„Nagyon szerencsés vagyok. Néhány éve még kerestem a helyemet a szakmában, hogy hol lehetek teljes szabadsággal színésznő. Akkor még nem láttam, hol fogom magamat igazán jól érezni. Most azonban itt a Vígben mind a szerepek, mind a kollégák tekintetében otthonra leltem. Igazi kis család, ami szakmailag körülvesz.”
Nehéz úgy beszélgetni, hogy ne áruljuk el, mennyire régóta ismerjük egymást. Két éve épp együtt kávéztunk, amikor mesélted: másnap mész egy beszélgetésre Eszenyi Enikőhöz. Szerintem azóta sem láttalak annyira izgatottnak, mint akkor. Nagy fordulópontja az életednek.
Egyrészt nem számítottam akkor Enikő hívására, már maga a meglepetés ereje is nagyon izgatottá tett. Másrészt a Vígszínház egy olyan hely, ahol az ember nagyon sok mindenben kipróbálhatja magát színészileg. Egy olyan fontos prózai színháza Budapestnek, ahol zenésben is van lehetőség játszani. Nagyon örülök, hogy ennek már én is a részese lehetek, és hogy Enikő akkor szerződést ajánlott. Sok olyan kollégával dolgozom, akiktől már egy év alatt rengeteget tanultam. A boldogságom pedig azóta sem változott.
Az Ózban, az egyik első víges előadásodban azonnal a gyerekközönséggel találkoztál.
Amikor bejövök Dorothyt játszani, tudom, hogy sok kis nézőnek mi vagyunk az első színházélménye. Sok minden eldől ilyenkor, nagy a felelősség. Ha viszont sikerül őket meggyőzni, akkor nagyon hálás közönség. Csodás dolgokat kapok ettől az előadástól, és ezt már nem veheti el tőlem senki. Nagyon élvezem. Az előadás végi tombolás olyan, mint egy Halász Judit koncerten. (nevet)
Óz, a csodák csodája
Az Istenítélet meghívást kapott tavaly a POSzT-ra. Milyen élmény volt útra kelni a társulattal?
Ez volt az első, hogy beválogattak a versenyprogramba olyan előadást, amiben játszom. Mindenkinél azt éreztem, hogy abban a felfokozott hangulatban a lehető legjobbat szeretné kihozni magából. Ez viszont nem egy görcsös törekvés volt. Ilyenkor meg kell találni azt a laza állapotot, amiben még szabadabb vagy, mint egyébként. Ott szerintem ez nagyon működött.
A főpróbaheteket is ezzel a lazasággal éled meg? Közeleg a Szentivánéji álom bemutatója.
Az idegrendszerem ilyenkor nagyon elfárad. Ez nem a színházban csapódik le, inkább otthon. Ilyenkor azt hiszem, nagyon nehéz velem. Elfáradok a színpadon, az idegrendszerem érzékenyebb, a lakásban már a legkisebb nesz is kibillent, és lavinát indíthat el. Ebben még annyira nem vagyok jó.
Földrengés Londonban
Ha csak a Földrengés Londonban, A Pentheszileia Program vagy az Istenítéletben játszott szerepeidre gondolunk, karakán, belevaló, odamondogatós lányokat formáltál meg. Hermia viszont egy új szín. Segít, hogy új dolgokat tanulj meg saját magadról?
Abszolút! Mindig magamból próbálok meg kiindulni, eddig csak erősíteni kellett magamban ezeket a tulajdonságokat, a vérbő vonalat. Most viszont vissza kell magam fogni, Hermia egy szűz lány, egészen más kiindulópont. Meg kell találnom azokat a finom vonalakat, amik egy ártatlan kamasz lányt jellemezhetnek. Persze, belőle is kibújhat aztán a kisördög, aki vérszemet kap, és megy előre a szerelméért.
A kamasz Csenge milyen volt?
Hangos. (nevet.) Igen, ez a legjobb szó rá. Viszont, amikor rájöttem, hogy a színház lehet az én utam, helyre kerültek bennem a dolgok.
Sok munkád van benne, hogy elsőre felvettek?
Rengeteget gyakoroltam, jártam beszédtanárhoz, énekelni. Valahol mázli, hogy felvettek, de még nagyobb öröm volt, hogy úgy ért ez a szerencse, hogy közben sok mindent letettem az asztalra. A száz százalék nem elég, aki nem tesz bele ennél többet, nem is akarja igazán, hogy felvegyék. Ezt máshogy nem lehet csinálni, főként energia kérdése. Ha izzol a színpadon, az már fél siker. Egy tűzgolyóként kell létezni a Víg nagyszínpadán, a karzatig is el kell juttani az energiákat. Ez elég sokat ki tud venni az emberből, mindez adottság kérdése is, fizikailag és lelkileg is embert próbáló.
A Pentheszileia Program
Tavaly ősszel Junior Prima díjjal ismerték el az eddigi munkádat. Jó volt látni a szüleidet az átadón, látszik, hogy mindenben támogatnak.
Nagyon örültem, hogy el tudtak jönni, vidékről utaztak fel. Talán akkor voltak utoljára ennyire büszkék, amikor felvettek a színműre. Mindig mellettem állnak, és mindenben támogatnak, rengeteget köszönhetek nekik. Nagyon inspiráló, ha az ember olyan családban nőhet fel, mint én: a legszabadabbnak érezheti magát az ember.
Soha nem mondták, hogy kislányom, inkább ne legyél színésznő?
Féltettek, de nem mondták soha. Volt egy nyári beszélgetésünk, tizennyolc éves voltam, ledőltünk hárman egymás mellé az ágyra, és nagyon nyugodt hangnemben matekoztunk, hogy mi legyen a „b” terv, ha nem vesznek fel. Ők fizikusok, statisztikailag vizsgálták a helyzetet, és a túljelentkezésre hívták fel a figyelmemet.
Az Összpróba Alapítvány 2017-es nagykövete lettél. Miért ilyen fontos neked az alapítvány sorsa?
Nagyon sok mindent köszönhetek az Összpróba nyári táborainak. Zavart kamaszlányként kerültem oda, és döbbentem rá arra, hogy az energiáimat hol tudom hasznosítani. Érzékeltem, hogy az életben mennyire sok vagyok, de ezt itt a színpadon kamatoztathattam. Ez volt az első igazi színházi élményem, az Összpróba indított el ezen az úton.
Szerző: Molnár Karesz
Fotók: Dömölky Dániel (portré, Földrengés Londonban jelenetképek), Gordon Eszter (Óz, a csodák csodája és A Pentheszileia Program jelenetképek)
