Az imént, amikor körbe néztünk, azt mondtad, hogy olyan sok szépséget látsz. Vannak kedvenc könyvek, amit kiszúrtál?
Van! Ferenczy Béni Fák könyvét mennyire szeretném átböngészni, de persze megláttam az Árnyékban éles fényt vagyot. Dragomán György Máglya könyvét még nem olvastam, pedig tudom, hogy nagyon kéne…
Bizony! A Radnóti könyv most nagyon közel van hozzád, mióta is?
Már közel két éve játszom.
Fanni nagyon benned él?
Igen, és most, hogy újra játszom sokat, nagyon új dolgokat fedezek fel benne. Kimeríthetetlen ez a napló – az Árnyékban éles fény vagy -, nagyon átszínezi azt, amit gondolunk a Radnóti párról, Radnótiékról. Mert olyan pillanatok vannak benne, amiből talán a legkevesebb volt a való életben…
Bizony. Ez a két ember és ez a 9 évnyi házasság, amit követett hét évtizednyi hűség Fanni részéről.
Ezeket nem is lerombolni akarja az ember, hanem egész egyszerűen felmutatni azt, hogy valójában hogy történt, hogy talán pont attól nagyobb az értéke a verseknek. Ha könyv: kedvenc könyvem volt Tarkovszkijnak a könyve, amiben a filmkészítésről beszél, és a legutolsó mondata az, hogy a költészet, a művészet nem más, mint az ember mindenható felé való törekvése, a költő személyes bűne ellenére. Ez nagyon szép gondolat, ez emeli oda a költészetet, hogy tényleg ez a legjobb részünk, a legszebb részünk, és ilyen módon nem szabad idealizálni, tudni kell, hogy sár és gyűlölet van az alján minden csillogó nagy szerelemnek. Ehhez kapcsolódik az első vers, amit Radnótitól memorizáltam.
Pont ezt akartam kérdezni, hogy emlékszel-e, hogy mi volt az első könyv, amit vettél? Akkor egy Radnóti versválogatás?
Igen-igen, az első zsebpénzemből, amiből költészetet vettem, az Radnóti kötet volt, egy válogatás, amit akkoriban adhattak ki a ’90-es évek elején.
Vannak korszakaid, amikor egy-egy költőt felfedezel?
Hát persze. Ezeken a fázisokon, mint rendes olvasó ember, mindenki átmegy. Van egy „Vers csak neked” műfajú dolog, amit szoktunk csinálni az Örkényben, az Örkény-kerten. Ez egy fülke, egy ember ül bent és egy ember jöhet be. Persze volt olyan, hogy bejött ember kutyával, vagy család gyerekekkel. Ide egyre több kortárs irodalmat viszek, és mindig felcsillannak, hogy „nahát, ez milyen jó volt, ezt nem ismertem, ez micsoda?” – mire mondom, hogy ez egy tavalyi Krusovszky vagy Kemény vers.
Segítesz rátalálni a mostani szerzőkre. Neked mi volt az első olyan vers, aminél azt érezted, hogy belehalsz, olyan szép?
Nekem az irodalom először a család ellen való lázadás volt érdekes módon. Valami más, mint az otthoni szürke hétköznapok, vagy az, hogy a családban meg kellett felelni bizonyos dolgoknak, ami nekem abban a pillanatban elfogadhatatlan volt és háború dúlt a lelkemben, mert elvesztettem az édesanyámat. A versek és akár a dalszövegek is, akár hogyha a The Doors zenekarra gondolok, valami lázadásféle volt, és akkor értettem meg, hogy az irodalom valamifajta szublimációra használható. Az első fontos költemény a József Attila: Majd. Az egész olyan, mintha minden sora a végtelenségbe vinne.
„Majd eljön értem a halott, / Ki szült, ki dajkált énekelve, / És elmúlik szívem szerelme, / A hűség is eloldalog / A csöndbe térnek a dalok / kitágul, mint az Űr, az elme. / Kitetszik, hogy üres dolog, / s mint világ visszája, bolyog / bennem a lélek, a lét türelme. / Széthull a testem, mint a kelme, / mit összerágtak a molyok.”
Ez teljesen az édesanyám, a mama, hogy valahogy megpróbáltam megfogni a csodát: egy ilyen gyönyörű nő, aki életében is számomra egy megfoghatatlan szépség volt, és halálával még megfoghatatlanabbá vált és visszahozhatatlan – ebben a versben ez volt, hogy tudom, hogy sok minden vár rám még és a végén majd lesz egy nagy találkozás…
Hány éves voltál ekkor?
Tizennégy. Akkor lett beteg és nagyon hamar elment. És akkor lehet megint nevetni, hogy annyira jó, hogy van az irodalom, nem akarom, hogy belemenjünk a szomorkodásba, de nekem nagyon összekötődött először azzal, hogy a fájdalmat hogyan lehet feldolgozni. Aztán megjött az intellektuális érdeklődés, amikor már a világot akarod megérteni. Kíváncsi vagy másféle olvasatokra. Olyanra is, amivel nem értesz egyet, amikor végigrágod magad egy könyvön, de nem hagyod abba.
A munkád és szakmád egybekapcsolódik magával a szöveggel – ha szabadidődben olvasol, annak más lélektana van? Mind a kettő ugyanúgy át van folyatva rajtad, csak máshová érkezik?
