Interjú Rostás Beával
Rostás Bea Piros időzített energiabomba. Szimpózium-szobrászművész, énekesnő, a lényeg, hogy sokrétű művészi élményben részesítse a nagyvilágot. Egy 10. századi arab–perzsa erotikus novelláskötethez készült grafikai kiállítás megnyitója és egy török nyelvtanfolyam között beszélgettünk.
Hogyan sodródtál a szimpóziumszobrászat felé?
Diploma után két lehetőségem volt: Magyarországon maradni, vagy nekivágni a nagyvilágnak, és saját erőmből „felépíteni” magam. Úgy gondoltam, nincs vesztenivalóm, a változatos helyszínek, helyzetek, kihívások inspirálhatnak a munkámban. A szimpóziumszobrászat során szűk határidőn belül, nagyméretű követ faragunk köztéren, idegen környezetben és emberek közt. Minden kiszámíthatatlan. Ez a sokszínű életforma idővel és a rutinnal rugalmassá tesz, a gyors reakciókészség és az ütemes, feszített munka szülhet olyan jó szobrot, mint ha évekig faragtad volna. A minőség nem idő függvénye. Minden alkalommal tiszta lappal indulok, improvizálok, így egy-egy szimpózium olyan, mint egy regény, amelyet a környezet és én együtt írunk. Nemcsak szobor születik, hanem én is újjászületek vele. Kezdetben nehezen, de beindult a mókuskerék, ma már sok meghívást kapok, és nem tudok leállni, magával ragadott ez az életforma. Persze van hátránya, család mellett csak kompromisszumokkal lehetne megoldani, de most még szabadon mozgok.
Megfér benned a nőiesség és a gigászi szobrok megteremtéséhez szükséges férfiasság?
Emésztő energia tombol bennem, szétvetnek a gondolatok, az álmaimba is bemásznak. Női testet kaptam férfierővel, de megtalálom az utat, hogy ezt egyensúlyban tartsam. A szakmámban férfiként kell megállnom a helyem, olyankor a nő háttérbe szorul, ott nincs „csajoskodás”.
 |
| Bea munka közben |
Mit jelent az éneklés, a grafika, a jelmeztervezés számodra? Szükséges csatornák, amelyek szelepként szolgálnak az önkifejezéshez?
Ez mind egy-egy gyengédebb önkifejezési forma, segítenek, ha a testem néha kényszerpihenőn van. Ha nem tudok kibontakozni, magamat emésztem el, ami az én tüzemmel gyors és veszélyes.
Mik a közeli terveid, vágyaid?
Sosem nyugszom. A gyermekkori álmomat megvalósítottam: köztéri kőszobraim állnak szerte a világban. Most újakat álmodom. Izgatottan készülődöm egy újabb fejezetre, megint vár az ismeretlen, az újabb kihívások. Nem könnyű ez, de én bátran megfogom a lehetőségek lábát, és nem eresztem. Folyton kockáztatok, új kalandokat hajszolok.
Van egy társad, Faklava…
Mint minden munka, a kőszobrászat is könnyen monotonná válhat, de a csapat igyekszik feldobni a napokat. A szobrászoknak sajátos a humoruk. Így született meg Faklava Perron, a világjáró baba. Egy olasz szobrásszal közösen találtuk ki, akinek a családneve természetesen Perron. Egy játékházasság játékgyümölcse, viccből indult, de komoly projektté vált. Ez a baba már számtalan országot megjárt, a történeteit blogon és közösségi oldalon is meséli. Mára már több száz nemzetközi barátja van, a szobrászok pedig alig várják, hogy ők is találkozhassanak vele, és a részesei legyenek a sztorijának.
További információ:
Rostás Bea Piros weboldala, blogja
Szöveg: Papp Kata
