Andrea Arnold, a Red Road és az Akvárium rendezőnője Emily Brontë 1847-es regényét nyersen és pontosan ültette át filmvászonra. A regény második felét – egy korábbi feldolgozáshoz hasonlóan – levágta, a film kétórás játékidejében Catherine haláláig jutunk el a történetben, és Heathcliff szenvedésének és magányának súlyával jövünk ki a moziból.
A film olyan keresetlen őszinteséggel mutatja be a regényben leírt környezetet, hogy minden romantikus illúzió elillan a lápos, nyirkos, szeles tájak, huzatos, barátságtalan belső terek látványától. A plánokat gyakran betölti a ködfoltos, baljós ég, vagy a filmben felbukkanó szimbólumok ismétlése, az élet és az emberi kapcsolatok törékenységének jelképei.
A filmben a szerelemnek nem a boldog és önfeledt arcát látjuk, alig van olyan jelenet, amelyben a két főszereplő, Catherine és Heathcliff együttlétét ne zavarnák meg külső tényezők. Ahogy a verések nyomai Heathcliff, a londoni utcán talált fiú hátán, úgy a lélek sebei is örökre megmaradnak. A filmben keserűen szembesülünk vele, hogy válik ronccsá az ember, ha gyengédség és figyelem helyett kizárólag megaláztatás és elutasítás veszi körül.
Külön szót érdemel a szereplőválasztás, hiszen Heathcliffet az adaptációk történetében először alakítja színes bőrű színész, az ifjút Solomon Glave, a felnőttet pedig James Howson. A női főszereplő, a Skinsből ismert Kaya Scodelario alakítása kevésbé meggyőző. Az alkotás bővelkedik nyomasztó és naturalista részletekben, a regényben hangsúlyos gótikus elemek – mint például a lápon bolyongó szerelmesek szelleme – azonban nagyon halványan sejlenek csak fel a befejezésnél.
Az állandóan fújó szél sem képes elsodorni a gyűlöletet és a bosszút, ahogy a szerelem és az valakihez tartozás kétségbeesett keresése sem ér célba ott, ahol minden összeesküdött ellene.
Premier: 2012. február 2. Forgalmazó: Cirko Film
Szerző: Bedi Cecília