Máshová érkezik. Azt tudom elmondani, amit a Naplóval éreztem. Azt azért kezdtem el olvasni, mert én voltam rá kíváncsi. Nagyon nehezen hangolódik rá szerintem az ember még akkor is, ha mohó Radnóti rajongó, mert egy csapongó dolog, Fanni 25 évesen kezdi el írni… Ahogy elkezdtem olvasni, bekapcsolt, amit a színésznő érez: hű, de jó szöveg, ezzel én akarok valamit mondani, újra elolvasom…Valami ilyesmi szerintem az, amikor az ember anyagot keres vagy anyagra lel véletlenül.
Ha már színpad, melyik volt az a szerep, ami a legtöbbet adott?
Érdekes módon Molnár. Molnár Ferenc. Nála mennyire szuper a ritmus, a könnyedség. Egy virtuóz: mondat- és jellemfelépítés és helyzetfelépítés terén, ilyen szempontból Molnár nagyon fontos volt nekem. Molnár darabokkal indultam, és akkor az összes Molnárt megtaláltam. Van egy barátnőm, aki Kaliforniában él, és Molnár őrült, pont két napja küldött Párizsból egy képet. Mindenhol, ahol jár a világban, antikváriumban, az összes Molnárt megveszi. Különböző nyelveken kiadott Molnárokat. Minden szerző ráakad az emberére a jelenkorban is. Gyarmati Fanni Naplójában sokszor van feszegetve, hogy mi marad meg az utókornak, vagy mi marad érvényes. Nem azt mondom, hogy szinte minden, de nagyon sok minden, mert mindig születik olyan lelki alkat, aki adott dologra rátalál. Az irodalom halhatatlan.
Kislányod, Lotti megszületésével másfelé fordultál, máshogy beszélsz, más fog meg?
Igen. Akartam is erről beszélni, mert gondoltam, hogy vagy te vagy én előhozzuk. A gyermekvárás alatt sokkal többet olvastam arról, hogy mit kell kezdeni egy kisbabával, lelkileg hogy lehet felkészülni, az életemben hogy lehet harmonikus helyzetet teremteni. Kerestem ilyen könyveket, és találtam verses könyvet, ami szülésről szól, illetve olyan dúla írta, aki verses formában fogalmazta meg, hogy ez az egész folyamat hogyan zajlik, hogyan, milyen a fájdalom, mit kezdünk a fájdalommal. Le voltam taglózva, hogy ezeket a szövegeket nem lehet anélkül a tudás nélkül szemlélni, hogy miről szól és kiknek íródott. Nagyon ihlető volt. Amikor vajúdtam, eszembe is jutott. Az ésszerű magyarázatokon túl sokkal jobban megérti az ember, hogy mi vár rá, hogyha költői képekkel írja le.
Hogyha a mostani életedet nézed, ez most a béke, a megérkezés?
Nem. Nagyon őszinte leszek, egy szelektálódás megy az életemben, hogy milyen érzelmekre és indulatokra és dolgokra van szükségem, és mi az, ami már nem fér bele a gyereknevelésbe. Emberekkel zárok le kapcsolatot, vagy amit megtartok, megpróbálom úgy alakítani, hogy önazonos maradjon, de közben ne hozzon be semmi olyat az életembe, amivel már nem tudok megbirkózni.
Ez akkor egyfajta tisztulás?
Tisztulás. Igen…
Van olyan könyv, ami veled volt mindig, vagy amihez mindig visszatérsz?
Szerb Antal Utas és holdvilág. Most elkezdett megint foglalkoztatni. Volt egy életszakasz, amikor felfedeztem Szerb Antalt, amikor beleszerettem – ezek a gimnáziumi évek -, és aztán rájöttem, hogy milyen okos ember is volt, milyen elképesztő szerző. Aztán ez a regény kiemelkedett. Nagyon sok emberrel találkoztam, akinek élete könyve. Egyszer készítettem belőle egy hangoskönyvet születésnapi ajándékba: kibéreltem egy hangstúdiót és fölvettem az Utas és holdvilágot. Most visszatér az életembe, filmet fogunk belőle készíteni Olaszországban.
Lotti megy veled?
Igen. Mindenképpen, de tudom, bátor vállalkozás. Az ember érzi, hogy hogyan tud élni. Én tisztában vagyok a határokkal, nekem az, hogy elmegyünk Olaszországba és forgatok, élhető, míg a színházi munka sokkal leterhelőbb egy kisgyereknek, mert akkor bent vagyok tíztől kettőig, és este nem vagyok vele. Szerintem az lesz a legnehezebb, visszatérni vagy nem visszatérni. Azt kell valahogy kordában tartani egy embernél, aki nő és alkotó egyben, hogy a hiány ne teremtsen problémát belül, a munka hiánya, és az ne csattanjon otthon, viszont az se legyen, hogy a gyerekek azt nézik, hogy a mama állandóan mire készül és eltűnik, és hogy ránk nem kíváncsi. Ezt nem akarom adni neki, akkor inkább százszor ne legyek színész. Mindenképpen azt akarom, hogy egy egészséges ember legyen a gyerekemből. Ez a legfontosabb.
