Egy írónő Pozsonyból

2014. március 12.
Szlovákia egyik legsikeresebb írónője, Petra Nagyová-Džerengová nem ismeretlen a magyar olvasók számára. Harmadik regénye, Csak a javadat akarom nemrégiben jelent meg magyar nyelven. Az írónő most is sokak számára ismerős problémával foglalkozik: a nők anyagi és érzelmi kiszolgáltatottságával egy rossz házasságban. A könyvpremier alkalmával beszélgettünk Petrával.

Regényeidben a család, a párkapcsolatok, a szerelem, a gyerekvállalás és gyereknevelés problémakörét dolgozod fel olyan hitelesen, mintha ezek a történetek veled történtek volna meg. Honnan szerzed a tapasztalatokat, az ihletet a könyvek történeteihez?

A család és minden, ami a családdal összefügg, talán a legfontosabb dolog számukra. Természetesen nem éltem át mindazt a jó és a rosszat, ami a hősnőimnek osztályrészül jutott. Gyerekkorom óta azonban hatalmas bennem az empátia, talán ennek köszönhető, hogy könnyen beleképzelem magam a hősnőim szerepébe. Több olvasóm is megjegyezte, hogy ők is átéltek hasonló dolgokat, olyanokat, amilyenekkel a könyveimben találkoztak, ezért meg voltak győződve arról, hogy amiről írok, az mind a saját életem valósága. Jólesik ezt hallani, a jó regény titka a hitelességben rejlik.

A magyarul megjelent három könyved olyan témákkal foglalkozik, amelyek fontos üzenettel bírnak a társadalom számára. Családon belüli erőszak a Nézz magadra! című regényben, a mozaikcsaládok élete a Klára és a mumusok című gyermekkönyvben és a kiszolgáltatott feleség helyzete a nemrégiben megjelent Csak a javadat akarom című regényben. Fontos neked, hogy ne csak szimpla szerelmes regényeket, vagy izgalmas sztorikat írj?

Nincs kifogásom a szórakoztató vagy a szerelmes történetek ellen, magam is olvasok pihenésképpen ilyeneket. Én azonban a szívem mélyéből írok, és a történetekben én is benne vagyok. Nem szeretem az igazságtalanságot, nagyon bánt, ha valakit szenvedni látok. Valószínű, hogy ezt az érzékenységet otthonról hoztam, anyukám évekig a szociális szférában dolgozott, mindenkin segített a kóbor kutyáktól a hajléktalanokig. És hogy a gyerekkönyveimben a szétesett családokról írok? Ez az életforma manapság már nagyon elterjedt. Igyekszem humorral és előítélet nélkül foglalkozni a könyveimben ezzel a témával.

Hogy érzed az író-olvasó találkozókból: a regények üzenete célhoz ér az olvasóknál? Voltak megható élményeid a könyvekkel kapcsolatban egy-egy ilyen találkozón?

Nagyon szeretek találkozni az olvasókkal. Az írás magányos tevékenység, az író-olvasó találkozókon mindig feltöltődöm, az olvasók visszajelzései sokat segítenek az alkotásban. A női olvasók gyakran mesélnek el nekem nagyon bizalmas történeteket is az életükből. Vannak köztük olyanok, amelyek mellett a könyveimben leírt történetek zsenge lányregénynek tűnnek. Találkoztam olyan olvasókkal is, akik a könyveim hatására szedték össze a bátorságukat, és változtattak az életükön.

Pozsony város főpolgármester-helyetteseként van ráhatásod a szlovák nőket érintő kérdésekre?

Igen, mivel a Városházán a szociális ügyekért vagyok felelős. Van például egy nagyon jól működő krízisközpontunk az utcára került nők számára, és létrehoztunk egy pénzügyi alapot is, amelyből a bántalmazott nőket tudjuk támogatni, de küzdünk azért is, hogy a városi költségvetésből több jusson a nyugdíjasotthonokra. Ezenkívül nagy örömömre szolgál, hogy Szlovákiában elsőként sikerült létrehoznunk egy önkéntesközpontot, amely a fővárostól saját irodát és az éves működéséhez szükséges anyagi támogatást kap. Ez az én kezdeményezésem volt, amit sikerült egyhangúlag elfogadtatnom az összes fővárosi képviselővel.

