Horoszkóp – november 4–10.

2013. november 04.
Érzelmi magasságok és mélységek – ezen a héten mindkettőben részed lehet.

KOS
március 21.–április 20.
Valaki, a családból jót akar neked. Akár pénzzel, akár lehetőséggel támogat, mindenképpen kivívja a háládat. Tele vagy tervekkel. Régi vágyad teljesülhet. Olyan dolog, amiről már lemondtál. Most pedig, szinte az öledbe hullik. Egész héten keményen dolgozol, de nem fáradsz el. Fizikailag és szellemileg is nagyon jól vagy.

BIKA
április 21.–május 20.
A párkapcsolatodra koncentrálsz. Időről, időre felüti nálad a fejét a zöld szemű szörny, de most sokkal erősebb benned a bizalom, mint a kétely. A hét második felében minden szellemi kihívást szívesen fogadsz. Szinte várod, hogy valakivel szópárbajt vívhass, vagy más módon bizonyítsd a rátermettséged.

IKREK
május 21.–június 21.
Itt az ideje egy kiadós rendrakásnak. A Mars annyi energiával ruház fel, hogy falakat is tudnál mozgatni. A hét közepén nem csak párod szemében leszel a legszebb és legvonzóbb nő. Kedvességeddel elbűvölsz másokat is. Népszerűséged egyre nagyobb. Ezt a sikeres periódust ne fecséreld el. Gyűjtsd a barátokat és jóakarókat.

RÁK
június 22.–július 22.
Nagy terveket érlelsz magadban. Általában sem szokásod kitárni a szíved mindenki előtt, mostanában még inkább titkolózol. Mély érzésű ember vagy, és ugyanezt várnád el a partneredtől is. Ő inkább csak birtokolna? Akkor most jól szedje össze magát! Tudd, hogy a sorsodat mos is csak te tudod irányítani.

OROSZLÁN
július 23.–augusztus 23.
Idealista hangulatba kerülsz, bár ez általában amúgy is jellemző rád. Úgy véled, amit elhatározol, vagy érzel, az nem is lehet másképpen. Megingathatatlannak és megfellebbezhetetlennek tartod a véleményedet. Otthon, ha egy kis színházat játszol, szinte az ujjad köré csavarhatod a párodat.

SZŰZ
augusztus 24.–szeptember 23.
Túl sokat akarsz tudni. Egész héten a kíváncsiság vezérel. Bár a Nap a Skorpió jegyében jár, mégis olyan, mintha te lennél a születésnapos. Ki nem hagynál egyetlen társasági eseményt sem. Régi párkapcsolatok számára a hét vége ideális, hogy egy közös programmal még jobban megszilárdítsák összetartozásukat.

MÉRLEG
szeptember 24.–október 23.
Nem tétlenkedsz. Igazi szerelmes típus vagy, ami most különösen a hasznodra válik. Könnyen elképzelhető, hogy belefutsz valakibe, aki az álmaid lovagja. Persze ehhez az kell, hogy éppen szabad legyél. Általában azonban az egész hét kellemesen telik. Segítőkész leszel és együttérző. Mindenki számíthat rád, aki erre rászorul.

SKORPIÓ
október 24.–november 22.
Nyoma sincs a Skorpió fullánkjának. Egész héten simulékony, barátságos, vonzó és engedékeny leszel. Alapjáraton marad a pörgős hangulat, már ahogy az a születésnaposnak jár. Ugyanakkor nyitott vagy új szerelemre, vonzod az ellentétes nem képviselőit, és nagyon sokat teszel azért, hogy minden napod vidám legyen.

NYILAS
november 23.–december 21.
A Vénusz még egy-két napig a születési jegyedben jár. Élj ezzel a kedvező hatással. Szenvedélyesen szeretsz, ugyanakkor fontos, hogy a kapcsolat intellektuális oldalon is megállja a helyét. Különösen a hét közepe kedvez az érzelmi kibontakozásnak. Pénzügyekben tartsd vissza magad. Valaki ki akarja használni a jóhiszeműséged.

BAK
december 22.–január 20.
Minden kihívásra igent mondasz. Hidd el, ritka jó és aktív hét vár. Akármilyen nagy fába vágod a fejszéd, lesz erőd, hited, kitartásod, hogy megvalósítsd az elhatározásodat. A Skorpióban járó Nap egyedi formában lendíti fel a párkapcsolatodat. Szenvedély és érzékiség jellemez.

VÍZÖNTŐ
január 21.–február 19.
Egyetlen részlet sem kerüli el a figyelmedet, ha véleményt kell mondanod valamiről. Olyan foglalkozás esetén, ahol oktatsz, tanítasz, most kifejezetten jól jön ez az éberség. Korrekt a véleményed, bár a legjobb szándékod ellenére is belegázolhatsz valaki önérzetébe. Ne sértődj meg, ha reklamál. Legyél megértő és higgadt.

HALAK
február 20.–március 20.
Egy nap sem telik el idealisztikus elképzelés nélkül. Jót tenne, ha a magánéletben megértő és engedékeny lennél. Úgy látom, ezekben a napokban a ló túlsó oldalára kerülsz. Mindenkivel megengedő leszel, de a párodtól túl sokat követelsz. Azt szeretnéd, hogy minden csak a te kedved szerint történne.