Roman Polanski: Az öldöklés istene
Ha ellen tudunk állni a kísértésnek, és nem egy Polanski-filmet szeretnénk megnézni a moziban, kifejezetten szórakoztató színielőadásra válthatunk jegyet. Talán használati utasításnak sem utolsó, hovatovább a nagybetűs élményre is garancia lehet az elvárások előzetes pontosítása.
Két ép fog mínusszal indítunk, a körülmények homályosak. Két jól szituált, „kulturált, civilizált” házaspár igyekszik „kulturáltan és civilizáltan” elsimítani – de legalábbis megbeszélni – a fiaik iskolai csetepatéját, amelynek során egyikük „bottal felfegyverkezve” támadt a másikra, innen a foghíjak. Szó szót követ, sütire whisky jön, és a villámlátogatásnak szánt vizitből rögvest a pokol legalsóbb bugyrába ugrunk – a nézőre mindebből szerencsére csak a szívből kacagás nehéz terhe hárul. Az ártatlan kritikákból előbb súlyos csöndek, majd súlyos vádak születnek, de ha már lúd, legyen kövér: a könnyektől a lakodalmas kutyán át a diadalittas bosszúig minden stációt bejárnak a jól vasalt, brooklyni mintapolgárok. Zéró kontroll, zéró tolerancia.
Négy szereplőnk van, egy lakásban, alig több mint egy órán át. A sztori maga mit sem érne – sőt az egész, mozivászonra álmodott színházasdi –, ha nem ekkora nevek mondtak volna áment a felkérésre: négyből hárman Oscar-szobrot őriznek otthon. Kate Winslet szó szerint mindent kiad magából a filmben, az isteni Christoph Waltz (a Becstelen Brigantyk halhatatlanja) tökéletesen játssza túl az oberokos nagymenőt, Jodie Foster imádnivalóan sértett és frusztrált, John C. Reilly pedig kicsit sem marad el mellettük: az ő foga fehérje is megismerszik.
Társadalomkritikát így is lehet fogalmazni. Nagyokkal kicsiben. És hibátlanul. Sőt, ha kedvet kapunk, ugorjunk el a Vígbe is, és nézzük meg az „eredetit” Eszenyi Enikővel, Kern Andrással, Börcsök Enikővel és Mészáros Mátéval.
(Január 12-től a mozikban. Forgalmazza a Big Bang Media.)
Szöveg: Fiáth Marianna
