Tóth Evelin: Olyan ez, mint egy utazás a testemben

2014. november 25. |

Tóth Evelin már számtalanszor bizonyított a hangjával, de prózai szerepekben, sőt a filmvásznon is megállja a helyét. Az Átrium Merénylet című darabjában kacér énekesnőt alakít, hamarosan pedig saját lemezével debütál egy Maria Joaoval közös koncert keretei közt a Művészetek Palotájában.


Fotó: Dömölky Dániel

Úgy tudom, már nagyon kicsi korodban felfedezted a hangodat, mégis szövevényes út vezetett addig, hogy énekesnő legyél. Miért alakult így?

Amikor egészen kicsi voltam, először balerina szerettem volna lenni, és követeltem, hogy küldjenek le Győrbe az iskolába, de ez nem volt megoldható. Aztán zongoráért kezdtem könyörögni, de az sem jött össze, így kaptam egy hegedűt helyette. Persze aztán bebizonyosodott, hogy azzal sokkal rosszabbul jártak… (nevet) Egy ideig nagyon biztos voltam benne, hogy színésznő akarok lenni, de akármennyire is határozottak voltak az elképzeléseim, soha, egyikért sem tettem valódi lépéseket. Inkább mindig arra mentem, amerre az élet sodort, művészettörténetet hallgatam az egyetemen, ahová felvételi nélkül bejuthattam, mert ötödik helyezést értem el az OKTV-n. Úgy éreztem, ha ez így alakult, akkor nekem biztosan ez az utam, hittem egyfajta sorsszerűségben. Aztán huszonéves koromban kitört belőlem, hogy mégis csak az énekléssel kell foglalkoznom.

Volt valami katartikus élményed, amikor erre rádöbbentél?

Tulajdonképpen több is: egyszer 18 éves koromban Kapolcson voltam egy Kiss Erzsi koncerten, és ahogy hallgattam, arra gondoltam, ha ilyen szabadon is lehet énekelni, akkor én is ezt szeretném csinálni. Én előtte olyan zenei közegben – a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában – voltam, ahol egy gregorián egyetlen sorát gyakoroltuk egy egész hónapon keresztül, amit persze most már nagyon tudnék értékelni, de akkor tizenévesen inkább eltávolított az éneklés szeretetétől. Aztán nem sokkal később volt alkalmam hallani Maria Joaot is, aki egy hihetetlenül izgalmas énekesnő. Minden hangot képes lehívni, amely ebben az univerzumban létezik. Most pedig az a hatalmas megtiszteltetés ér, hogy közösen fogunk fellépni a Művészetek Palotájában.


(Fotó: Hamarits Zsolt)

Kipróbáltál izgalmas, keleti hangképzési technikákat is…

Igen, több éven keresztül egy dél-indiai énekesnőhöz jártam tanulni heti két alkalommal, ami azt jelenti, hogy nagyjából egy 4-5 éves indiai kislány szintjére sikerült felküzdenem magam! (nevet) Mindenesetre ez nagyon meghatározó volt számomra, ezzel párhuzamosan pedig a klasszikus, tradicionális énektechnikákat is próbáltam fejleszteni, hogy jobban megismerjem a saját hangomat. Olyan ez, mint egy utazás a saját testemben, hiszen vannak hangok, amiket szinte egészen a lábujjakból kell képezni, ezek a különböző technikák azonban nem zárják ki egymást, remekül tudnak együtt is működni. Végül érdekes módon én magam is kialakítottam egy tanulható technikát, amit sound searchingnek nevezek.

Ennek mi a lényege?

Nem az a célom, hogy egy konkrét technikát adjak át, szeretném – mintegy kulcsként – vezetni a tanítványaimat, hogy együtt megtaláljuk azt a hang- és tudatállapotot, amiben ő a legszabadabban tud énekelni. Fontosnak tartom azt is, hogy kinek milyen céljai vannak az énekléssel: van, aki csak altatódalt szeretne énekelni a gyermekének, úgy, hogy a gyerek ne azt mondja: „anya, ezt inkább ne…”. De segítettem olyan színésznőknek is, akiknek énekes feladatokkal kellett megbírkózniuk a színpadon. Ez egy olyan aktív hang-meditáció, ahol nem kész utasításokat kapsz, hanem különböző gyakorlatok segítségével neked kell megtalálnod a hangodat. 

A Merénylet című darabban nagyon sokoldalúan vagy jelen, hiszen nem csak szerepelsz, de zeneszerző is vagy. Nehéz volt ennyi feladatra koncentrálni egyszerre?

