Orosz Ákos: „Dani nagyon felkészülten érkezett az olvasópróbára, de meggyőződésem, hogy ez akkor is így lett volna, ha nem ez lenne az első nagyszínpadi rendezése itt a Vígszínházban. Nagyon izgalmas teret találtak ki Horváth Jennyvel, az előadás díszlet- és jelmeztervezőjével, és egy egészen újszerű koncepcióval fognak találkozni a nézők. De nem szeretnék spoilerezni. (nevet) Sok mindennel kísérletezik Dani, néha összeszűkíti ezt a hatalmas teret, néha pedig éppen a monumentalitását hangsúlyozza. Ha egy rendezőből sugárzik a kreativitás, az átragad a színészeire is. Én bízom benne, hogy az előadás is olyan intenzív és izgalmas lesz, mint amilyen ez a csapat és a próbafolyamat!”
Független színházi közegből szerződtél a Vígbe, alapvetően kis terekben játszottál. „Megtanultad” már magad a nagyszínpadon?
A Bűn és bűnhődés jó tanulópénz volt. Sőt, mind a mai napig az, hiszen előadásról előadásra próbálok új színeket hozni, és a lágyabb tónusaimat előtérbe helyezni. Volt egy kényszerérzetem a nagyszínpaddal kapcsolatban: úgy éreztem, hogy mindig mindent nagy erővel kell kifejeznem, hogy a nézőtér minden pontján érvényesüljön. Ebben van igazság, hiszen a belső intenzitást, az erős szándékot meg kell tartani, de most már érzem, hogy többször kell használnom a lágyabb, törékenyebb regisztereimet is. Sokat tanultam, de még nem érzem magam százszázalékosan otthonosan a nagyszínpadon. Sokkal előrébb vagyok, mint egy évvel ezelőtt, de figyelve a próbákon, hogy Eszenyi Enikő vagy Hegedűs D. Géza hogyan létezik ezen a színpadon, érzem, nagyon is van még hova fejlődnöm. De ez nem baj, hiszen ez egy hosszú folyamat.
A Bűn és bűnhődés egyik jelenetében
Alapvetően nagyon bátran próbálsz, akárcsak a mostani partnereid, Szilágyi Csenge, vagy éppen az egyetemi hallgató Ember Márk.
Ebben a próbafolyamatban megpróbálom máshogy artikulálni az energiáimat, mint eddig bármikor. Igyekszem egy lágyabb, érzelmesebb vonalat képviselni. Márknak ez az első nagy prózai szerepe a Vígben, ő lesz Lysander. Mint egy kiscsikó ezerrel beleugrott a melóba, és tolja energikusan. Most én vagyok az eggyel idősebb színész, ami nagyon ismeretlen érzés számomra. Most én vagyok, aki már eggyel higgadtabban vág bele a dolgokba. Rám is hat, hogy már nem én vagyok a legfiatalabb. Nem azt mondom, hogy nem maximális erőbedobással próbálok, de egészen máshogy, mint eddig. Egy nyugodtabb karaktert hozok majd, mint amit megszokhattak tőlem a nézők. Ez talán egy érési folyamat következő állomása, a legutóbbi Haramiák előadáson például a rendező (szintén Kovács D. Dániel – a szerk.) engedélyével kipróbáltam néhány új dolgot. Megnézte ő is, és azt mondta, hogy 15 százalékkal intelligensebbé vált a karakterem. Mindez csak azért, mert néhány mondatot halkabban mondtam és áthelyeztem néhány hangsúlyt. Ugyanazt csináltam mint eddig, csak néhol kicsit visszafogottabban, higgadtabban. Ezt a vonalat képviselem a Szentivánéji álomban is. Persze, azt a „csikóságot” és vérbőséget, amit a karakterem, Demetrius megkíván, hozni fogom, csak megpróbálok magamnak is új feladatokat adni.
Milyen lesz a te Demetriusod?
