A könyv tisztító ereje – interjú Jean Rouaud-val

2014. október 10.
A Goncourt-díjas francia íróval, Jean Rouaud-val a magyarul most megjelenő Jeles férfiak című könyvének bemutatója alkalmából beszélgettünk. Megtudtuk, hogyan repítette a díj az újságosbódéból az egyetemi katedráig, és azt is, hogy az írásnak tisztító ereje van.

Első regénye, A becsület mezején Goncourt-díjat kapott 1990-ben. Mennyire változtatta meg ez a tekintélyes elismerés az életét?

Mindent gyökerestül felforgatott. Addig is az írásnak szenteltem az életem, de a megélhetésért apró munkákat vállaltam, abban az időben éppen újságárusként dolgoztam. A könyv kiadásának sikere és a Goncourt-díj egyik napról a másikra az ismeretlenség homályából az érdeklődés középpontjába állított. Az újságosbódéból az egyetemi katedrára és a televíziós stúdiókba kerültem. Közel harminc nyelvre lefordították a regényemet, és ennek köszönhetően beutaztam a világot. A magánéletemben is földrengésszerű változást hozott.

Volt ennek rossz oldala is?

Az első könyv után évekig óriási nyomás nehezedett rám. Sokan kételkedtek abban, hogy képes leszek még egyszer jelentőset alkotni. A siker féltékenységet váltott ki, és miután magasba emeltek, a kudarcomat vetítették előre. A kiadóm is azzal fenyegetett, hogyha megbukik a következő regényem, akkor a karrieremnek örökre befellegzett. A most magyarul is megjelenő második regényemmel, a Jeles férfiakkal akartam bizonyítani az írói alkalmasságomat és megmutatni, hogy az első könyvem, nemcsak az apja halálán sírdogáló kisfiú visszaemlékezése volt, hanem egy igazi íróé.

Egy korábbi interjúban úgy beszélt az írásról, mint módszerről, amely segít feldolgozni, hogy nem vagyunk többé azok, akik voltunk. Mit értett pontosan ezen?

Mivel gyerekkoromban a vidéki világ eltűnéséhez asszisztáltam, felelősségérzetem támadt ezzel a világgal szemben. A fiatalságom időszaka mintha múzeumba került volna, úgy éreztem, meg kell mentenem a szeretteim és a szülőföldem történetét. Írás közben viszont az a paradoxon helyzet alakult ki, hogy amint a gyerekkoromról meséltem, el is szakadtam tőle. Ez egyben a múlttól való megszabadulás módszere is. Ahogy leírom az emléket, le van jegyezve, el van raktározva és az agyamból eltűnik. A mesélés paradox módon kitörli az emléket. Amint a gyermekkori traumát mások számára elérhetővé teszem, megszabadulok tőle és nem cipelem többé a hátamon. A könyvnek tisztító ereje van.

Több részből álló regényciklusban meséli el a gyerekkori emlékeit. Mit jelent ön számára a gyerekkor?

A gyerekkori emlékeket arra használtam, hogy tisztázzam az íráshoz fűződő viszonyomat, ugyanis ezek az élmények vezettek az íróvá válásomhoz. A gyerekkoromat markánsan meghatározta apám halála, írás közben azonban megszabadultam a halál súlyától. Miközben a Jeles férfiakban az apám halálának jelenetét írtam, már minden érzelmi töltetet nélkülözött, mert az ezzel kapcsolatos emóciókat az előző könyvembe száműztem. Ebbe a regénybe a halála be lett zárva, mint egy csomagmegőrzőbe.

A Jeles férfiak című regény az édesapja alakja köré épül, miközben a cím többes számot sejtet. Mi ennek a magyarázata?

Tizenegy éves voltam, amikor meghalt. Alig ismertem, mivel utazó kereskedőként dolgozott, a hét hat napján járta a kisvárosokat Bretagne-ban. Kevés emlékem van róla, gyerekként inkább félelemmel töltött el. A regény témája részben az, hogy az őt ismerő emberek a halála után az én benyomásaimtól teljesen eltérő képet festettek róla. A többiek nagyszerű és vicces embernek írták le, emiatt ellentmondásos képem alakult ki róla. A címbeli többes szám a két különböző embert igyekszik egyesíteni. A könyv első része azt mutatja be, amilyennek én ismertem, a halála a központi jelenet, a halálát követően a második részben a barátai nézőpontjából pedig legendássá válik. Az a gondolat vezetett, hogy a halála után mindenkinek elkezdődik egy második élete, amit a rá emlékező és róla beszélő emberek keltenek életre. A többiek emlékein keresztül él tovább, és egy másik életet fedezhetünk fel, mint amit megismertünk.

Regényének van egy másik főszereplője is, a szülőföldje.

Gyerekkoromban szemtanúja voltam Bretagne iparosításának. Az egykor sűrűn lakott, mezőgazdasági vidéket a modernizálás jegyében lerombolták, és a falusi világot a valódi breton identitásformával együtt eltüntették. Emlékezetbe akartam vésni azt a világot, ami éppen letűnőben volt. Most is egy furcsa új világot élünk.

Manapság Ön szerint egy írónak mi a feladata?

Az információ eláraszt bennünket – mindenfelől. Az író feladata egy közös gondolkodásmód kialakítása. Egyfelől ki kell szűrnie a lényeget, másfelől pedig értelmet kell adnia ennek a töménytelen ismeretnek.

A könyv a L’Harmattan kiadásában jelent meg magyar nyelven.