A Flock Project Eco Flight című előadásával sikert sikerre halmoztok itthon és külföldön egyaránt. Meglepett vagy már hozzászoktál, hogy tátva marad az emberek szája, ha a magasban táncoltok?
Hálás vagyok a sikerért, nem szeretek erre megszokásként tekinteni. Minden előadásba a lehető legtöbb energiát és lendületet fektetem, hogy elvarázsoljam az embereket és kibillentsem őket a hétköznapok szürkeségéből. Megtisztelő a figyelmük, a szeretetük, éppen ezért mindent elkövetek, hogy ha felemelik a tekintetüket, kikapcsoljanak, gyönyörködjenek a légtáncban. Ugyanakkor rengeteg munka van egy-egy ilyen projektben, az Eco Flighton is egy teljes éven át dolgoztunk, minden apró trükköt részletesen kimunkáltunk. Talán ezért is sejtettem, hogy tetszeni fog a nézőknek. Sokan voltunk a produkcióban, ami még több koncentrációt, együttgondolkodást és próbát igényelt.
Hogyan születik egy vertikális táncelőadás? Itt nem csupán a sztori megjelenítése fontos, hanem a biztonság, a technika is. A jelmezek és az eszközök sem mindegy, hogyan funkcionálnak, mivel nem a földön, hanem több tíz méter magasban viselitek, használjátok azokat.
Simor Ágnes rendezőnk koncepciója és dramaturgiája nyomán indult el a próbafolyamat. Számos partnert talált a Flock Project mellé, akikkel részt vettünk a Creative Europe pályázaton. A produkcióval az a célunk, hogy szórakoztató módon tudatosítsuk a fenntarthatóságra való törekvést és felhívjuk a figyelmet a környezettudatosságra, hiszen ezek manapság meglehetősen gyenge lábakon állnak és jóval több odafigyelést igényelnek. Azon dolgoztunk, hogy a dramaturgiát színpadra tegyük a résztvevőkkel, de persze nem a hagyományos deszkákra, hanem egy 90 fokkal elforgatott 20 méter magas falra. Gyakorolni kezdtük a trükköket, új ugrásokat, mozgásformációkat kerestünk, azt néztük, melyik táncetűd hogyan mutat jól egy házfalon. Úgy gondolom, a légtánc gyönyörű lett, de a jól sikerült előadásnak az is elengedhetetlen része, amit a földi szereplők hozzátettek. A Dafa Theater cseh bábosai a mi táncosainkkal közreműködve bohócjelenetekkel adtak keretet a történetnek.
A Flock Project Magyarország egyetlen Vertical Dance Network képviselője. Hogyan kell elképzelni a működését?
Simor Ágnes vezetőnk és alapítónk mellett négyen lépünk fel állandó tagként a faltáncos előadásokban. 2016-ban alakult a csapat, és azóta is csak pár tag cserélődött. Vannak két-háromszereplős produkcióink, és olyanok is, amelyeket nagyobb csapattal adunk elő. Ez utóbbi kategóriát erősíti az új show is a már említett cseh bábosokkal, valamint egy élő zenekarral kiegészülve. A zenészek két együttesből álltak össze- – a Kaptza és Bee Sharp tagjaiból –, így előadásukban a nép és a világzenei stílus ötvözete együtt adja meg a darab hangulatát. Ági ízlését és kapcsolatrendszerét dicséri, hogy ennyiféle művész közös kreációjából különleges összművészeti végeredmény születhetett. A koreográfiát, a mozdulatsorokat együtt alkottuk meg. A jelmezeinket szemétből újrahasznosított ruhákból Drávai Zója táncosunk rakta össze, aki ezzel új életet adott a hulladékanyagoknak. Ahhoz, hogy az előadás ilyen profin fel tudjon épülni, mindenki vállalt valamilyen háttérmunkát. Egyébként hamarosan Csehországban, Szlovákiában, Spanyolországban, Szerbiában és számos magyarországi helyszínen is fellépünk.
Adolf Dia, légtáncos Fotó: Mama Shelter Prague
Földön és levegőben egyaránt táncolsz, tanítasz, alkotsz. Az egyértelmű tényezőkön kívül miben tér el a két műfaj?
A faltánc teljesen más hozzáállást igényel, mint amikor a földön játszik az ember, odafent ugyanis minden jóval kötöttebb. Pontosan tudnom kell például, hány méter kötél hány szaltót tesz lehetővé a levegőben. A technika lelassítja a mozgást a magasban, és ettől a dinamikus trükkök is légiessé válnak. Nem az előadás helyszínén próbáljuk be a darabokat, hanem az Inspirál Cirkuszközpontban, ami teljesen más érzés, hiszen kisebb területen jóval alacsonyabb falon dolgozunk. A Harcsa utcai Flock Légszínház tavaly született, amikor a mostani produkció elődje, a Budapest150 programsorozat keretében debütált. Mivel belső udvaron játsszunk, szerződést kötöttünk a lakóházzal, hogy állandó légszínházat tarthassunk ott fent.
