Az angol–ír konfliktust feldolgozó film éppen olyan, mint választott témája: nehéz, ambivalens, véres és tragikus. Az emlékezetes főszereplői alakítás mindenesetre valódi húzóerő. És még az X-aktás Scully ügynök is flegmáskodik meg szemétkedik benne.
Terroristás-ügynökös jó filmmel azért nem tudnánk Dunát rekeszteni, de kétségtelenül nem a Kettős játszma vállalkozik elsőként arra, hogy a színfalak mögé lessen, és az ott látottakat feszült akcióba és nagybetűs drámába csomagolja egyszerre – méghozzá kifejezetten okosan, jól adagolva. A 90-es évek elején járunk, a brit titkosszolgálat, az MI5 egy sikertelen akció után lekapcsol egy IRA-terroristát, egy halk szavú, vékonyka, barna nőt (vö. a terroristákról alkotott sztereotípiák). Kisfia van otthon, Belfastban. Nem nehéz olyan alkupozícióból tárgyalni vele, hogy megtörjön, vagy legalábbis rábólintson az ajánlatra: jelenteni fog a saját családjáról. A kert végében teregető, kardigános tantik, szentképeket dobáló kócos fiútestvérek és szűkszavú rokonok közösségéről. Merthogy ők volnának „a” terroristasejt.
Nem meglepő módon az anyára (Andrea Riseborough) nyomban gyanakodni kezd a család. Kapcsolattartója, Mac (Clive Owen) igyekezetét, hogy tisztességes, de minimum szavahihető MI5-ügynök maradjon, és az utolsó leheletéig szavatoljon a lady biztonságáért – magyarán megvédje a sajátjaitól –, eleve kudarcra ítéli a közeg. Főhősünk a semmi ágán… egyedül a hidegvérére és a józan eszére számíthat.
A „bizalom köre” óráról órára újrarajzolódik a fejekben – szereplőink is többnyire magukra maradnak, se édestestvér, se jó szomszéd, se kolléga nem védi meg őket a magát felzabáló, paranoid rendszertől és a magukból kifordult sorstársaktól. Annyit és annyifelé hazudnak, hogy a végén egy mondatnyi „valóság” sem marad, amit komolyan gondolhatnának. Nagy erénye a filmnek, hogy messze túllép „a terrorista is ember” vagy „az ügynöknek is van szíve” alapvetésen, és egyszerre segít megérteni a bosszú szükségességét és hiábavalóságát. A legfájdalmasabb talán éppen e kettő egyidejű, kibírhatatlan jelenléte.
A Kettős játszmát ajánljuk azoknak, akik nem vetnek meg egy jóféle angol–ír töriórát a közelmúltról, akik csípik Clive Owent, akik annak idején bírták Scully ügynököt (belevaló csaj még mindig), akiket nem zavar, ha egy történet nem úgy végződik, hogy minden kérdésükre megnyugtató választ kapnak, sőt az sem, ha az „igazságosságba” vetett hitük csöppet megroppan. Mert nem ígérjük, hogy könnyű szívvel megy ki bárki is a moziból, de kicsit bölcsebben, az mondjuk valószínű.
Bemutató: január 10.
Forgalmazza: Vertigo Média
16 éven aluliaknak nem ajánlott
szerző: Fiáth Marianna
