Szeptember 20-án lesz a Kitaszított című előadás premierje. Hogy érzitek magatok néhány nappal előtte? Vannak-e, voltak-e nehézségei a próbáknak?
Dányi Krisztián: Az jelentett gondot, hogy magához a muszlim valláshoz nem sok közöm van, ezen felül pedig Amir önmaga keresését és kisebbségi komplexusait is nehéz volt kezelnem. Én magabiztos embernek tartom magam, Amirnak viszont semmi önbizalma. Amiben talán hasonlítunk, hogy én is mindent túl komolyan veszek, hajlamos vagyok magamra venni dolgokat.
Tankó Erika: Az általam játszott Emily, egy amerikai “howdoyoudo, harminckét fogas mosoly és semmi probléma” típus. Ez az életérzés nem jellemző abban a környezetben, ahonnan én jövök, illetve amelyben élek. Mi Kelet-Európában élők hajlamosabbak vagyunk a búskomorságra és szeretünk panaszkodni, szenvedni, ami már-már védjegyünké vált. Emily pedig mindezek ellentettje. Igazi feladat volt számomra a pozitív gondolkodás gyakorlása a próbafolyamat során.
Honnan jöttetek, milyen színházi tapasztalataitok vannak? Hogy gondoljátok, a korábbi tapasztalat, amit megszereztetek, hogyan illeszkedik a Spirit Színházba?
Tankó Erika: Számomra pici, intim térben játszani nem jelent nehézséget. Igaz, hogy a pályámat nagyszínpadon kezdtem a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban, de az utóbbi időben inkább kisebb terekben, lakásokban játszottam. Ez a forma közelebb áll a szívemhez, szeretem látni a néző tekintetét, érezni a lélegzetvételét, adott esetben hallani a reakciókat, amelyek képesek elképesztő erőt és lendületet adni. Az a tapasztalatom, hogy a stúdiószínházak körül kialakult nézőréteg nagyon bensőséges légkört tud teremteni, és családias hangulatot áraszt, amelyben a színész biztonságban érzi magát. Erre pedig az amúgy is a bizonytalan és kiszolgáltatott színészlétben nagy szükségünk van.
Dányi Krisztián: Voltam már sok helyen: nagy színházban, kis színházban és azt érzem, sokkal jobb egy ilyen helyen dolgozni, családias a légkör, jobban odafigyelünk egymásra. Sokkal személyesebben, őszintébben lehet fogalmazni. Ez persze a nehézsége is.
Milyen a közös munka?
Krisztián: Erikának nagyon sokkal tartozom, mert az az igazság, hogy a rendezőnk, Léner András szeret a szövegtől eltávolodva, a saját szavaival megfogalmazni bizonyos dolgokat, amiket elvár. Erika, mivel rutinos színésznő, minden kínomat, bánatomat rögtön érzi. Ami érdekes, hogy fordítva is működik. Iszonyatosan jól tudunk dolgozni és megértjük egymást.
Erika: Izgatottan vártam a próbafolyamatot, az ismeretlen számomra mindig egyfajta ‘jóféle’ dopping. Felpörget. A kezdeti óvatos tapogatózás és udvariasság nagyon hamar eltűnt, és izgalmas volt látni, ahogyan a különböző színházi iskolából, eltérő kultúrából és más-más országból érkező színész, hogyan válik egy csapattá arra a pár órára, amíg a darabbal foglalkozunk.
Krisztián: Egy pillanatig sem volt olyan, hogy ne értettük volna egymást. A darabban játszik még Jerger Balázs, aki a fiatalságot képviseli a csapatban, Fekete Linda pedig Jory szerepét alakítja, őt iskolás kora óta ismerem.
Milyen páros a darabban Emily és Amir?
Krisztián: A kínjaik ellenére szeretnék velük cserélni. A milliomos, amerikai lét elég vonzó tud lenni, úgyhogy el tudnám viselni még ezzel a teherrel is. (nevet)
Erika: Nekem egy picivel könnyebb dolgom van, mert egy művészt játszom, aki történetesen egy festő. Kilóg az ügyvédek rideg, profitorientált világából, de éppen a kívülállóssága miatt válik érdekessé, és szerethetővé. Bár ő beáldozza a házasságát a karrierje érdekében, ami nem feltétlenül szimpatikus, én nem cserélnék vele.