Hozzáadott az érdekes hangulatú előadáshoz, hogy a lakók az emeleti folyosókra kitelepedve nézték a darabot. Akár onnan, akár a földről figyelve, azért egy ilyen show meglehetősen veszélyesnek tűnik.
Profi műszaki csapat dolgozik és utazik velünk mindenhová, ahol fellépünk. Ipari alpinista, technikus biztosít minket, szavatolják számunkra a biztonságos légszínpadot, tervezik a rendszert a traverzre, a különböző falakra. A mi egyéni felelősségünk viszont, hogyan kötjük be magunkat a kötélre, amelyen azután a trükköket végezzük. Többen vagyunk egymás mellett, mielőtt kilépünk a falra, és annak ellenére, hogy mindenki rutinos a technika használatában, egymást is mindig ellenőrizzük, mielőtt leereszkedünk.
Hogyan válhat valaki táncosból levegőakrobatává?
Mindannyian más háttérből jövünk. Az alapítónk, Ági például Spanyolországban tanulta a szakmát, de van, aki tűzzsonglőrként kezdett (Turai Bálint), majd beleszeretett a vertikális táncba. Sok izommelót igénylő mozgás, ami kívülről nem is annyira látszik. Folyamatosan hasból tartjuk a vízszintes pozíciót, tehát komoly állóképességet is igényel egy óra a levegőben. Olyan is van közöttünk, aki a Táncművészeti Egyetemen végzett és megtetszett neki az artistalét, elvégzett egy bohócképzést, így a tudása annyira a csapat profiljába illett, hogy rögtön be is került a társulatba (Takács Lacek). Jómagam légtornászként kezdtem, majd a Freake Fusion Cabaret újcirkuszi varieté csapatába kerültem. Az Inspirál cirkuszi közösségnek is – ahol amatőröket és profikat egyaránt tanítok – évek óta tagja vagyok. Kilencéves koromban kezdtem profibb szintre emelni az akrobatikát és ahogy teltek az évek, egyre több cirkuszi zsánerben szereztem jártasságot. Gólyaláb, tűzzsonglőrködés, aerial rope és a fő rekvizitem: az aeriel silk.
Adolf Dia, légtáncos Fotó: Medgyesy Gábor
Ilyen fiatalon egyáltalán hogyan kerültél cirkuszi műfajok közelébe?
Mindenre, amire csak lehetett, felmásztam, elképesztő izgő-mozgó voltam, ezért már egészen kicsiként táncra járattak a szüleim. Mikor azonban a csoport egyik napról a másikra megszűnt, találtak nekem egy cirkuszi foglalkozást, ahol egy idő után lebeszéltük az egyik ott tanító tanárral, hogy külön is foglalkozzon velem. Amikor megkérdezte tőlem, melyik eszközön kezdjünk, hogy szép lassan, egyenként haladva sajátítsam el a különféle zsánereket, azonnal a silkre mutattam. Mai napig ez a nagy szerelem! Hamar és egészen komolyan beszippantott a cirkuszi közösség.
Az Európai Zsonglőrtalálkozón a Magyar Zsonglőregyesület ösztöndíjával itthon és Portugáliában különböző workshopokon vettél részt és tartottál órákat partneringből és arial silkből. Mi vonz ennyire a levegőben? Soha nem érzel félelmet?
Annak ellenére, hogy mindig van egy fix pont, amihez kötődnöm kell, a légtánc mégis olyan szabadságérzetet, adrenalinlöketet ad, amit egyetlen más műfajban sem találok meg, és ez nemcsak nekem, hanem másoknak is élményt nyújt. Sokat segít, hogy kiskorom óta rengeteget lógok fejjel lefelé, ami furcsa módon megnyugvást ad, amikor belelógok a kötélbe. Minimális lámpalázam természetesen szokott lenni, de úgy vélem, már profin mozgok a falon, használom a technikát. Nyilván van benne rizikó, de ezt a kockázatot vállalni kell. Mindent többször ellenőrzünk, lévén ez az egyik legveszélyesebb cirkuszi zsáner, hiszen nagyon magasról lógunk le, nincs alattunk semmi, nem tudnak ránk, körénk extra biztosítást szerelni. Ezzel együtt nem lehet úgy előadni, érzéseket közvetíteni, ha folyamatosan fél az ember. Új helyszínen addig gyakorolok, amíg azt tudom mondani, hogy most már biztonsággal kimehetek a falra és képes vagyok csak arra koncentrálni, amit a közönségnek nyújtani szeretnék. A műfaj lényege ugyanis pont a könnyedség!
Vezető fotó: Medgyesy Gábor