A munkád mellett nem mellesleg négy gyermek édesanyja vagy. Mikor jut időd az írásra?

Sajnos az írásra tényleg nem sok időm jut. Az igazat megvallva csak hétvégeken tudok időt szakítani rá, akkor is kora reggel, amikor még az egész család alszik. Szerencsére korán kelő alkat vagyok, soha nem az ébresztőórára kelek.

Általában mennyi ideig írsz egy regényt? Könnyen, gyorsan megy az írás?

Van, amikor megírok egy könyvet 7 hét alatt, máskor akár egy évig is eltart. Amikor megszületett a legkisebbik lányom, mindig az apukámat kellett befogni a babakocsis sétálásokhoz. Ekkor tudtam nyugodtan írni. Mindig vágytam rá, hogy gyerekeknek is írjak, de tartottam is tőle egy kicsit. Éppen a politika segített hozzá, hogy megszülessen az első gyerekkönyvem. Nem volt energiám a felnőtteknek írni, kipróbáltam hát, hogy milyen, amikor gyerekeknek mesélek el egy történetet. Kiderült, hogy könnyen megy, nagyon élveztem az írást. A lelkem mélyén talán még mindig gyerek vagyok. 

Van irodalmi példaképed? Olyan írónő, akihez hasonlítani szeretnél?

Több kedvenc írónőm is van. Szívesen olvasok például Joy Fieldingtől, aki a női kérdéseket érdekes, krimikhez hasonló módon közelíti meg. Én is igyekszem így írni. Nagyon örülnék, ha a kedvenc gyerekkönyvírónőm, Astrid Lindgren példáját követve az én könyveimet is gyerekek újabb és újabb nemzedéke olvasná évtizedek múlva is. Úgy gondolom, az olvasás jobbá teszi az embereket, ezért a gyerekkönyvek sokkal fontosabbak, mint ahogy azt néhány felnőtt hiszi. A fontos üzeneteket az emberek generációról generációra történeteken keresztül adták tovább. Ha mi szülők szeretnénk a saját üzenetünket a gyerekeinknek továbbadni, ennek legjobb módja a közös olvasás.

A férjed olvassa a regényeidet? Férfi szemmel hogyan látja őket?

Néhányat elolvasott, de nem mindegyiket. Azok tetszettek neki. Annak idején majdnem négy éven keresztül saját rovatom volt egy szlovák napilapban. Szabad kezet kaptam a témák megválasztásában. Általában a családunkról írtam, olykor kedvesen kifiguráztam a férjemet és persze magamat is. Egy ideig egészen türelmesen tűrte, aztán amikor két év elteltével a régi barátai elkezdték telefonon hívogatni és nevetgélni a történeteinken, megkért, hogy többet ne meséljek magunkról.

És az átlag szlovák férfi, vajon mit gondol ezekről a „nőpárti” regényekről? Van pozitív vagy negatív tapasztalatod?

A férfiak általában nem olvassák az ilyenfajta könyveket. Azoknak, akik elolvasták, meglepő módon tetszetek. Van jó pár hűséges férfi olvasóm is, néhányukkal az író-olvasó találkozókon szoktam beszélgetni.

Szerinted mit érez az olvasó, amikor befejezi a legutolsó regényedet, a Csak a javadat akaromot?

Remélem, a könyv hagy valami nyomot maga után az olvasóban. Később, ha ránéz a könyvespolcon a könyvborítóra, eszébe jut egy gondolat, egy érzés. A visszajelzések alapján a könyv nagy sikernek számít Szlovákiában, majdnem 40 000 példányt adtak el belőle, nemsokára pedig megjelenik az utánnyomás is.