Mivel független színházról beszélünk, ezért van egy egészen egyszerű, praktikus vetülete is annak, hogy miért nincs külön zeneszerző, dramaturg, díszlettervező a darabban… Ugyanakkor ez nyilván tudatos koncepció része is, hogy Gergye Krisztián (a darab rendezője és koreográfusa) a darabban szereplő 12 nő közül egyet – jelen esetben engem – kér fel a zenei rendező munkájára. Ő a zenei oldalamról már ismert korábbról, ezért úgy érezte, meg tudom majd oldani ezt a feladatot zeneszerzőként is. Lassan körvonalazódott, ami bevallom nagyon nehéz munkafolyamat volt számomra, hiszen Krisztiánnak zenei ötletei is voltak, de nem voltunk állandóan kapcsolatban, nem tudtunk folyamatosan egyeztetni. Végeredményben úgy fest a dolog, hogy a produkció során elhangzó dalok közül többet is én írtam, de nem mondanám, hogy én vagyok a darab zeneszerzője, ugyanis nem minden dalt én szereztem. Inkább úgy mondanám, hogy zenei szerkesztő vagyok, bár ezt a feladatot is inkább Krisztiánnal közösen láttuk el. Talán a zenei vezető a legjobb kifejezés, hiszen a hangszerelésért, a színészek betanításáért valóban én voltam a felelős. Ráadásul ez az utolsó pillanatban kiegészült még azzal is, hogy bevontuk a munkába Bartha András sounddesignert is, aki olyan eszközparkkal rendelkezik, amelyekkel a prózai megszólalásokat is zeneivé tudtuk tenni. 


Fotó: Marjai Judit

Ha jól tudom, a zenét részben a szerplők szolgáltatják egyszerű hangszerek és a saját testük segítségével.

Igen, én teljesen minimális megoldásra törekedtem, csak olyan hangszerek jöhettek számításba, amin akár a színészek közül is bárki képes játszani. Ez a hangszer 5 darab különböző hangokra hangolt vibraton, azaz hangzócső, amit ha megütünk, nagyon izgalmas hangot ad ki, egy xilofon, illetve két darab, szintén különböző hangokra hangolt hangtál. Krisztián darabjaiban minden eszköz nagyon fontos, semmi sem önmagáért való, ezért ezeknek is nagyon fontos szerepük van. 

Bár alapvetően énekesnő vagy, színésznőnek is tartod magad?

A színészkedéssel a Hólyagcirkusz Társulattal közös munkám során kerültem kapcsolatba, de inkább énekes-színésznőnek mondanám magam, mivel komoly prózai szerepem még nem volt. Azt hiszem, szerénytelenség lenne kijelentenem, hogy színésznő vagyok, hiszen többnyire inkább a hangomat használták az előadásokban a rendezők. A Hólyagcirkuszban jelen levő „rendezőnélküliség” miatt úgy érzem, nagyon sokat tanultam színészként, önállóan dolgozhattam, de később alkalmam nyílt olyan rendezőkkel is együtt dolgozni, mint Jeles András. Persze nem rettennék vissza attól sem, ha egy rendező más szempontból lenne rám kíváncsi, több kisjátékfilmben is szerepeltem már, dolgoztam Zomborácz Virággal, Cseralmi Sárával, Magyarósi Évával, legutóbb pedig egy olyan nagyjátékfilmben játszottam, ahol Adrien Brody mellett egy ohioi kupi madamja voltam a  Houdiniban (nevet).

Számos formációban láthattunk már, de most a szólólemezed is bemutatásra kerül a Művészetek Palotájában. Izgatott vagy miatta?

Nagyon! Rengeteget dolgozunk rajta most is Szalai Péterrel, Kardos Dániellel és a már említett Bartha Andrással, aki a trió elengedhetetlen negyedik tagja… (nevet) Már hosszú évek óta dolgozunk együtt. Épp ma kaptam egy levelet Maria Joaotól, akivel együtt lépünk fel ezen a koncerten, ami csodálatos élmény, hiszen, ahogy már említettem, ő egy nagyon meghatározó alak számomra. Amikor a Művészetek Palotája feltette a kérdést, hogy kit szeretnék magam mellé a lemezbemutatóra, és Maria Joao elfogadta a felkérést, az tényleg olyan volt, mint egy megvalósult álom. A koncert első felében az én lemezbemutató koncertem lesz  hallható és látható, – Mogyorósi Éva animációs szekvenciája kísérik majd a dalokat –  majd Maria Joao lép fel saját, elektronikus formációjával, végül két-három kompozíciót közösen is előadunk majd…

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra