A Párizs, szeretlek és New York, I love you típusú szkeccsfilmek diadalútja után épp ideje volt, hogy a bájos, szirupba mártott történetek után más műfaj is ebben a formában hódítsa meg a mozikat. Az Eszeveszett mesék hat története a déli virtust a fekete humorral ötvözi, a végeredmény pedig végre olyan vígjáték, amin bárki tud nevetni, mégis más, mint a hollywood futószalagján gyártott, térdcsapkodós, altesti humorra építő filmek.
A többnyire Pedro Almodóvar nevével fémjelzett, – aki csupán a film producere volt – valójában pedig Damián Szifron rendezte Eszeveszett mesékben hat teljesen különböző történetet láthatunk, melyeket az őrült fordulatok és sokkolóan vad reakciók kötnek össze. A film ügyesen pozícionálta magát a közönségsiker és a szakmai elismerések szűk metszetébe, hiszen a film a Cannes-i Arany Pálma jelöltek között is szerepel, ez Argentína idegennyelvű Oscar-nevezése, emelett pedig a mozikat is elég jól sikerül feltöltenie.
A Szifron által lerakott alaphelyzetek között vannak egészen hétköznapiak és tökéletesen valószerűtlenek is. Nehéz elképzelni, hogy egy repülőgép utasait az köti össze, hogy mindenki ismer egy bizonyos lelkileg labilis, tehetségtelen zenészfiút, vagy hogy a kis útszéli étteremben ahol dolgozol, éppen az apádat öngyilkosságba kergető maffiafőnök veri az asztalt egy adag sültkrumpliért. Azzal már sokkal könnyebben tudunk azonosulni, milyen is, mikor a rég lekopott jelzés ellenére is ki kell fizetni a parkolási büntetést, vagy, hogy milyen vérre menő csatákat lehet vívni vezetés közben a többi sofőrrel. A rendező azonban arra kíváncsi, mi történik, ha ezekben az extrém és kevésbé extrém helyzetekben az ember levetkőzi a polgári jólneveltségét, és a születésünktől fogva belénk oltott társadalmi normákat, és minden szabályt figyelmen kívül hagyva, állatias ösztöneit szabadjára engedve reagál? Akkor vajon mit csinálunk a férjjel, aki az esküvő napjára meghívta modellalkatú szeretőjét, és mit tesz a gazdag apa, aki fiát szeretné megmenteni a börtöntől, na de azért mégsem bármi áron?
Itt jön a képbe a vérbeli spanyol-argentin, nemzeti fekete humor. Már megszokhattuk a norvégok, svédek és dánok sötét hangulatú, metsző, visszafogott mégis egészen morbid fekete humorát, régóta szeretjük a cseh szatírát, és persze már számtalan más nép is megcsillogtatta a maga humorérzékét, a spanyolokat és argentínokat azonban főleg túláradó jókedvükről és heves temperamentumukról ismeri a világ. És pontosan ugyanez a két elem határozza meg az Eszeveszett mesék történeteit is: Szifron meséjében a karakterek elveszítik a fejüket, és úgy ordibálnak, ahogy a délieket a legvadabb sztereotípiákban elképzeljük. Persze, rengeteg a túlzás, a túl sok, a már majdnem nem is vicces, de a rendező bármennyire is a határokat feszegeti, valahogy mindig a vonalon belül marad, és nagyon is vicces és szerethető történeteket mutat nekünk. Szerencsére bőven akad bennük kritika is, a mindennapi bürokráciáról, emberi kapcsolatokról, családról és társadalmi konvenciókról.
Premier: december 18. (Mozinet)
