövőbeli kontextusban. Mivel ezzel távolságot teremt, így kötelékektől mentesebb, szabadabb kritikát fogalmazhat meg, józanabb megállapításokat tehet.
Az UTO-nál a paranormális jelenségekkel való foglalkozás kicsit a jövő bizonytalanságából, a klímaszorongásomból is eredeztethető és persze nem hagyhattam ki ezt a szójátékot az Unidentified Flying Object-tel (UFO-val).
Az UTO-projekt darabjai biológiailag lebomló anyagokból készülnek és működésmódjuk által is az öltözködés fenntarthatóságát segítik. Mennyire fontos szempont számodra a fenntarthatóság a munkád során?
Képzőművészeti tevékenységemben nincs jelen ez probléma, mivel egy-egy darabot készítek, aminek elhanyagolható a környezeti lábnyoma.
Azonban mikor elkezdtem a brand alapításán gondolkodni, magától értetődő volt, hogy a regeneratív design eszközeihez nyúlok. Ennek része az ékszerek alapanyaga, a kivitelezési folyamat lokális jellege, de a komposztálható csomagolás is, amit mycelium gombából növesztek a tárgyak köré. Ez a fosszíliák inspirálta, kiszárított biokapszula lebomló hungarocell-alternatívaként védi a pólóékszereimet az ütődésektől.
Milyen trendeket, irányzatokat jósolsz a divat jövőjének a következő 10 évre?
Sajnos azt jósolják, hogy a skinny jeans visszatér…
Az alkotás szerintem…
Kiváltság. Kiváltságos helyzetben van az, aki kizárólag alkotással foglalkozhat.
3 munkád, amire a legbüszkébb vagy:
Azt hiszem, a My Work ≠ Myself című diplomamunkámat, egy jelenleg is készülő textilszobor-sorozatomat (Undefinable Pieces of Clothing) és persze az UTO-t választanám.
Az interjú a MOME textil -és divattervező szakával együttműködésben készülő „Future of Fashion” cikksorozatunk keretében jelent meg.