Lehet, hogy meglepő, amit mondani fogok, de szeretném szerethetővé tenni ezt a figurát. A darab elején elvileg nem túl szimpatikus karakter. Látunk egy a törvény által egymásnak ítélt párt, Hermiát és Demetriust, miközben a lány Lysanderbe szerelmes. Két férfi küzd egy nőért. Demetriusért viszont Heléna rajong, akit foggal körömmel próbál távol tartani magától. Ekkor még egy negatív figurának tűnhet. Ettől függetlenül szeretnék minél emberibb és szerelmesebb lenni, megpróbálni elfogadtatni a nézőkkel azt, hogy ez a fiú jó választása lehetne a Shakespeare által megírt nőknek.
A Bűn és bűnhődés című darabban Stohl Andrással
Nyugodtabb vagy mint fél éve, a Bűn és bűnhődés próbafolyamata alatt? Ugyanazt az energiaszintet érzem, de mégis teljesen más energiákat. Mintha megfontoltabb lennél.
Nem tudom. Igazából folyamatosan keresem magamat.
De közben jól érzed magad.
Igen, de sok kétség gyötör. A korral és társulatváltással együtt jött egyfajta nyugalom, másrészt egyre több a kérdés is. Jó-e, amit csinálok? Meg tudok-e újulni? Meg tudom-e a lepni a nézőket, a kollégákat és önmagamat? Nem érzem még magam kiforrott színésznek, próbálok helytállni. 31 évesen, 8 éve a pályán már nem takaródzhatok azzal, hogy fiatal pályakezdő vagyok. Már nem lehet a mögé bújni, hogy nincs tapasztalatom. Felelőségteljesebben akarok létezni, mind az életben, mind a színpadon. De sok a kérdőjel, mindig megkérdőjelezem magamat. Bizonyos szempontból lehet, hogy olykor karakánabbnak kellene lennem. Régebben könnyebben vállaltam a konfliktusokat, de nem megfontoltan, pusztán dühből, ész nélkül. Azóta változott a világlátásom, a hozzáállásom az emberekhez, már mást jelent konfliktusba keveredni. Már nem csak egy bennem feszítő, hirtelen energia, inkább életviteli kérdés, hogy ki merek-e állni magamért és a gondolataimért? Most ezeken pörgök. Mellette pedig kreatív időszakomat élem, dalokat és verseket írok. Alapvetően jól érzem magam, a hitem pedig nem változott. Igazi dolgokat kell csinálni és bele kell dögleni ebbe a szakmába. Bár valahol ott motoszkál bennem egy nyárspolgár, akinek néha jó lenne a nyugalom. De valószínűleg nem az az én utam.
Demetrius is „beledöglik”?
Igen, beledöglik, hogy nem szereti a nő, akibe szerelmes. Beledöglik, hogy egy másik nő érte kepeszt, és nem tudja levakarni. Aztán beledöglik abba, hogy egy nap felébred, és nem érti, hogy lehet az, hogy már a másikba szerelmes, akit eddig ki nem állhatott. Varázslat az egész, egy mese, de végletes mese. És pont ebbe döglik bele képletesen minden karakter, nem értik, hogy mi történt velük.
A Haramiák című előadáson
Viszont, ha sikerül, és a te szavaiddal élve „beledöglesz” egy adott este a színpadon, a belefektetett energiát sokszorosan kapod később vissza.
Csak nagyon ritkán sikerül. Hogy őszinte legyek, nagyon ritkán van valami maximálisan a helyén. Néha pillanatokra, percekre, egy-egy monológ erejéig. A nézőtéren talán nem így érzékelik. Sokszor csak egy hajszál hiányzik hogy összecsússzon tér és idő, múlt és jelen, a szerep és én. Amikor viszont megtörténik, megnyílik egy új dimenzió. Ezért érdemes színésznek lenni.
Szerző: Molnár Karesz
Portré és előadásképek: Dömölky Dániel
