Ha én férfi volnék című fotósorozatunk egyik szereplője, Ónodi Eszter a minap lett negyvenéves. A fotózáson a filmtörténet szinte minden férfiklasszikusát eljátszotta nekünk – egészen elképesztően hibátlanul –, míg saját, Aglaja című filmje sikert sikerre halmoz.
Könnyű előcsalogatnod a benned rejlő férfit?
Az Ahogy tetsziken kívül nem volt olyan szerepem, amikor férfit kellett volna játszanom. De akkor sem külső elemekben próbáltam a férfit megjeleníteni, sokkal inkább a női szereplő igazságát kerestem. Csupán zakóban meg férfinadrágban voltam. Azt gondolom, a játék szándékának világosnak kell lennie, a külső megjelenítés mindig az olcsóbb megoldás.
Előfordult már, hogy összekevertél karaktereket?
Hála az égnek, még nem fordult elő velem, hogy egy színdarab közepén egy másik szerepet kezdjek el mondani. Arra viszont volt már példa, hogy mikor délelőtt próbáltam egy darabot, és nagyon koncentráltam rá, este meg egy másik próbára kellett mennem, akkor a karaktereim óhatatlanul is hatottak egymásra. Ilyenkor az adott karakterbe új színek kerültek, de ezek alapvetően pozitív hatások.
Ha színpadra vihetnél egy magyar regényt, melyik lenne az?
Szívesen megnézném Szerb Antal Utas és holdvilág című regényét, bár ez inkább film után kiált a változatos helyszínek miatt.
Melyik filmet láttad utoljára?
Michael Hanekétől a Szerelem címűt.
Az idei éved is olyan sűrűnek ígérkezik, mint az előző volt?
Még sűrűbbnek is. Az előző három előadást hozom, az évad végéig próbákon veszek részt. Reményeim szerint nyáron forgatni is fogok.
Szerző: Kollár Fanni
Kapcsolódó bejegyzéseink:
Karafiáth Orsolya: „Szoknya, szoknya, szoknya”
Péterfy Bori, maga a rock’n’roll
Szöllősi Györgyi: „A kislányom nem örülne, hogy férfinak lát”
Winkler Nóra: „Az autóm egy mozgó szekrény”
Demcsák Zsuzsa: „Szeretem mutatni a nőiességemet”
