Schoblocher Barbara ösztönből tudja, mi a jó neki

2018. június 21. |

Magyarország és a Balaton-part leghosszabb összművészeti fesztiválja június 22-én kezdődik, és egészen augusztus 26-ig tart. A balatonföldvári, balatonboglári, balatonfenyvesi és badacsonyi helyszíneken a színházi produkciók mellett rengeteg koncert is lesz. A Blahalouisiana énekesnőjével, Schoblocher Barbarával beszélgettünk a nyárról, a Balatonról és arról, milyen is az, amikor valaki ösztönből tudja és éli a sorsát.

Milyen a kapcsolatod a Balatonnal, van bármilyen gyerekkori kötődésed valamelyik parthoz?

Én az északi partot szeretem jobban, gyerekkoromban Csopakon volt nyaralónk, amit egyébként éppen a Quimby billentyűse, Balanyi Szilárd vett meg tőlünk anno, és ez azért is vicces, mert most Budapesten is szomszédok vagyunk. Egy ideig jártunk le baráti társasággal, de most már mindenki a fővárosban van, dolgozik, ráadásul nekünk szabad hétvégénk nyáron abszolút nincs. Ha mégis lemegyünk a Balatonhoz, leginkább Mindszentkállát szeretem, sokkal jobban kötődöm ide, mint Csopakhoz. Ábrahámhegynél például a strand is nagyon klassz.

A pesti nyüzsgés közelebb áll hozzád, mint a vidéki, békés létforma?

Néha jól esik elvonulni, de hosszútávon szerintem unatkoznék. Négy éve élek Budapesten, de már főiskolás koromban is feljártunk Székesfehérvárról, itt voltak a próbák, hétből három napot ott, négyet pedig itt töltöttem mindig. Szeretem a fővárost, főleg Budát.

A Kultkikötőben június 23-án különleges Blahalouisiana Szimfonik koncerttel léptek fel.

Nagyon készülünk, már meg volt a nagy főpróba a klasszikus zenészekkel, akik borzasztóan profik és csodás lesz a műsor. A Müpás koncert óta megjelent egy új dalunk a „Nem vagyok egyedül”, így ennyivel extrább lesz ez a koncert, de már önmagában attól különleges lesz, hogy 10 vonóssal és 3 fúvóssal kiegészülve állunk a színpadon. Nagyon várjuk!

Mikor dőlt el, hogy énekesnő leszel. Már kislányként erre a pályára készültél?

Nem nagyon volt más opció. Igaz, a szüleim nem biztos, hogy örültek neki, hiszen nagy lutri, hogy bejön-e ez a szakma és sikeres lesz-e az ember. De végig támogattak és bíztak bennem. Szerették volna, hogy legyen B-tervem, így amikor elkezdtem a főiskolát, megnyugodtak. Ha mégsem vált volna be a zenei karrier, akkor is elmehettem volna, mondjuk zenét tanítani. Az iskola alatt aztán jött a zenekar, nem is volt olyan pont, amikor el kellett volna gondolkodnom azon, hogy kellene keresnem másfajta munkát, mert ebből nem lehet megélni. Diákmelóim persze voltak, ruhákat hajtogattam a boltban, meg pultoztam, mert ki kellett fizetni az albérletem, és most is vannak mellékprojektek, csak a zenekarból egyelőre nem tudnám fedezni a kiadásaim.

Mikor kezdtél el zenét tanulni?

A főiskolán jazz-ének szakra jártam, előtte 12 éves koromtól magántanárnál tanultam.
Amikor kitaláltam, hogy a Kodolányi János Főiskolára szeretnék jelentkezni, elkezdtem zeneelméletet tanulni és zongorázni. Előtte nem jártam zeneiskolába, így iszonyú hátránnyal indultam a konzervatóriumot végzett énekesekkel szemben. Végül felvettek és sikeresen végeztem is, de például a mai napig nem tudok olyan szinten zongorázni, mint amennyire szeretnék.

A zenekar 2012 óta létezik, hogyan találkoztatok?

