Amikor az író, Sándor András a kolléganői sztorijait hallgatta, eldöntötte, felregisztrál társkereső oldalakra és utána jár annak, mi az oka a kísértetiesen hasonló történeteknek, miért és hogyan ismerkedünk mi, nők. A Szenvedélyek hálója című könyvében gyűjtötte össze a néha sokkoló, néha kijózanító és jó párszor megmosolyogtató történeteket.
Amikor először a kezembe vettem a könyvet, azt gondoltam, nem tud újat mondani. Rögtön a könyv elején bebizonyosodott, hogy tévedtem: a „méretet veszek, én bizony odanyúlok!” mondatnál.
Rengeteg sztorit meghallgattam, több mint kétszázat öt év alatt. Találkoztam egészen elképesztő történetekkel és komédiába illőekkel is: volt, aki távcsővel figyelte a randi partnereit a találkozó előtt, de a sportcsoki-csíkos alsónadrág esete is egy jó történet volt.
A szereplők egészen intim részleteket is elmesélnek a könyvben. Könnyen megnyíltak neked a nők?
Volt, aki könnyen mesélt, volt, akinél egy évembe telt, hogy leüljön velem beszélgetni. De általánosságban elmondható, hogy a nők értékelik, ha valaki értő figyelemmel van irántuk és meghallgatja őket.
A könyvet olvasva az ember óhatatlanul elkezd moralizálni: volt például egy történet, ahol közvetlenül a találkozás előtt, egy levélben vallotta be a férfi, hogy hiányzik a bal lába.
Sokféle ember keres pár az interneten: a zenészektől, híres cégvezetőkön és tévésztárokon át a hétköznapi és a komplexusokkal küzdő emberekig mindenki és minden korosztály megtalálható ezen a fórumon, így kerülhetsz olyan helyzetbe is, amit a hétköznapok során el sem tudnál képzelni.
Évek alatt nagyon sokat változott az internetes kultúra, most azok is felregisztrálnak, akik annak idején mereven elzárkóztak.
Valóban, régen majdhogynem rejtőzködtek és szégyellték az emberek, manapság pedig már egyre többen – a legkülönbözőbb társadalmi rétegből – vállalják arccal és névvel azt, hogy az internet is egy fórum az ismerkedésre.
Az egyik kedvenc szereplőm Rituka: egészen komoly tükröt tart a nők elé, és amellett, hogy megmosolyogjuk a történeteit, el is gondolkodtat, hogy valójában miként látjuk mi nők a férfiakat.
Idézve az egyik szereplőt: „az online társkeresés a legnagyobb önismereti tréning”. Sokaknak visszaadja az önbizalmát, rádöbbenti arra, hogy a jelenlegi kapcsoltuk nem működőképes, vagy épp arra, hogy nagyon is jó helyen van a párja mellett. Kiszélesíti a látókörünket, nyitottabbak leszünk és számos ismerkedésből őszinte barátság is alakulhat. A nyitottságról eszembe jut egy történet a könyvből, idézem: „Apu feküdt a díványon, kivillanó kőműves fenékkel, és odaszólt, hogy ne zajongjunk, mert a Columbót nézi!” Viccet félretéve az internet számos olyan emberrel összehoz, akikkel a sarki kisboltban nem feltétlen lenne alkalmunk találkozni, de mivel speciális környezetben történik az ismerkedés, hiszen nincs meg a személyes kontaktus, bizalmas beszélgetések alakulhatnak ki akár vadidegenek között is. Az interneten sokkal hamarabb érezzük azt, hogy közel kerültünk a másik lelkéhez. Ennek van pozitív és negatív oldala is, ugyanis egy idő után óhatatlanul kialakul mindenkiben egy ideálkép, ami adott esetben nem is létezik. Így a hosszas, mély telefonbeszélgetéseket csalódás is követheti a személyes találkozáskor. Nagyobb lehet a buktatója is, de többet is nyerhetünk vele: még senkivel nem találkoztam, aki megbánta volna.
Van valamiféle útmutató, hogyan érdemes a neten ismerkedni?
Ésszel kell csinálni ugyanúgy, mint bármi mást az életben: ha valaki a képek és egy-két telefonbeszélgetés alapján szimpatikus, találkozni kell, így rosszul nem jöhetünk ki a helyzetből: ha személyesen is megvan az összhang, akkor eleve jó, hogy együtt vagyunk a másikkal, de ha inkább lennénk a világ túlsó oldalán, mintsem a randi partnerünkkel, akkor felesleges időpazarlástól mentettük meg magunkat.
A könyvben több helyen visszatér ugyanaz a momentum: több nő is arról panaszkodik, hogy nem vonzódott különösebben a randi partneréhez, mégis, már az első éjszaka egy ágyban kötöttek ki.
Igen, sokszor hallottam azt, hogy „én nem vagyok az a típus, aki első éjszaka lefekszik egy vadidegennel.” Ez a legtöbb esetben megdőlni látszott. Az ok pedig egyszerű: a nőket az érzelmeik vezérlik, sokkal jobban, mint minket, férfiakat. A nők ezzel a lépéssel próbálnak valamiféle szeretet morzsához jutni, figyelmet kicsikarni.
A zsákutcába torkollt randik mellett bemutattál jó pár olyan társkeresőt is, akik a neten találták meg életük párját.
Igen, többen is vannak, akik boldog párkapcsolatban élnek az interjúnk óta. Innen is látszik, hogy sokan, sokfélék vagyunk és mindenkinek megvan a maga párja.
A könyv megírása után jobban megismerted a női lelket?
Határozottan. Most már látom és megértem azt, mire miért reagálnak esetleg rosszabbul, mint ahogy azt egy férfi elvárná, és tudom, hogy mi az, amit jobb, ha nem lépek meg, ha az egyensúlyt fenn szeretném tartani az életemben.
Készül az új kötet, amely a férfiak szemszögéből mutatja be a netes ismerkedést. Számunkra, nőknek hihetetlenül érdekes lesz, mert végre megtudhatjuk, hogy mi zajlik a férfiak térfelén.
Úgy gondolom érdemes a férfiak szemszögét is kivesézni, így lesz teljes és kerek a történet. Már most olyan sztorikat hallok, amik még az én ingerküszöbömet is meghaladják, ami nem kis teljesítmény.
