A férfi, aki bejön nekünk: Topolánszky Tamás Yvan

2019. október 21. |

Új rovatunkban olyan férfiakkal beszélgetünk, akikre tehetségük, kreativitásuk, szakmai eredményeik kapcsán figyeltünk fel. Kíváncsiak vagyunk, kik vannak a sikerek mögött, mi a történetük, és merre tartanak. Elsőként ismerkedjetek meg Topolánszky Tamás Yvan filmrendezővel.

Első mozifilmes rendezésével egy legendás filmrendező előtt tiszteleg: Kertész Mihály, vagy ahogy Amerika és az egész világ megismerte, Michael Curtiz előtt, aki a Casablancáért Oscar-díjat kapott, Hollywood aranykorának kulcsfigurája volt, neve itthon mégis szinte teljesen feledésbe merült. A szívügyből kultúrmisszió lett, a CURTIZ című életrajzi dráma pedig a 42. Montréali Nemzetközi Filmfesztiválon fődíjat nyert.

Nagyjából egy hónapja került a hazai mozikba a CURTIZ. Elégedett vagy?

Nem, de azt hiszem, nincs olyan helyzet, amiből elégedetten tudnék kijönni. Amúgy nemcsak a maximalizmusom miatt vagyok elégedetlen, hanem mert tényleg lehetnének jobbak a nézőszámok. Persze számítottam rá, hogy egy fekete-fehér, angol nyelvű, magyarul feliratozott, történelmi film nem fog óriási tömegeket vonzani. Ráadásul fél évvel ezelőtt a Duna Televízió is leadta egyszer, így aki igazán kíváncsi volt rá, akkor megnézte. Külföldön viszont olyan sikereket ér el, amilyenekre nem is mertem gondolni. A minap tudtuk meg, hogy bekerültünk a világ legnívósabb operatőrfesztiváljára, a Camerimage-ra, ahol a Director’s Debut szekcióban a legújabb Robert Pattinson–Willem Dafoe-filmmel, A világítótoronnyal, a Kristen Stewart főszereplésével készült Seberggel, illetve Nemes Jeles László Napszálltájával versenyzünk. Emellett egy nagy álmunk is beteljesülni látszik, mert az egyik legnevesebb streamingszolgáltató megvette a CURTIZ-t az egész világra.

Tévéfilmnek indult, mozifilm lett belőle. Hogyhogy?

A tévéfilm egészen néhány évvel ezelőttig szitokszónak számított, aztán a Netflix és a hozzá hasonló streamingplatformok olyan tartalmakat hoztak, amelyek megmutatták, hogy nem csak a moziban láthatsz csúcsminőséget. Az alkotócsapattal mi mindvégig azt éreztük, hogy a CURTIZ-nek helye van a széles vásznon, ezért már csak a hosszát tekintve is mozifilmet készítettünk – tévéfilmes büdzséből.

A kritikákra viszont nem lehet panaszod, mindenhol dicsérnek.

Igen, csak egy-két negatív kritika volt, de azoknak is örültem, mert az a lényeg, hogy kommunikáljanak róla. Meglepődtem ezen az arányon, mert azt hittem, hogy itthon negatív kommentáradat lesz.

Mert nem a magyar közízlésnek készült a film.

Hát nem, ráadásul maga a személy, akiről a film szól, ő is teljesen kitörlődött a magyar köztudatból. Kertész Mihály a valaha volt legsikeresebb filmrendezőnk, egy újító zseni, ezért kultúrmissziónknak tekintettük, hogy ez a név újra jelentsen valamit.

Hány évig keltél és feküdtél ezzel a névvel a fejedben?

2014 végén mutattuk be a Levél az Istenhez című kisjátékfilmet, amely után valami nagyobb léptékű dolgot szerettünk volna csinálni. Négy év volt a konkrét produkciós rész, de még most is nehezen engedem el a CURTIZ kezét – nem tudom hátradőlve élvezni, mert mindig meglátok benne valami javítanivalót. Ahogy szoktuk mondani, egy filmet sose fejezünk be, csak abbahagyjuk a készítését.

A hollywoodi zaklatási botrányokra is reagál a film.

Nem szándékosan. Dramaturgiai okokból került a forgatókönyvbe egy szexuális zaklatás, de épp aznap robbant ki a Weinstein-ügy, amikor fel akartuk venni ezt a jelenetet. Ugyebár ez indította el a MeToo mozgalmat, de nekünk akkor még fogalmunk sem volt, hogy mi sül majd ki ebből az egészből, ezért elnapoltuk a felvételt. Egy héttel később vettük fel végül, addigra kiszivárgott egy hangfelvétel is Weinsteintől, szóval a botrány új értelmet adott ennek a jelenetnek.

Hogyan ismerkedtél Kertész Mihály figurájával? Gondolom, a filmjeit milliószor megnézted, de a leszármazottaival is felvetted a kapcsolatot?

Vettem volna a fáradtságot, de mivel csak törvényen kívüli gyerekei voltak, a leszármazottai nyomonkövethetetlennek tűntek. Aztán a montréali siker után egy bizonyos Linda Goldfarbtól üzenetet kaptam a Facebookon, aki azt írta, hogy ő Curtiz unokahúga, gratulál a díjhoz, és nagyon kíváncsi a filmre. Eleinte kételkedtem, de kiderült, hogy minden szava igaz. A kaliforniai Napa Valley-ben él a férjével, a hetvenes éveiben jár, borászattal foglalkozik. Időnként Facetime-oltunk, és egyszer megemlítette, hogy lenne egy-két dolog, amit nekem ajándékozna. Elküldte Curtiz portréját, amelyet a rendező 1939-ben rajzoltatott magáról, a privát fotóalbumát és a monogramjával ellátott övét.

Kertész Mihály folyton káromkodott, ordibált és csapkodott rendezés közben. Ha a stábtagokat arról kérdezném, hogy te milyen rendező vagy, mit mondanának?

A filmben szereplő Bordán Lili nyilatkozta nemrég egy interjúban, hogy Curtiz és én ég és föld vagyunk a habitusunkat tekintve – na nem mintha bármilyen más aspektusban merném magam hozzá hasonlítani. Lili emlékei szerint egyedül akkor mordultam rá a stábra, amikor már sokadszorra próbáltunk egy hosszú snittet felvenni, a színészek többször tévesztettek szöveget, én meg annyit kérdeztem: „Srácok, nem akartok ránézni a szövegre még egyszer? Nem kéne átismételni?” A forgatásokon folyamatosan nagy a feszültség az intenzív munka miatt, nincs idő finomkodni egymással, viszont a nap végén mindig mindenkitől öleléssel válunk el.

És esetedben az a veszély is fennáll, hogy hazaviszed a munkát, hiszen állandó alkotótársad a feleséged. Sümeghy Claudia producerként dolgozott ezen a filmen.

Nem is tudjuk letenni a munkát. Amikor a CURTIZ utómunkálatainál tartottunk, általános családi jelenet volt nálunk, hogy Claudia zuhanyzik, én mellette fogat mosok, közben azon vitatkozunk egymással, hogy melyik jelentet kell kivágni, melyiket nem, a kislányunk meg csak kapkodja a fejét, hogy mi a fene zajlik itt. (Nevet.) Szóval a munkát és a magánéletet nem választjuk szét, de csak azért, mert nekünk ez a szenvedélyünk. Gyakran megesik, hogy hajnali kettőkor valamelyikünknek kipattan a szeme, felrázza a másikat, elkezdi mondani, ami az eszébe jutott, és ezekből az ötletelésekből szuper dolgok születnek. Amikor utazunk, szeretünk filmes podcasteket hallgatni, és filmes barkochbát is szoktunk játszani.

A CURTIZ első harmadában feltűnik egy nagyon szimpatikus, idilli család. Mesélnél róluk egy kicsit?