2011-ben alakultunk és 2012-ben léptünk ki a nagyközönség elé. Az egész Blahalouisiana olyan természetesen és sorsszerűen jött… Jancsóval a főiskola első hetében találkoztunk, a következő héten pedig már megvolt a zenekar. A fiúk előtte a Jackedben játszottak együtt, ami aztán feloszlott és körülbelül másfél év szünet után jöttem én. Minden elég természetesen zajlott, hamar összecsiszolódtunk, de azért az sokat egyszerűsített a helyzeten, hogy a srácok gyerekkoruk óta együtt zenélnek.

A hattagú csapat egyetlen női tagjaként vezeted a bandát. Te magad is elég fiús, erős személyiség vagy. Vannak azért konfliktusok köztetek?

A tapasztalataim szerint a fiúk sokkal hisztisebbek és nyűgösebbek tudnak lenni, mint a lányok, de én hozzájuk képest ízig-vérig csaj vagyok. Igazából nem is vagyok fiús, inkább csak nem szeretem az intrikát, és a szappanoperaféle jeleneteket. Szinte mindig fiúkkal vagyok körülvéve, de a barátnőim nélkül nem bírnám. Régebben voltak zenekari feszültségek, mint ahogy minden csapatban előfordul, de szerintem ez is része az egészséges működésnek.

Nem voltak soha mélypontok? Nem mondtad egyszer sem, hogy eleged van, nem akarod folytatni?

A beállásokon fejben kilépek, aztán a koncert után vissza. Csak viccelek. Nem volt ilyen, de voltak nehezebb időszakok. A felnőtté válás, legalábbis a kényszer okozta egzisztenciális problémákat nem beszéltük meg, pedig ez is a folyamatos fejlődés része, úgyhogy ezek sokszor feszültségként jöttek elő. Aztán szépen lassan rájöttünk a problémák forrására, beszéltünk róluk és most már minden jó. Látjuk, hogy a befektetett munkának van gyümölcse, így ezek a súrlódások megszűntek. Igazából olyan ez, mint egy párkapcsolat, csak hatan vagyunk benne.

A színpadon nagyon öntörvényűnek tűnsz, olyan vagy, mint aki meg meri élni önmagát és képes a saját természete szerint élni.

Ez egy hosszabban kifejtendő téma és sok kérdést felvet. Régen nagyon sokat foglalkoztam azzal, hogy mit gondolnak rólam, most viszont már egyáltalán nem ezzel vagyok elfoglalva. Szerintem ez az, amit látsz. Nagyon sokat kellett fejlődnöm abban, hogy tényleg önmagam legyek, mert régen egyáltalán nem voltam magabiztos a színpadon, nem nagyon tudtam, mit mondjak, a közönséget pedig nem lehet átverni és a fiúk is érezték ezt. A színpadi jelenlétem formálódott azáltal is, hogy idősebb lettem, a magánéletem is rendeződött, és olyan emberekkel vagyok körülvéve, akik szeretnek, így ahogy vagyok, hagynak kibontakozni. Lehet, hogy kicsit nagyképűen hangzik, amiket mondok, és lehet, hogy nem fog mindenkinek tetszeni, amit képviselek, de szerintem nem ezzel kell foglalkozni. Ha azon gondolkoznék, hogy mindenkinek tetszek, akkor olyan semmilyen lennék, így legalább vagyok valamilyen. És ez az egész valószínűleg csak a fejemben játszódik le, mert igazából egyáltalán nem vagyok megosztó személyiség.

Milyen a munkamegosztás a zenekarban? Ki írja a dalszövegeket?

A magyar szövegeket Andris írja, a szólógitárosunk, az angol szövegeket össze-vissza írjuk. Gábor van a dalszerzői poszton, de én is bele-beleszólogatok a szövegbe, csak én nem tudok olyan szép verseket írni, mint mondjuk, a Szaja. Viszont szoktunk beszélgetni, és ha van egy története, amit megír, akkor ahhoz hozzáadódik az én történetem, és mindenkié a zenekarban. Így végül a közös mondanivaló rajtam keresztül jut el a közönséghez. Ha mi nem zenekar lennénk, és egy idegen írna nekem szöveget, azt nem tudnám őszintén átadni. De mivel együtt lélegzünk, és nagyon sok időt együtt töltünk, ez nagyon jól működik közöttünk.

Van olyan Blahalouisiana dal, amihez erősebben kötődsz?

