Mikor ma beléptem édesanyám lakásába, a tesóm kisfiát találtam ott egy kis sámlin ülve. Anyukám a kezében két albummal ült előtte, norvég legendákról és a skandináv mitológiáról mesélt neki. Volt még ott verseskötet, térkép, regény. Amellett, hogy mosolyogva nyugtáztam, a világ nem változik, harmincöt éve én ültem ezen a sámlin és hallgattam hetente édesapám előadásait írókról, művészekről, egyből beugrott az elmúlt idők egyik legfontosabb regénye, amit olvastam, A golyó, amely megölte Puskint.
A könyv egyik főhőse, Péter ugyanis Platón, Arisztotelész, Odüsszeusz és a klasszikus műveltség hálójában élve, innen szemlélődve figyeli a világot, és évtizedeken, nehézségeken és korokon át, illetve azok fölé tekintve ülteti le lányát, Olgát, vagy mást – hogy tudását átadván előadást tartson. Vagy épp a gyászban vigasztaljon felolvasással. Vajon van-e helye a mai világban ennyi könyvnek? Kell-e ennyit olvasni, kell-e látni, kell-e gondolkodni? Érezhető az első oldalaktól a kettősség: a művelt értelmiség ereje, akár idegensége és a „veszélyes”, tudás nélküli külvilág térhódítása, és lehetne unalmas is ez a különbség, de nem az. Rögtön a regény elején választ kapunk Pétertől a kérdésre, amit mottóként elvihetünk magunkkal: „Az olvasásnál nincs fontosabb. Az olvasás emel emberré. Az olvasás tesz erényessé és bölccsé, vagy legalábbis lehetővé teszi azt. … Megadja annak a tudatát, hogy a világ több, mint aminek látszik.” Eszembe jut még Szabó Magda is, aki megjelent előttem kislányként, ahogy szüleit hallgatva sajátítja el a latin nyelvet és alapozza meg azt a latin műveltséget, amivel az iskolában tanárait is meglepi és ami egész munkásságának alapja lesz. Emlékeket idézett tehát elő bennem ez a könyv, így indítottuk az ismerkedést a 400 oldalas kötettel, de rengeteg mást is kibontott bennem.
Az elmúlt időben több helyen olvastam az örökölt sorsokról, arról, mit cipelünk magunkkal, magunkban szüleink, nagyszüleink, felmenőink sorsából, döntéseiből. Hogy köszön vissza, milyen traumaként jelentkezik évtizedek múltán egy rossz döntés, egy elhallgatott élet, egy elhalasztott lehetőség. Ez van Grecsó Krisztiánnál, Orvos-Tóth Noéminél, a fent említett Szabó Magdánál és Esterházy Péternél is. Péterfy regényében ez is kulcshelyzet: mit kap Péterből Kristóf, mit cipel magával Stellából Olga, mit üzen évtizedek távlatából a Waldstein-ház a benne lakóknak, és fel lehet-e számolni a tehetetlenséggel egy ilyen nagy örökséget?
Miközben vibrál a történelem, elemi erővel hat ránk a rajongó, tiszta szerelem, amiben pont az a szép, hogy csodálat, félelem, tisztelet, féltés, aggodalom építi. Megható végigélni ebből a szemszögből az éveket, megélni távolodást, és azt is, hogy válik egy kisfiúból támasz, rajongóból felnőtt, érző férfi.
Péterfy Gergely nagy varázsló, bár ő lehet, hogy tiltakozna a megfogalmazás ellen: mert jól ír, élvezhetően, gazdag szókinccsel, fordulatos történettel, nagy műveltséggel, de hiszi, az írás tanulható, ő például tanítja is. De azért van valami, ami nem tanulható, és ez nem (feltétlen) a tehetség, hanem a szív, az a szív, amivel valaki megteremti a regényét, megalkotja a szereplőit, amivel figyeli a világot. Péterfy Gergely nem elmesél hanem nyakon ragad és behúz a Herkules-vár, a Waldstein-ház titokzatos, tudással teli szobáiba, a kertbe, vagy Budapest utcáira, Olgát követve. És ott vagyunk a fürdőhelyen, futunk Karl-lal, a történetet elmesélő kulcsszereplővel be a part menti sekély vízbe, közelről látjuk Olga testének minden apró részletét. Olgáét, aki kiteszi a teljes univerzumot.
Péterfy Gergely nevét A kitömött barbár óta jól megjegyeztem, és alig vártam hogy új regénnyel jelentkezzen. A golyó, amely megölte Puskint családregény, többgenerációs dráma – a szó emberi értelmében. És egy szerelem története, amiben felnő egy fiú, megöregszik egy nő, amiben változik a magyar történelem – II. világháborútól a nagy indulatok közt létező jelenünkig, amiben eltérő ideológiák kereszteződnek családon belül, de mindenhol helye van a az értéknek, a jónak. Vagy talán a reménynek. És erre nagy szükségünk van a mai, sokszor reményvesztett világunkban.
#marieclaireolvas #Mcolvasóklub #közösségvagyunk
(Kalligram)
Jövő héten pénteken egy személyre szólóan dedikált példányt is megnyerhetsz, ha velünk játszol a Facebook-oldalunkon!
