Győztes alakformálók

2013. augusztus 22.

2012-ben is meghirdettük Az év fiatal divattervezője pályázatunkat, az eredményhirdetésre és a díjátadóra pedig ezúttal is a Marie Claire Fashion Daysen, a VAM Design Centerben került sor. Idén az alakformálás volt a célkeresztben: a tervezők olyan ruhákkal pályázhattak, amelyek a női testből, a női vonalakból a lehető legtöbbet hozzák ki. Észbontó kreációk születtek.

A Marie Claire és a Dreft közös pályázatára beérkezett ruhákat idén is szakmai zsűri bírálta el. A Pataki Ági, Füzes Eszter, László Krisztina, Laczkó Mónika és Verebélyi Dorottya alkotta zsűri 2012-ben is az ötletességet, a profi kivitelezést, az átgondoltságot díjazta a leginkább, illetve azt, hogy az adott pályamű mennyire felelt meg a kiírásnak. Személyes kedvence mindenkinek volt – akadt, akinek több is –, és bár a 25 legjobb kiválasztását komoly szakmai viták előzték meg, a győztes kreációkat illetően nagy volt az egyetértés.
Mindenkinek köszönjük a munkáját, aki részt vett a pályázaton, és nemcsak a három nyertesnek gratulálunk szívből, de mind a 25 tervezőnek, akinek a ruháját annyira ötletesnek és színvonalasnak ítélte a zsűri, hogy a Marie Claire Fashion Days kifutóján is megmutattuk őket a nagyérdeműnek nagyszabású show-n, profi modelleken. És lelkes tapsvihar közepette.  

SZAKMAI DÍJ – BÁLINT SÁRA
Újrahasznosított csipkéből készített, nagyrészt kézi varrással összeillesztett, méltóságteljes fehér ruhája első ránézésre egyértelművé tette, hogy övé lesz a szakmai díj. A MOME-n végzett fiatal pályakezdő tervező mögött már kifejezetten szép szakmai sikerek, fantasztikus kollekciók vannak – sőt elmondhatja magáról, amit sok, hasonló végzettségű pályatársa nem: a szakmájából él. Divattervező, illusztrátor, stylist. „Nagyon megtisztelő ez a díj, és azért is örülök neki különösen, mert az elmúlt időszakban többfelé is pályáztam, és valahogy sehonnan sem érkezett pozitív visszajelzés. Hálás volt persze a téma is.” Sárának – akit egy alkalommal a francia Vogue egyik szerkesztője is méltatott – esze ágában sincs itthagyni Budapestet, még akkor sem, ha elismeri, bizony nem könnyű ruhatervezőként talpon maradni. „Küzdelmes munka ez. Sosem esett csak úgy az ölembe semmi, de sokszor éppen ez szorít rá, hogy még ügyesebb, még bátrabb legyek. Hogy minden feladatból a legtöbbet hozzam ki.” Fontosnak tartja, hogy méltó lehetőségeket kapjanak a hazai dizájnerek, hogy igazán megmutathassák magukat, és ne a biztonsági játékról szóljon a tervezés. „Másfelől elképesztő iramban fejlődik itthon több terület, egyre kisebb a lemaradásunk például Berlinhez képest, és egyre jellegzetesebb, egyre jobb hely Budapest – és szerencsére egyre jobban csengő nevű exportcikkek a márkáink.” Bálint Sára neve, bízunk benne, határoktól függetlenül a minőség és a kreativitás szinonimája lesz mindenhol.

DREFT-KÜLÖNDÍJ – PRAHÁR BRIGITTA
A 23 éves Brigitta idén végzett divat- és stílustervező szakon a Modell Divatiskolában, előtte nőiruha-készítést tanult Gödöllőn. Különleges fazonú, eredeti ruhája nem csak papíron hatott izgalmasan. Mintha a Dreft-nőre álmodták volna: nőies, elegáns, finom vonalú, különleges darab. Brigitta jelenleg a jövőjét tervezgeti, éppen munkát keres – szigorúan a szakmájában –, ahogy mondja: „ez a siker most pont jókor és időben jött”. Nagyon testhezállónak érezte a kiírást, olyannyira, hogy mindjárt két ruhát is készített – végül a másodikat küldte be a pályázatra. „Szabadjára engedtem a fantáziámat, de végig arra törekedtem, hogy hordható ruhát tervezzek. Sokszor végigolvastam a kiírást, ám a legfontosabb mégis az volt, hogy a saját stílusomat viszontlássam a kész ruhában, és úgy érzem, ez sikerült. Ritka, de ezúttal tényleg elégedett vagyok a munkámmal.” A mezőnyt kifejezetten erősnek találta, azt mondja, jó ötletekből és irigylésre méltó megoldásokból idén sem volt hiány. „Évek múlva is sokat fog érni és jelenteni, hogy megnyertem egy Marie Claire-pályázat különdíját. Pályakezdőként nagy lendületet ad az indulásban.” Úgy legyen.

KÖZÖNSÉGDÍJ – SZABÓ LILLA
A 25 legjobbnak ítélt kreációra online is lehetett szavazni, a legtöbb voks Szabó Lilla izgalmas, kézi csomózású ruhájára érkezett. A 21 éves tervező – aki ékszerkészítőként is nagyon szép eredményeket ért már el – jelenleg a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola kézműves-öltözéktervező szakán tanul, és éppen azon lamentál, jelentkezzen-e a mesterképzésre, mert már nagyon kipróbálná magát „élesben”, a munka világában is. „Kézzel van csomózva a ruhám, egy teljes hétig reggeltől estig mást sem csináltam, csak ezt, nem mentem sehová, és nem találkoztam senkivel. Egy átlagos iskolai feladatba biztosan nem fektetnék ennyi energiát, de persze egészen más is volt most így dolgozni, hogy tényleg kifutóra, show-ra terveztem, és csak magamnak kellett megfelelnem.” Egyre több jól működő, izgalmas hazai tervezőcsoportot lát, szerinte igenis vannak jó példák. „Nem kell egyből külföldre rohanni. Ha nem próbáljuk meg itthon, ha mindenünket más országokba visszük, soha semmi nem fog változni. A hazai fiatalok szaktudása és ismeretei – szabászat, rajz, tervezés – messze meghaladják sok nyugati pályakezdő tervezőét, de igaz az is, hogy ők jobban el tudják adni az ötleteiket, magukat, menedzselésben profibbak. Ha nálunk is olajozottabban fog működni, hogy hogyan tud egy fiatal tervező elindulni és megmaradni a piacon, ha stabilabb lesz az egész struktúra, nagyon jó lesz itthon. Én kifejezetten optimista vagyok.”

Szerző: Fiáth Marianna
Fotó: Erdőháti Áron
Smink: Oláh Zsófia

[Marie Claire, 2012. december]

‘),