Atom Egoyan legújabb filmjéért finoman szólva nem rajongott a nemzetközi kritika, és ha ezen információ tudatában ülünk be a moziba, nem is kell sok idő, hogy megértsük az okokat. A rendező már az első percekben mély vízbe lök minket, in medias res csöppenünk bele egy több szálon futó, több idősíkon mozgó, kissé esetlenül összefércelt jelenetek sorából álló történetbe. De ha nem adjuk fel rögtön a legelején, és hajlandóak vagyunk kivárni azt a néhány percet, mire kikristályosodik a sztori, tényleg izgalmas, erős atmoszférájú mozit láthatunk.
A történet szerint a kis Cassandrat (Peyton Kennedy/Alexia Fast) egy napon elrabolják, mikor édesapja (Ryan Reynolds) beugrik kedvenc útszéli üzletükbe pitét vásárolni. A bájos nyomozónő (Rosario Dawson) és marcona társa (Scott Speedman) kapják a feladatot, hogy előkerítsék Cassiet, akiről időközben kiderül számunkra, hogy az egyik legnagyobb pedofil internetes hálózat feje tartja fogságban a pincéjében. A játékidő alatt Cassie elrablásának ideje és a nyolc évvel későbbi események között ugrálunk. A nyolc évvel későbbi képsorokon az összkomfortos pincében élő Cassienek már az a feladata, hogy puha, rózsaszín pizsamákba bújva, a korai Britney-re hajazó frizurával csevegjen kislányokkal az interneten, hogy a pedofil hálózat karjaiba csalogassa őket. Eközben sem a család, sem a hatóságok nem adták még fel a keresést: az apa megszálottan rója az utakat, a nyomozók éjjel-nappal pedofil weblapokat böngésznek annak reményében, hogy Cassiere bukkannak, a lány édesanyja, Tina (Mireille Enos) pedig nap, mint nap Cassiehez köthető apró tárgyakra bukkan a hotelszobákban, ahol takarít. Később aztán bonyolódik a történet, mikor a nyomozónő, Nicole is az őrült férfi fogságába esik.
A film a már sokszor, sokféleképpen feldolgozott pedofília-témát egy egészen új, és – bármilyen furcsa és visszás is ezt leírni – izgalmas oldalról közelíti meg. A hangsúly nem a pedofília borzalmainak bemutatásával való vizuális sokkolásra, hanem sokkal inkább a 16 éves Cassie személyes drámájára helyeződik, aki az idő eltevéltel, a gyermekkorból kilépve érdektelenné vált fogvatartója szemében, mégis – ahogyan túszok és fogvatartók között szokott – kialakul köztük valamiféle kötődés. Cassie mellett egy idősebb nő karaktere is feltűnik, aki szintén a pedofilok szexuális játékszeréből lett a szervezet segítő tagja. De ami még ennél is érdekesebb, az a történet egy sokadik rétege, a szinte őrületbe kergetett édesanya szála. A kissé sztereotípen ábrázolt, Mozart-rajongó, pedofil maffiafőnök, Mika (a zseniálisat alakító, Kevin Durand) egy nem mindennapi perverziót szeretne kielégíteni azzal, hogy rejtett kamerák segítségével filmet készít a lányát elveszítő édesanya szenvedéseiről. A hotelszobákba, ahol Tina takarít, Cassiere emlékeztető tárgyakat, jégkorcsolya-trófeát és tejfogat rejt, az anya szenvedésének képeit pedig Cassievel narráltatja. A voyeurizmusnak ez a formája már nem a klasszikus értelemben vett szexuális kielégülést célozza, hanem valaki más valós, személyes szenvedésének megfigyelőjévé tesz minket. Ez pedig remekül rímel napjaink internetkultúrájának működésére, vagy a reality-showk továbbra is töretlen népszerűségére.
A fogolytól nem szabad csodát várni: klasszikus, nyomozós thriller, kicsit túlságosan is bőkézzel adagolt patetikussággal és végképp eltúlzott cukormázzal a végén. De ha hajlandóak vagyunk szemet hunyni a hibák felett, és engedjük, hogy sodorjon a történet, akkor tényleg végigizgulhatjuk azt a majdnem két órát a moziban.
Premier: december 4. (Cinetel Kft)
