A Virágzás Napjai Fesztivál idén is Őriszentpéteren volt. Van bármilyen kötődésed az Őrséghez, ehhez a környékhez?
Amikor Örkény István Színház lett a Madách Kamara Színházból és Mácsai Pál átvette az irányítást, az első évadban Csehov Sirályának bemutatója volt és Pali kitalálta, hogy a próbákat az Őrségben tartsuk. Őriszentpéter mellett laktunk, ahol összesen két hétig próbáltunk. Magával a darabbal nem sokat haladtunk, de mindannyian éreztük, hogy itt valami fontos történik, és új időszak jön. Azóta persze a színház népszerű lett, és szeretnek hozzánk járni a nézők, de ez akkor még nem volt biztos, jó néhány kezdeményezésbe simán bele lehetett volna bukni. Ilyen volt a Koldusopera, amit prózai színészek játszottak el, vagy Az Arab éjszaka, amiben csak ültek végig a színészek és félig sötétben mondták a szöveget, csodálatos előadás volt, de a nézőknek akkor több mint tíz éve, talán szokatlan. Ez a legerősebb emlékem az Őrséghez köthetően, egy teljesen új gondolkodási formát megszemélyesítő, éppen formálódó színházi társulat, ahol akkor még Végvári Tamás is velünk volt. Nagyon érdekes, hogy pár napja álmodtam a Tommal, ki kellett találni, hogy a nemrég megjelent róla szóló könyvből mikor és ki mondott bizonyos részeket, olyan volt ez egész, mint egy kvízjáték. Nem nagyon tudjuk őt elengedni, mindig gondolunk rá, újra és újra szóba kerül. Illetve még Lator Lászlót is megemlíteném, aki tanított engem a főiskolán, neki is van az Őrségben egy háza, előttem van, amikor társulatilag egyszer elmentünk hozzá, ott az a gyönyörű kert, csordogál a patak, igazi idillikus környezet. Nagyon szép az Őrség, mindenkinek többet kellene járni oda, csak hát kicsit messze van.
A fesztiválon idén egy különös, sokrétű, mindenkit megszólító darabot adtál elő. Hogyan jött az ötlet, hogy feldolgozzátok Gyarmati Fanni naplóját?
Fischer Iván Lakásszínházából kértek fel, hogy szeretnék, ha készítenék oda egy előadást. A mi előadásunk az első, ami kimondottan oda készült, a lakásszínház első önálló produkciója. Azt tudni kell, hogy ez egy olyan alkotói tér, ahol sokszor máshol is műsoron levő darabokat egy kicsit más formában, exkluzív környezetben adnak elő. Én akkor voltam ott először, amikor Dante-t olvastunk fel Nádasdy Ádám fordításában, már akkor is nagyon tetszett a hely és azzal a szemmel néztem mindent, hogy vajon milyen előadás passzolna igazán a hely szellemiségéhez. Azt éreztem, hogy itt valami friss, tabudöntögető dolgot kellene csinálni és eszembe jutott Gyarmati Fanni Naplója. Közben az is elgondolkodtató volt, hogy nem tudtam, Gyarmati Fanni hogyan viszonyult a színházhoz és hogy vajon örülne-e annak, hogy színházi szöveg készüljön a feljegyzéseiből. Akkoriban jelent meg a napló és abban például azonnal biztos voltam, hogy a darabot Seres Tamással szeretném majd megvalósítani. Tudtam, hogy sok költészeti estet csinált már, de színházi darabot még nem rakott össze. Nagyon jól jött, hogy hatalmas a történelmi és az irodalmi ismerete, ami a naplóhoz nélkülözhetetlen. Azóta persze hosszú utat járt be a darab, még a Várkert Bazár érdeklődését is felkeltette, ami által átkerültünk egy olyan térbe, ahol nem 28 ember ül a nézőtéren, mint a Lakásszínházban, hanem akár 260-an is elférnek. Féltem is, hogy kicsit torzulni fog az egész előadás, de kiderült, hogy nagyon működik. Másrészt erre a helyszínre egy teljesen más közeg jön el, ami azért jó, mert nekem fontos hogy mindenkihez eljusson a történet, annyira nincs párbeszéd ma a hazai közéletben, hogy az ilyen előadásokkal lehet ezt orvosolni kicsit. Fanni maga is kettős identitású volt, a zsidósága és a kereszténysége miatt is, ami által esetleg olyan embereket is összehozhatunk, akik nem egyfélét gondolnak. Van, aki azért jön el mert Radnóti költészetét szereti és van, aki az identitáskeresés miatt akarja látni az előadást.
Melyiket szereted jobban, ha kisebb vagy nagyobb közönségnek játszol?
