Tizenhat éves voltál, amikor először találkozhatott veled a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a budapesti közönség. Rögtön két előadásban, a Szegény gazdagok és a Robin Hood című musicalben is szerepet kaptál.
Ez volt az a nyár, ami megerősítette bennem az elhatározást, hogy a színházzal akarok foglalkozni.
Sok gyerekszínész egy életre elidegenedik a színpadtól. Te soha nem bizonytalanodtál el?
Igyekszem mindig a pozitív oldalát nézni a dolgoknak, és valahogy mindig a pozitív dolgok találtak meg. Én mindig a legjobbkor voltam a legjobb helyen.
Például alig 14 évesen a MusicalPlusz koncerteken, mint a legfiatalabb fellépő.
Igen, vagy Kamarás Máté koncertjén. Írtam Máténak, hogy nagyon szeretnék vele énekelni, volna-e rá lehetőségem, ő pedig örömmel fogadta. Sok ilyen dolog van az életemben. Csak rágondolok valamire, és valósággá válik az elképzelésem. Ezért nagyon hálás vagyok.
Hogy figyelt fel rád a Budapesti Operettszínház vezetősége?
Bejelentkeztem a Tavaszébredés castingjára, amin korkedvezménnyel vehettem részt. A korhatár tizenhat év volt, én tizennégy voltam akkor. Ezen a meghallgatáson nem jártam sikerrel, többek között az életkoromnak köszönhetően. Két éve aztán elindultam a Lévay Sylvester Nemzetközi Musical Énekversenyen, itt már a második fordulóba jutottam. Legutóbb pedig az Elfújta a szél castingjára jöttem el, mindhárom fordulóján énekeltem. Rá egy hónapra kiderült, hogy megkaptam Ashley Wilkes szerepét. A mai napig nem fogtam fel igazán, hogy itt vagyok a Budapesti Operettszínházban.
Aztán egyszer csak ott álltál a Szegedi Szabadtéri Színpadon.
Igen. Előtte másfél hónapot próbáltunk itt Budapesten a színházban. Akkor nem volt sok sikerélményem. Elkezdhettem együtt dolgozni olyan emberekkel, akiket addig a legtöbbször színpadon láttam, és akikre nagyon felnézek. Nem szeretik, hogyha ezt mondom, de én az ő művészetükön nőttem fel. Ez nagyon furcsa helyzet volt nekem. Ott álltam én is azokon a deszkákon velük együtt, ahol ők előtte is minden este felléptek. Szeged ebből a szempontból hozott némi fordulatot, ott már elkezdtem partnerként tekinteni rájuk, és el tudtam engedni a korábbi érzéseket. A partnereim közül a legtöbben – Vágó Zsuzsi, Janza Kata, Szabó P. Szilveszter – nem először álltak ezen a színpadon és nagyon sokat segítettek nekem.
Mennyire vagy izgulós? A szegedi nézőtéren négyezer szempár figyelt egy előadás alatt.
Nem szoktam ezen gondolkodni. Vagy ha mégis átfut rajtam az érzés, akkor azzal győzködöm magamat, hogy ötszáz ember előtt elrontani valamit ugyanolyan kínos, mint négyezer előtt. Korábban az egész napom ráment arra, ha este fellépésem volt. Most a színpadra lépés előtti öt perc az, amikor sokat mozgolódom, ugrándozom, nem tudok megállni, megyek egyik sarokból a másikba.
Pár nap és debütálsz a Rómeó és Júlia férfi főszerepében.
Na, ezt még tényleg nem tudtam felfogni! A korrepetíción túl vagyunk, már egy ideje próbálunk Kerényi Miklós Gáborral, most már állapotba kell kerülnünk, a dalok mögött meg kell születnie a gondolatnak. Nem győzöm megköszönni a lehetőséget és a bizalmat a Direktor Úrnak, a közös próbák vele pedig miden alkalommal egy-egy színészmesterség órának is megfelelnek. A Budapesti Operettszínháznak van egy nézőcsoportja, aki számtalanszor látta a Rómeó és Júliát. Talán nekik lesz a legnehezebb megfelelni, hiszen ők megszerettek egy előadást. Én ebbe az előadásba szállok be, de vigyáznom kell, hogy ne az elődök, például Dolhai Attila eszközeivel dolgozzak. Meg kell találnom a saját Rómeó-figurámat. Remélem, hogy ezt a fiatal Rómeót szeretni fogja a közönség!
Jenes Kitti lesz a partnered. Sikerült egymásra hangolódnotok?
Pont egy közös énekóráról érkeztem erre az interjúra. Tündéri lány, gyönyörű hanggal, nagyon jó vele dolgozni, szerintem összepasszolunk. Most szembesülök vele, hogy mennyi ölelés, csók, intim pillanat van Júlia és Rómeó között az előadásban. Úgy érzem, megvan köztünk az összhang, így nem esik nehezünkre párként viselkedni a színpadon. Ez nagyon fontos ahhoz, hogy a játékunk ne legyen erőltetett.
Kezdenek befogadni a kollegák? Otthonosan mozogsz már az Operettszínház falai között?
Egyre jobban sikerül megismernem azokat az embereket, akikkel nap mint nap együtt dolgozom. A kezdeti, legelső beszélgetések még nem annyira mélyek, hanem miután eltelik egy kis idő, és túl vagyunk a tiszteletkörökön, utána jönnek az izgalmas pillanatok. A Rómeó és Júlia új beállóival és fiataljaival, Gömöri András Mátéval, Karányi Petivel, Kádár Szabival és Brasch Bencével egy csapat vagyunk. Nem akarok közhelyes lenni, és kis családként jellemezni a közösséget, de kezdem megtalálni azokat az embereket, akikkel itt is meg tudom beszélni a privát dolgaimat. Nem csak a művészekkel, hanem a díszítőkkel, a technikai személyzettel is barátkozom, a portással is nagyon jól el szoktam csevegni. Egyelőre nagyon jól érzem magam, nagyon jó itt nekem a Budapesti Operettszínházban.