Lelövöm a poént az elején, azok mi vagyunk. Terveztünk egy apa-lánya jelenetet statisztákkal, aztán a forgatás napján eszembe jutott, hogy ezek akár mi is lehetnénk, ráadásul teljes családként, a feleségemmel. Szóval mondtam Claudiának, hogy egy kicsit álljon fel a laptop mellől, menjen be a sminkbe, öltözzön át, én meg kaptam egy csinos kis bajuszt. Annyi dolgunk volt csak, hogy negyedórán át léteznünk kellett a kamerák előtt, remek statiszták voltunk. (Nevet.) Meg persze ez egy szép emlék is, hiszen a kislányunk akkoriban kezdett el járni, így nem csak homevideóink vannak az első lépéseiről. De amúgy is családi filmesek vagyunk, az apósom is feltűnik a vásznon…

Ahogy az is kézenfekvő volt, hogy az anyósod, S. Hegyi Lucia divattervező álmodja meg a női főszereplő gardróbjának egyik kulcsdarabját.

Igen, hiszen neki ebben is van tapasztalata, A miniszter félrelépben az apósommal ők voltak a jelmeztervezők, ugyanúgy Breckl Jánossal karöltve, mint a CURTIZben.

Merted Luciának jelezni, hogy ezt vagy azt nem úgy képzelted el a ruhán, alakítani kéne itt-ott?

Annál nekünk sokkal speciálisabb a kapcsolatunk, mint hogy nekem fejtörést okozzon ilyen kérésekkel előállni. Merem állítani, hogy példaértékű viszonyban vagyunk, a barátaim gyakran mondják is nekem, hogy irigyelnek, amiért ilyen anyósom van. Egyébként meg remek terveket készített már elsőre is, tökéletesen elégedett vagyok a munkájával. Több Luan by Lucia darabom van nekem is.

És hány kalapod van? Szinte már a védjegyednek számítanak.

Csak néhány, de akarok még csináltatni, van is itt a környékünkön egy jó kalapos. Amikor a polgári esküvőnkre készültünk, elhatároztuk, hogy kicsit Bonnie és Clyde-osra vesszük a figurát. Claudia nagy pocakkal, rojtos ruhában, én meg szegecselt bőrdzsekiben és szakadt farmernadrágban voltam. Erre az alkalomra bolero kalapokat is készíttettünk magunknak, akkor tetszett meg ez a fazon.

Hollywood aranykorához, illetve a régi időkhöz való vonzódásod honnan ered?

A nagymamámmal nagyon szoros volt a viszonyom, ő terelgetett a művészetek irányába. Iparművészetire járt, de nem fejezhette be, mert rendszeridegennek számított. Ennek ellenére mindig is komolyan foglalkoztatták a művészetek, a legjobb barátai között tudhatta Pilinszky Jánost, Weöres Sándort és Illyés Gyulát is. Az, amilyen tisztelettel viszonyult ő a múlthoz, hatással volt rám is: nosztalgikus ember lett belőlem, főleg a halála után.

Mivel foglalkozik egy rendező, amikor nem rendez?

Szinte csak filmes dolgokkal, úgyhogy elég unalmas vagyok ilyen téren. Na meg a három és fél éves gyerekemmel, de őt is filmes szempontokból próbálom nevelgetni.

Akkor ő kevés Peppa malacot néz.

Néz azt is, de kéri, hogy Chaplint és Jurassic Parkot is nézhessen. Próbálom abba az irányba terelni, hogy lássa a mesét, a játékosságot ezekben a filmekben. Persze nem nézünk végig egész estés Chaplin-filmeket, csak válogatott jeleneteket, de azok nagyon megmaradnak az emlékezetében. Például amikor spagettit eszik, szól, hogy „Nézd, Papi, úgy csinálom, mint a Chaplin!”.

Milyen szakmai terveid vannak?

Dolgozunk egy kisfilmen, amelyet a jövő év elején le szeretnénk forgatni. Plusz két nagyjátékfilmet párhuzamosan írunk, az egyik a DVNA munkacímet viseli.

Ennek az előzetese volt a diplomamunkád, amely az üres Budapestet és a kiszáradt Dunát mutatja.