Igazából nem tudom, mindegyik más, mindegyik jó. Nagyobb közönség előtt nyílván sérül valamilyen szinten az intimitás, de előadás közben éppen ezért járkálok, felveszem a szemkontaktust, ezekkel az eszközökkel a szöveget eltudjuk juttatni mindenféle kellék és díszlet nélkül is a nézőhöz. Igazi színészi tréning ez, el is lehet szúrni. A napló egyik pozitívuma szerencsére éppen az, hogy annyira élő szöveg, hogy nem lehet automatizmusra építeni, nem kapcsolhatom be a robotpilótát, ami azért valljuk be, minden színésszel megtörténik, ha mondjuk már harminc alkalommal adott elő egy darabot. De a nagyüzemű színházakban ez egyébként is sokszor megtörténik, sajnos meghatározott előadásszámot egy évadban produkálni kell, a támogatások is feltételekhez vannak kötve, tehát óhatatlan, hogy még egy művész színházban is előforduljon, hogy a leterheltség miatt már automatikusan játszik a színész. Az viszont különös, hogy sokszor a legnagyobb fáradtságban születnek meg új pillanatok, történnek meg friss felismerések.
Említetted, hogy Fanni kettős identitású volt, a személyiségetekben vannak átfedések, hasonlóságok?
Gyarmati Fanni természete a napló alapján hullámzó, önkritikus. Ehhez közel tudtam menni. Ez a jellemvonás állandónak tűnik, az évek alatt nem sokat változott. Radnóti halála után sok évig a Színház és Filmművészeti Főiskolán tanított orosz és francia nyelvet, de sokan nem jártak be az óráira. Kemény asszony volt, a külső szemlélő számára nem az a lágy típus akinek gondolnánk a versek alapján. Már egészen korán sok problémája volt önmagával, az akkori kulturális élettel, de közben mégis abban élt, abban teljesedett ki. Feminista irodalom is ez, ebből a szempontból is páratlan, egy dolgozó, pénzkereső autonóm nő naplója, ezen keresztül Gyarmati Fanni lényének racionalitása, logikussága is erős motívum, Radnóti költészete, ihletettsége mellett a teljesen profán és szükségszerű pénzkereset is fontosnak volt számára, nemcsak a szellemi érték. Nagyon szeretem ezt a részét átadni a naplónak, mert ebből megértjük az alkotói folyamatok összetettségét. Fanni a Nyugathoz leadott verseknél sem nagyon szívlelte, hogy Babits hónapokig ül a kéziratokon, ahelyett, hogy kiadta volna őket.
Ha meggondolom, a házasságukhoz is kellett a racionalitás, az abortuszt, a szeretői jelenlétet nem lehet csak lélekkel feldolgozni, ehhez kell egyfajta erő is.
Itt lép be a képbe Seres Tamás szerkesztői vénája, nem volt egyszerű ebből az 1200 oldalból kinyerni a lényeget és látni, hogy mennyire menjünk rá a magánéleti csavarokra, de semmiképpen sem akartuk elbulvárosítani az előadást. Persze, szerepel Beck Judit is, de inkább azt a vívódást akartuk bemutatni, amit ebben a szeretői viszonyban Fanni, mint feleség él át. Nekem a legfontosabb az volt, hogy Gyarmati Fanni nagyvonalúsága győzzön. Az az elfogadás, és beleegyezés maradjon meg a nézőnek. A szerkesztési folyamatban néha csak villámszerűen kiragadtunk néhány nagyon erős mondatot, és azt betűztük két történelmi esemény közé és inkább a két ember kapcsolatára, annak alakulására koncentráltunk. Az abortuszokat Tamás először nem akarta beletenni az előadásba, de számomra elképesztő, hogy ennek a két embernek nem lett gyereke. És pont ma, amikor az abortusz kérdése még most is problémás, nagyon fontos látni, hogy valószínűleg Fanniban is megfogalmazódott a gyerekvágy, de Miklós személye nem indokolta, hogy ez jogos legyen. Elfogadta azt is, hogy Miklós nem akar gyereket. Én néha újra és újra megkérdezem magamtól, hogy teljesen meg tudom-e érteni ezt az embert, mert más átadni a szöveget, a gondolatokat és más teljesen megérteni őt. Nyilván addig fogom játszani is, amíg megmozgat, ha már nem lesz aktualitása ennek a szerepnek bennem, akkor azonnal elengedem.
Milyen terveid vannak mostanság, várható, hogy újabb színházi vagy filmszerepeket vállalsz?
Szívesen visszamennék jövőre dolgozni, ez most attól is függ, hogy ősztől elindul-e az Utas és Holdvilág filmváltozatának forgatása. Nem a Magyar Filmalap produkciója lesz, hanem olasz összefogással, nemzetközi filmként készül majd Olaszországban, én Erzsi szerepét fogom játszani. Azért is fontos nekem ez a film, mert ehhez a könyvhöz nagyon sokan kötődünk, én például egyszer kibéreltem egy stúdiót, hogy egy számomra fontos embernek szülinapi ajándékként felolvassam az könyvet. Nagyon érdekes élmény volt, még a hangmérnök is örült, hogy végre nem zenét, hanem egyfajta hangoskönyvet kell rögzíteni. Már rég nem forgattam és bár voltak megkeresések, de azt éreztem, hogy mivel színházilag egyre elmélyültebbek a munkáim, már nem vagyok képes valamilyen blőd szöveget vicceskedve, begöndörített hajjal egy TV sorozatban elmondani. Ha más csinálja ezt, akkor ez tud tetszeni nekem, és szórakoztat, de én alkatilag erre nem vagyok teljesen alkalmas szerintem. Lenne kedvem könnyedebb hangvételű dolgokat is csinálni, de úgy, hogy mindenképpen legyen benne valami mélység, igazság és tartalom is.
