Ken Loach: Szesztolvajok
Hány csepp whisky jut egy angyalra? Mennyit ér okosba’ a világ legpompásabb szesze? Miért ölt skót szoknyát néhány csóri közmunkás, és hány kortyra van a boldogság? Ken Loach új filmjét nemcsak szívből ajánljuk, de megkockáztatjuk: kötelező kör.
A Szesztolvajok (The Angels’ Share) című filmet „a skótok méltó válasza a Trainspottingra” szlogennel reklámozzák, ami akkor is erős túlzás, ha valóban briliáns alkotással állunk szemben – és nem is szorul rá a film a nagytestvér árnyékára, alanyi jogon is tízpontos mozi. Míg a ’90-es évek kultfilmje valóban generációs alapmű volt, addig a Szesztolvajok egészen másképp néz farkasszemet az évtizede minden nyűgével, és a dilemmái is „lokálisabbak” maradnak. Korrajznak is óvatosabb, ám sokkal szórakoztatóbb alkotás (az egyik legszórakoztatóbb, amit az utóbbi időben láttunk). Pedig még mindig orrfacsaró munkanélküliség-szaga van egész Glasgow-külsőnek, sőt az egész régiónak, hőseink még mindig piti tolvajok, aberrált barmok, imádnivaló mackógatyások, akik felett mintha nyomtalanul vonult volna el az eltelt 10–15 év. Szegények, mint a templom egere, piálnak, verekednek, hőbörögnek egész nap, bebűnöznek, oszt’ közmunkára parancsolják őket… de pofázni, azt tudnak. Abban világbajnokok.
Anélkül, hogy lelőnénk a jobb poénokat, és a kisebb-nagyobb csavarokat elárulnánk, annyi elmondható, hogy a közmunkássors egész vidám kis közösséget kovácsol egybe, a góré pedig, mint afféle morgós nagypapa, kénytelen-kelletlen a szárnyai alá veszi az elveszett bárányokat. Főhősünk, Robbie éppen új életet akar kezdeni, fia születik (aki vagy Luke, vagy Vincent), ám hiába az erőlködés, nehéz száznyolcvan fokos fordulatot venni ott, ahol generációkra előre borítékolt, hogy ki kinek lesz az ellensége, ahol még az állásinterjúk küszöbe is túl távoli, és ahol utcakővel és bökővel felfegyverkezve célszerű csak nekiindulni otthonról. Még szerencse, hogy Robbie istenadta tehetség, ha szaglásról és kóstolásról van szó, még nagyobb mák, hogy egyre többször van módja jobbnál jobb whiskyket lefetyelni, és maga a főnyeremény, hogy a sok lúzer barommal, akik történetesen a barátai, már éppen csak egy karnyújtásra van a tuti…
Ken Loach filmjében eddigi alkotásainak sematikus társadalomkritikája és politizálása enyhén whiskygőzös lazaságot kap – a Szesztolvajokban úgy úszik egymás mellett a dráma és a komédia, hogy alig vesszük észre, mennyire nagyon fáj, amin üvöltve röhögünk. Izgalmas, csavaros mozi a 76 éves rendezőtől, olyan ízes, szemtelenül érthetetlen skót akcentussal, hogy hallgatni is öröm. Imádtuk. Imádni fogjátok ti is.
Premier: 2012. október 18.
Forgalmazza: Vertigo Média
16 éven aluliak számára nem ajánlott.
Szerző: Fiáth Marianna