Mindegyik dalhoz van érzelmi kötődésem, e nélkül nem is születhetnének meg, de például nagyon szeretem a We can’t say goodbye-t, amit a szimfonikus koncerten is játszunk. Az a dal nagyon szép, apukámnak is ez a kedvenc száma.

Egy interjúban említetted, hogy egyszer Baján kísérleteztél éppen azzal, hogy felvedd az egyik dalotokat a telefonoddal, és akkor találtál rá a saját hangodra, amit te csukladozó hangszínnek nevezel. Azt mondtad, visszataláltál az ösztönös gyerekhangodhoz, amit anno a fürdőszobában énekeltél ki…

Nagyon érdekes ez, mert az ember keresgél énektechnikákat, meg nyilván próbálja magát tréningezni, edzésben tartani, de sokszor eszembe jut, hogy már gyerekkoromban is olyan módszerekkel gyakoroltam, amiket a híres amerikai énektanárok mutogatnak a YouTube-on. Abból a szempontból nagyon szerencsés vagyok, hogy nekem az éneklés önmagától jött és alakult ki, engem nem lehetett elvinni rossz útra, ha kaptam volna egy nem túl jó ének tanárt, az sem tudott volna eltéríteni. Ösztönösen jött az énektechnika, főleg az éneklési stílus, fizikailag éreztem a torkomban, hogy mi az, ami kényelmes és ez általában egyenlő a helyessel. Nemrég egy énekesnő kolleginával megállapítottuk, hogy valószínűleg azért alakult ki viszonylag hamar a saját hangképünk, mert kiskorunkban leutánoztuk az összes világsztárt. Nekem Britney Spears volt a nagy kedvencem, bármikor tudom utánozni a hangszínét, aztán jött Alicia Keys, őt mondjuk már nehezebb utánozni.  Nagyon sokat lehet tanulni más énekesek másolásából és a feldolgozásokon keresztül, minél több technikát ismersz, annál könnyebben megtalálod a sajátod.

Czinki Ferenccel van egy közös műsorotok is, a KocsmaBeat. Állandó projekt vagy alkalmanként léptek fel?

A KocsmaBeat jelenleg szünetel, de épp most alakult ebből egy új formáció, a Klasszik Lasszó, amiben rajtam kívül Czinki Ferenc, Jancsó Gábor, Vitáris Iván, Kemény Zsófi, Sárkány Berci és Pénzes Máté vesz részt. Ez egy szórakoztató, zenés irodalmi est, itt is vannak feldolgozások, de ebben a formában csak ezen az előadáson hallhatók. Ez egy közép-kelet-európai westerntörténet, a mi szemünkkel nézve. Most debütáltunk vele egy könyv fesztiválon és a VéNégy fesztiválon mutatjuk be legközelebb.

Rendszeresen fellépsz más zenészekkel is, én Vitáris Ivánnal láttalak többször, valami eszelős hangulatot tud két ilyen erős egyéniség kihozni magából és a közönségből egy-egy fellépésen. Ezt ti is érzékelitek? Inspiráljátok egymást?

Sok mindenben hasonlítunk Ivánnal, ő inspirál engem, azt nem tudom, hogy én is inspirálom-e őt. Hasonló időszakot, és világnézetet képviselnek a zenekarukkal, mint mi. Például felvettünk egy LGT-Kovács Kati feldolgozást, ami Blahalouisiana feat. Vitáris Iván közreműködésként jelent meg. Mindannyian nagy rajongói vagyunk a 60-as 70-es 80-as évek beat zenekarainak, ez hallatszódik a hangzásunkon is, és nagyon sokat tanultunk tőlük. Ez a feldolgozás tisztelgés az eredeti előadók felé, azon felül, hogy nagyon imádjuk.

Az LGT tagokkal személyesebb is a kapcsolatod. Kapsz visszajelzést tőlük vagy adnak jó tanácsokat, iránymutatást nektek?

Tanácsokat ugyan nem kaptunk tőlük, de volt szerencsénk megismerni őket. A Máshol várnak című klipünkben szerepelt Solti János, Kovács Kati és Somló Tamás is, akinek a gyerekeivel nagyon jó barátságot ápolok. A többi zenekartaggal sajnos épp az emlékkoncert kapcsán találkoztam. Sosem fogom elfelejteni azt a jelenetet, amikor teljes zavaromban bemutatkoztam Presser Gábornak, mire ő azt mondta, hogy igen, tudom. Nyilván a többi taghoz való korábbi személyes fűződés miatt tudhatta, hogy ki vagyok és nem a munkásságom miatt, de azért akkor, ott majdnem kiugrott a szívem a helyéről.