Ez a téma sajnos egyre aktuálisabb, lassan már CGI sem kell hozzá… Eredetileg nem akartam filmet csinálni belőle, de az internet népe annyira felkapta az előzetest, hogy a mai napig ez a legnézettebb magyar trailer. Most azon dolgozunk, hogy hogyan lehetne ebből az ötletből egy olyan sci-fit készíteni, ami tartalmilag is minőségi, és természetesen az egyre égetőbb klímakérdéssel foglalkozik. A másik pedig egy olyan történet, amelyet én már kisgyerekkorom óta dédelgetek, egy modern Messiás-sztori, egy második eljövetel, azaz mi lenne, ha valaki ma azt állítaná, hogy ő a Messiás? Jelenleg világszerte ötven olyan ember van, akiről tudjuk, hogy ezt állítja magáról, körülöttük pár ezres csoportok alakultak ki. Sok kérdést felvet ez téma: mi kell az embernek, hogy hinni tudjon? Egy csodatétel? Vagy több csodatétel? Mikortól nem gondoljuk már azt, hogy ezek csak bűvészmutatványok?

Egyértelmű, hogy mindig is szenvedélyesen rajongtál a filmekért. De akkor az érettségi után miért turizmus és vendéglátás szakra mentél?

Hogy az éttermeim bevételéből finanszírozhassam a filmjeimet! (Nevet.) Azóta tudom, hogy filmezéssel szeretnék foglalkozni, mióta a nagymamám elvitt a moziba, és megnézem a Jurassic Parkot. Abban az évben láttam a Forrest Gumpot is, és bár nem tudtam, mi az, hogy filmkészítés vagy filmrendezés, de azt igen, hogy én ott akarok dolgozni, ahol ilyen dolgok készülnek. Ez az érdeklődés sosem szűnt meg, legfeljebb az intenzitása változott, és bizony a legrosszabb időben, az érettségi környékén is alábbhagyott. A szüleim támogattak volna a filmes irányban, sejtették, hogy a gazdasági főiskola nem nekem való, de én erre csak akkor jöttem rá, amikor már ott voltam: öt év után, a diplomától egy karnyújtásnyira abbahagytam.

Utána a MOME-n a médiatervező szakot választottad. Miért nem a Színművészetin a rendezőit?

Próbálkoztam a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, és többször eljutottam az utolsó körökig, de utólag úgy látom, jobb, hogy a MOME-ra vettek föl. Ott kezdtem el a filmre nem mint művészeti alkotásra, hanem mint termékre gondolni, amelyet el kell adni attól függetlenül, hogy az én szerelemgyerekemről van szó. Magyarországon a filmek többnyire adófizetői forintokból készülnek, és ez komoly felelősséggel jár: a filmezés nem csak arról szól, hogy leforgatok valamit, a főcímtől a tipográfián át a marketingig sok minden másra is oda kell figyelni. A filmezés összművészet, így meggyőződésem, hogy a rendezőnek ezekben a tételekben is kell, hogy legyen jártassága.

Ha valaki nem ismer, könnyen hiheti, hogy balettművész is vagy, és Egerben koreográfusként is dolgozol – de ő egy másik Topolánszky Tamás.

Bizony, ez sűrűn megtéveszti az újságírókat, de nem ezért vettem fel az Yvan nevet. Amikor az első filmemet szerettem volna archiválni a Filmarchívumban, jelezték, hogy Topolánszky Tamás névvel nem lehet, ez alatt már más munkái vannak. Nagyapámmal is nagyon jó kapcsolatom volt, ő volt a másik, aki ha nem is tudatosan, de ebbe az irányba terelgetett, őt hívták Ivánnak. Kényszer szülte a névfelvételt, de jó érzéssel tölt el, hogy a nagyapám benne van ezáltal az életemben.

Fotó: Bodnár Zsófia

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

On the Spot: Gido és a törzsi asszonysors cseke eszter

On the Spot: Gido és a törzsi asszonysors

Barcelonai botanikus kertben zenél a Belau belau

Barcelonai botanikus kertben zenél a Belau

Ezeket a filmeket díjazták a Verzió Filmfesztiválon díjazott

Ezeket a filmeket díjazták a Verzió Filmfesztiválon