Kiállítás: Cirkusz. André Kertész sosem látott képei

2022. november 08.
Zsilák György 1964-ben érkezett az Amerikai Egyesült Államokba, hogy zsonglőrmutatványaival elkápráztassa a tengerentúli publikumot is. New York utcáin futottak össze André Kertésszel, aki ezt követően többször is fényképezte a cirkuszi társulat próbáit és előadásait. A PaperLab Galériában most először láthatóak azok a fényképek, amelyeket a világhírű magyar fotográfus ajándékozott Zsilák Györgynek, a kiállítás a Fotóhónap 2022 fesztiválhoz csatlakozik.

Zsilák György 2001-ben megkapta az International Jugglers Association (Amerikai Zsonglőregyesület) életműdíját, emellett egy Jászai Mari-díjat és a Hortobágyi Károly-díjat is. Az artistapályán eltöltött aktív éveikért – feleségével közösen – a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét is megkapták.

André Kertész_ New York, 1969 © Zsilák György magántulajdona

A PaperLab Galériában most először láthatóak azok a fényképek, amelyeket a világhírű magyar fotográfus ajándékozott Zsilák Györgynek, aki így nyilatkozott a Punkt.hu online fotográfiai magazinnak a regénybe illő találkozásról: „Kertész nagyon élvezte az első cirkuszi napja minden percét, így később szereztünk neki egy állandó belépőt, és ezzel ő is a magyar csapat tagja lett. Pár nap múlva megtudtuk tőle azt is, hogy 1926-ben cirkuszi artistákról készített fényképeket Párizsban. Ezekből a képekből mutatott is néhányat nekünk, és kaptam belőle másolatot. Kertésszel szinte minden nap találkoztunk a New York-i szereplésünk alatt. Úgy járt be a próbáinkra, mintha a munkahelye lenne, de a cirkuszon kívül is sok időt töltöttünk együtt, például elhívott – a későbbi feleségemmel, Zsuzsannával – a Museum of Modern Artba, ahol le is fényképezett minket, majd pár nap múlva hozta az előhívott felvételeket.”

André Kertész_ New York, 1969 © Zsilák György magántulajdona

A Kertésszel töltött egy hét alatt készült egy olyan felvétel is Zsilák György kollégájáról, amely bekerült Kertész On Reading című könyvébe: itt a cirkuszi munkatárs az öltözőjében pihenve, fellépőruhában fekszik egy padon. Az album a PaperLab Galáriában rendezett kiállításon is megtekinthető, a tárlat a Fotóhónap 2022 fesztiválhoz csatlakozik. A kiállításon 12 kép látható, melyek közül két alkotás Párizsban készült 1926-ban, a többi fotográfia pedig 1969-ben New Yorkban, valamint egy Kertész által írt, Zsiláknak címzett 1969-es képeslap is szerepel a tárlaton, melynek előlapján Kertész ikonikus képe, az 1926-ban készült Szatirikus táncosnő látható.

Kurátor: Baki László

A kiállítás megtekinthető:
2022. október 19. – 2022. november 27.
Kedd – vasárnap 12:00 – 19:00
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.

Bővebb infó ITT!

Fotó: Boros Bence Bendegúz

Promóció