Akkor mondhatni, hogy az önazonosságot és a saját értékrendedet választottad a mai anyagias világ által kínált javakkal szemben és a szereplésnél sem a mennyiséget tartod szem előtt.
Az biztos, hogy anyagias nem vagyok, ezek a helyzetek ezt is megmutatták. A pénz annyira fontos csak, hogy legyen biztonság, halmozni pedig felesleges. Érdekes, hogy egy időben nagyon sok interjúm volt, portrét is akartak velem készíteni, de mindig az a válaszom, hogy majd később. Egyre kevesebb megnyilatkozást szeretnék, az egyik kedvencem Gálffi László például nagyon kevés interjút ad. Ha azt mondod, hogy a Gyarmati Fanni naplója miatt hívsz, akkor felcsillan a szemem, mert erről szívesen beszélek.
Úgy tűnik határozottan tudod, hogy mit akarsz és kiegyensúlyozott is vagy a döntéseidben és a hétköznapokban is..
Rengeteg dolog megváltozott az életemben. Van, ami összerak, van, ami kibillent. Ahányszor irodalmon, és az ezen keresztül feltett kérdésekkel lehet érintkezni az emberekkel, akkor bármi is van, helyrebillenek. A Gyarmati naplót játszani egyébként egy hullámvasút, a szövegeket is úgy válogattuk össze, hogy folyamatosan más pólusú részek jönnek egymás után, állandó változásban van minden. Ha lesz egy pillanatnyi harmónia, az rögtön szétesik vagy bezavarja valami, teljesen más rezgések követik egymást. Ilyen módon szinte zenei a szöveg, mert a hangvételében is kell tempókat, lágyságokat váltani, nemcsak a közlés fontos, hanem néha zeneileg is kell festeni. Olyan mintha mindig más-más helyzetben lenne az ember, jéghegyen áll, kiürült szobában sétál falról falig, utcai tömegben csókolózik, szalmabálán csillagot néz, lehangolt hangszert püföl. Ezekkel az eszközökkel dolgozom, a képzeletemmel, és a ritmussal.
Hogy látod most önmagad, az elmúlt években azon az úton haladtál, amit elterveztél, boldogabb, kiteljesedettebb lettél?
Sokszor vagyok boldog. De nekem alapvetően sok kérdésem van a világgal, az emberekkel kapcsolatban, volt olyan, hogy próbáltam azt a képet mutatni magamról, hogy most valamit megtaláltam, de rájöttem, hogy ez hülyeség, ez nem én vagyok. Meg nem is működhet úgy az amit csinálok, hogy na, most akkor mostantól csak boldog vagyok. A családalapítás, a magánéleti változások mindig hoznak újabb felkavaró időszakokat, ugyanakkor egyfajta soha nem tapasztalt békét is megél az ember. Bennem folyamatosan érzelmek és viharok dúlnak, mindent nagyon megélek, de egy ilyen alkatnak jót tesz a gyerek, ha hamarabb jön, nem biztos, hogy jó lett volna. Nyugodt anyuka vagyok, és a kislányom a legfontosabb az összes feladatom közül, bármi is történjen, mélyen belül gyönyörű időszakot élek most. Most pár hónapig sokszor játszottam a Naplót, de visszatérek egyelőre az anyasághoz. Vár rám egy rendezés amit elhalasztottam, de erre csak a jövő évben kerül sok, emellett feldolgozzuk Seres Tamással Andrássy Katinka naplóját is, évad elején bemutatjuk végre. Új élmény például, hogy mióta Lotti megszületett, sokszor beülünk a kocsiba és vidéki helyszínekre megyek játszani, mindenhol nagyon örülnek nekem, hatalmas kultúraéhség van ma Magyarországon. Szeretek menni, utazni külföldre is, és az ország távolibb pontjaira is. Sokszor rágódtam azon például, hogy elmenjek egy társulatból, vagy visszamenjek a közösségbe és betöltsem ott a helyemet, ezért sokáig nem tudtam eldönteni, hogy most akkor megbízhatatlan vagy kalandor vagyok-e, de rájöttem, hogy nem. Nagyon családfüggő vagyok, és társulati ember is. Hűséges típus. Én valami olyan dolgot keresek, ami tényleg kitölti a pillanatokat.
Szöveg: Sárosi Kinga Fotó: Zsólyomi Norbert (Marie Claire 2016)