Mi az üzenete szerintetek kettejük kapcsolatának?
Krisztián: Többet kellene kommunikálni. Amir annyira felülemelkedik a saját problémáján, hogy képtelen arra, hogy feleségével megértesse, milyen gondokkal küzd. Ebből pedig folyamatos feszültségek támadnak.
Erika: Még egy azonos kultúrkörből származó pár esetében is nehéz életben tartani egy házasságot. Elengedhetetlen a folyamatos kommunikáció, különösen az olyan párok esetében, akik különböző kultúrából származnak, ezért a kommunikációhoz való viszonyuk is alapvetően más. Természetesen, nem reménytelen, és a mi párosunk is fontosnak tartja, hogy harcoljon a kapcsolatáért, de ennél többet nem árulhatok el.
Krisztián: Amir hendikeppel indul az ügyvédi társaságnál is, ahol dolgozik. Ő nem az, akinek 5-kor kiesik a toll a kezéből, hanem ő még rátol egy órát, mert bizonyítani akar, de ez kihat a magánéletére.
Mit gondoltok a saját hitetekről? Mi az, amiben hisztek?
Krisztián: Én hívő vagyok, református. Minden este úgy alszom el, hogy imádkozom. Igaz, hogy a saját szavaimmal meg a Mi Atyánkat mondom el, kicsit megbeszéljük, hogy aznap mi volt.
Erika: Én is hiszek. Hiszem, hogy van nálunk hatalmasabb és erősebb. Katolikus vagyok, ahonnan én származom, ott nagyon erős hagyománya van a hitnek. De ne menjünk ennyire messzire. Hányszor halljuk a színházban a rendezőtől, “hogy nem jó, nem hiszem el neked amit csinálsz!” A szakmánk fontos pillére a hit. Hitelesen játszani csak hittel lehet. Ha hiszünk abban amit csinálunk, ha hiszünk önmagunkban, adott esetben a rendezőben. A színház erejében.
Mit gondoltok, mi az előadás üzenete?
Erika: Az előadás a türelemre, elfogadásra, megértésre sarkall. A látszat mögött meghúzódó komplexusok, görcsök, félelmek okozta feszültség, képes a legváratlanabb helyzetben kitörni, és visszafordíthatatlan károkat okozni két ember között. Ezekben a helyzetekben nehéz megőrizni emberi méltóságunkat, amelynek eredményeképp házasságok mennek tönkre, barátságok romlanak meg. Meggyőződésem, hogy gyakorolnunk kell az elfogadást, a szolidaritást, az empátiát vallástól, nyelvtől, nemzetiségtől függetlenül.
Krisztián: A darab az elfogadásról szól és arról, hogy ha valakit a külseje alapján megbélyegeznek, és ő folyton azt próbálja magának magyarázni, hogy ő nem olyan, a végén nem fogja megúszni a sorsát, mert annyira előrevetíti az, ahogy kinéz, hogyha ezzel az emberek nem kezdenek el gondolkodni és foglalkozni, a végén az lesz, amit nem szeretne.
Miért ajánlanátok ezt az előadást a közönségnek?
Krisztián: Azoknak tudnám ajánlani, akik szeretnének kicsit mélyebben és a másik oldalról belelátni azoknak a helyzetébe, akik migránsként élnek, mert ez a téma nagyon bonyolult, bonyolultabb, mint ahogy a médiában hallható.
Erika: Mert nagyon aktuális problémát feszeget. A kulturális keveredésből fakadó, nehezen megoldható helyzeteket boncolgatja. A darab további rétegei olyan mindannyiunk számára érvényes élethelyzetekkel, dilemmákkal szembesít amelyekkel valamennyien találkoztunk már, és találkozhatunk a jövőben is, amikor olyan közegben kell érvényesülnünk, amelynek az értékrendje gyökeresen eltér mindattól, amit a neveltetésünkből fakadóan magunkba hordozunk. Még olyan helyzetekben sem könnyű mindez, amikor az azonosulás nem kényszerű, hanem szándékunkban áll, vagy mi magunk vágyunk rá. Azt remélem, hogy ezt a sokrétű, fajsúlyos témát kifejezetten humorosan tudtunk színpadra állítani.
Bővebb info a darabról ITT!
Szerző: Paksi Réka Fotó: Gergely Beatrix
