Érzékeny macsót maszkíroztunk Szöllősi Györgyiből a női esélyegyenlőségről szóló fotósorozatunkban. Közben a műsorvezetőt változásokról, átváltozásokról és a kedvenc filmrendezőjéről kérdeztük.
 |
| Munka közben (fotó: Hír24) |
Színésznek készültél. Ugyan nem a színpadon, hanem a fényképezőgép lencséje előtt, de most mégiscsak átváltozol.
Igen, két évig voltam stúdiószínész a Madách Színházban. A nagy szerepek elkerültek, éppen ezért nagyon izgatott vagyok: még soha nem alakíthattam férfit.
A kislányod felismerne férfiként?
Ha a hat fénykép közül kellene kiválasztania, biztosan felismerné az anyukáját. Bár ő nem örülne, hogy férfinak lát, szereti a nőies dolgokat, például azt, hogy most újra hosszú a hajam.
Büszke arra, hogy mennyit látja az anyukáját a képernyőn?
Neki ez a természetes, nem foglalkozik vele.
A televíziós munka során mennyire öltesz magadra álarcot, szerepet?
Egy hírolvasónál nem az egyéniség, hanem a hír az igazán fontos, mindent ennek kell alárendelni. Egy magazinműsorban pedig nem szabad szerepek mögé bújni, ott a személyiség a fontos. Jó műsor akkor születik, ha abban természetesen és hitelesen vagyok jelen.
Mi az a kulturális program, amely nagyon érdekel, és szívesen ajánlanád?
A Szépművészeti Múzeum Cézanne-kiállítására eddig sajnos nem jutott időm, pedig nagyon meg szeretném nézni. Színházba viszont eljutottunk: a Katonában láttuk a Musik, Musikk, Musique című darabot, és mert imádom Tarantinót, az új filmjére is el kellett menni. A Django elszabadul a legutolsó, nagyon-nagyon jó moziélményem.
Mit kívánsz magadnak leginkább?
Soha nem teszek fogadalmakat, nincsenek elvárásaim, csak annyi, hogy következetesen és eredményesen tudjam végigvinni azt, amit eddig is. Amit nagyon szeretnék, az a nyugalom, és hogy sok idő tudjak tölteni a kislányommal.
Szerző: Nyiri Zsuzsanna
Kapcsolódó bejegyzések:
Winkler Nóra: „Az autóm egy mozgó szekrény”
