Nem sokkal a beszélgetésünk előtt mutatták be a Lepattanót. Hogy érzed most magad? Mennyire nehéz a forgatás után elengedni egy filmet?
Egy éve ilyenkor még pont forgattuk. Nekem általában nehéz a forgatások után, mert hiányzik a közös munka és az emberek is, akikkel együtt dolgoztam. Most viszont valahogy nagyon hamar eltelt ez az egy év, jó érzés volt újra látni a csapatot.
A Lepattanó előtt mennyire ismerted a szektorlabdát?
Most mondhatnám, hogy ismertem és sokat játszottam gyermekkoromban, de az igazság az, hogy a Lepattanó előtt nem hallottam róla. Mindig tanul valamit az ember. A forgatás előtt volt egy egyhetes próbafolyamat, amikor mindennap órákon keresztül ismerkedtünk a szektorlabdával. Nagy koncentrációt igényel. Rá kell érezni, de nagyon kedves és türelmes volt velem a csapat.
Tehát intenzíven edzettetek a forgatás előtt?
Igen, a forgatás előtt naponta több órán keresztül gombfociztunk. Az alapoktól kezdtük: hogyan kell fogni a nyomópálcát, hogyan kell vele célozni és mi a technikája. Kellett egy kis idő, amíg ráéreztem, mert sok szabálya van, amiket gyakorlás közben lehet a legjobban megtanulni.
Mi volt számodra a legnagyobb kihívás a szerepedben?
Erika – akit én játszom – beszédhibával küzd. Nehéz volt megtalálni, hogyan beszéljen úgy, hogy reálisnak tűnjön, ahogy meg-megakad a szavak között, és mégis passzoljon a film világához, ami néha meseszerű, elemelt elemekkel dolgozik. Semmiképpen sem akartunk paródiát csinálni a beszédhibájából, inkább az így kreált szituációkban kerestük a humort.
Szakmai szempontból mit jelentett számodra ez a szerep?
Egy újabb tapasztalás és tanulás volt. Nagyon jó volt a csapat, igazán kedves embereket ismerhettem meg. Sokat beszélgettünk a forgatás alatt.
A Dallas szívtiprója, a Bobby Ewingot alakító Patrick Duffy is szerepelt a Lepattanóban. Milyen volt egy világsztárral forgatni?
Nekünk sajnos nem volt közös jelenetünk, de még egy térben sem voltunk soha a forgatás alatt. Így jártam. Egyszer találkoztam vele, hihetetlenül nyitott és kedves volt.
Hogyan hatott a karrieredre, hogy már az egyetem alatt az egyik legnépszerűbb magyar sorozatban, az Aranyéletben szerepeltél?
Életem első olyan forgatása volt, ahol számomra szokatlanul sok ember dolgozott egy produkción. Talán itt láttam bele először abba, hogyan készül egy ilyen típusú, nagyszabású sorozat. Ámulatba ejtett, hogy mennyi ember dolgozik egy közös ügyért. Azt, hogy miként hatott, nem tudom, azt viszont igen, hogy nagy élmény volt és sokat tanultam belőle.
A szerepeid egyáltalán nem húzhatóak fel egy kaptafára. Szoktál válogatni közöttük, vagy minden felkérést elvállalsz, hogy minél több tapasztalatot szerezz?
Jelenleg a Vígszínházban vagyok társulati tag, így az évadok végén tudom meg pontosan, hogy mikor milyen produkcióban fogok szerepelni. Ezeket nem én választom, hanem a vezetőség osztja ki. Egy évadban általában két próbafolyamatom van, és mindig öröm számomra, ha csörög a telefon és elhívnak egy castingra.
Na de a filmszerepek között szoktál-e válogatni?
Eddig nem volt rá példa. A castingon eldől, hogy én kellek-e az adott szerepre, és az külön öröm, ha igen, és engem is inspirál az anyag.
Milyen projekten dolgozol jelenleg?
Jelenleg a Pesti Színházban próbálok Alföldi Róberttel. Ő rendezi az Egy nő anatómiája című darabot, amit Wéber Kata írt (a történetből nagy sikerű film is készült Pieces of a Woman címmel Mundruczó Kornél rendezésében – a szerk.). Emellett pedig zajlanak Mayer Bernadette filmje, a Szemem fénye (Mommy Blue) utómunkálatai.
Fotó: Sutus Fanni