Azért egy olyan legendás zenésszel, mint Kiss Tibi is nagy élmény lehet egy színpadon játszani…

Imádom őt, közvetlen és laza, és egyáltalán nem érződik, a köztünk lévő kor- és szakmai különbség. Közben persze megvan a tisztelet, és mint frontemberre is nagyon felnézek rá, régebben sokat kérdezgettem őt erről, és nagyon okos dolgokat mondott. De mentorként Pély Barnára is felnézek, na, ő eléggé megtanított énekelni. Nem mondta meg, hogy hogyan énekeljek, hanem végigvitt és hagyta, hogy kibontakozzak. Ez egy nagyon nehéz pszichológusi feladat, nagyon kevés ember képes rá. Mikecz Kornél, aki szintén tanított is egy ilyen pszichológus lélek, ő is sokat tett hozzám.

Ha már a léleknél tartunk, mennyire törődsz azzal, hogy belül is jól legyél?

Régen ez úgy nézett ki, hogy minden vasárnap este depressziós voltam. Nagyon nehéz volt megélni, amikor egy-egy intenzív, felpörgetett időszak után, csendesebb napok jöttek és csak heti egy vagy két koncertünk volt. Ilyenkor csak feküdtem, sírtam, aztán rájöttem, hogy nincs semmi baj, csak előtte annyira sok inger ért, hogy becsúszhat egy olyan nap, amikor nem fent, hanem lent vagyok. Aztán ez azzal, hogy lett egy nagyon kiegyensúlyozott párkapcsolatom, el is múlt, és persze meg is szoktam ezt az életmódot, 19 évesen viszont még nem tudtam kezelni.

A fesztiválokon kívül milyen elfoglaltságaitok lesznek még nyáron, terveztek külföldi fellépéseket?

Lesz egy saját koncertünk a Budapest Parkban augusztus 23-án, és készül az új videóklippünk,  amit egész nyáron forgatni fogunk, illetve szeptemberben ki fog jönni az új dalunk is. A külföldi lehetőségeket is folyamatosan keressük, nemrég voltunk Hollandiában és Ausztriában. Most októberben lesz egy oroszországi turnénk, nem tudjuk még, hogy megtérül-e a befektetett energia, abszolút az élmény miatt megyünk. Nagyon várjuk.

Szeretsz utazni. Voltál Amerikában, Ázsiában is. Merre mennél még?

Azt vallom, hogy az utazás az élet értelme, hogy minél többet láss, és minél többet tapasztalj. Imádom a természetet és a különböző kultúrákat megismerni. Legutóbb Thaiföldön és Kambodzsában jártunk a barátommal. Az utazás után teljesen átértékelődött bennem Európa, szerintem nagyon szerencsés helyen élünk. New Yorkban is volt lehetőségem eltölteni egy hónapot, ott elképesztő, hogy mennyi féle kultúra mosódik össze és fejlődik, változik együtt. Rengeteg inspiráló emberrel is találkoztam. Amerikába szeretnék még elmenni, de leginkább a nyugati part és az ott lévő természet, ami vonz. Sosem voltam még Olaszországban, régi álmom, hogy egyszer körbeautózzuk egész Dél-Európát. Ehhez először is nem ártana beszereznem egy jogosítványt.

A zenén kívül mi inspirál, mi az, ami feltölt? Tervezel még például noteszborítókat?

Ez utóbbi éppen szünetel, de most költözünk nagyobb lakásba, ahol átmenetileg lesz egy kreatív szoba, és akkor nekilátok újra. De vonz a lakberendezés is, imádom a színeket és a szép formákat. A kreatív dolgok, például a festés kikapcsol, az utazás feltölt, az emberi kapcsolatok pedig inspirálnak.

Szöveg: Sárosi Kinga Fotó: sincojim

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Klippremier: Zséda – A falakon túl a falakon túl

Klippremier: Zséda – A falakon túl

Új underground díva a láthatáron: megérkezett GAB Echo című dala echo

Új underground díva a láthatáron: megérkezett GAB Echo című dala