A Hitgyógyász című darabban szó van gyógyításról, hitről, egóról és halálról, de teljesen mindegy, miről, mert három fiatal színész megvesz kilóra mindenkit. Bárki nyugodtan leellenőrizheti.
 |
| Fehér László |
A franc se gondolta volna az általános iskolai tesiórák szagát megszólalásig megidéző alagsori öltözőbe slattyogva, hogy aznap este az évtized egyik előadására sétálunk éppen lefelé. A Színművészeti Egyetemen, körülbelül tizedmagammal. Bán Bálint (Teddy) már „szerepben” vár odafönt, az előadás része, hogy ékes szóval invitál, letessékel – kabát lesegít, pár nyájas szó, elnagyolt gesztus –, helyre kísér, és onnantól katt. Világszínvonal.
Pedig tényleg szimpla esti programnak indult. Három negyedéves hallgató előadása, akiket egy osztálytársuk – tessék megjegyezni: bizonyos Fehér Balázs Benő – rendez. Hogy miről szól a Hitgyógyász, azt kár lenne, nem is lehetne elmondani, és nem is fogjuk, annyi talán elég, hogy a különös képességű, önemésztő „hitgyógyász”, Frank (Fehér László), a vele így-úgy párt alkotó nő, Grace (Ostorházi Bernadett) és a menedzser (Bán Bálint) közös története (vagy tragédiája, ha úgy tetszik) – ami végül soha nem lesz közös, csak monológokban elkántált, magányos sajátélmény.
 |
| Bán Bálint |
Őket utoljára az Alföldi rendezte Kabaréban láttuk, de abból valahogy nem jött át ez a zsenialitás, pedig kiváló darab az is. Ez a kárpátaljai, alacsony fiú, Fehér László az első tíz percben úgy beszél, jár fel-alá, igézi meg azt a maroknyi embert, hogy levegőt venni is elfelejtünk. Tegyük is hozzá gyorsan: szűk a tér, dióhéjnyi kis sufni, abba is bezsúfolva hátra néhány szerencsés, aki nézője lehet a show-nak, szóval itt nem lehet hibázni. A hiteltelenség, egyetlen rossz mondat, egy másodpercnyi billenés elég lenne, hogy feszengeni kezdjen az ember, és kényelmetlen legyen neki a színész leheletnyi közelsége.
Fehér László azonban odaszögez a székbe. Szorongva bölcselkedik, a szemünk előtt hullik darabjaira, makacs szarházi és lenyűgöző szent ember egyszerre. Ostorházi Bernadett tökéletes őrült. Olyan hibátlanul kidolgozott gesztusai és hanghordozása van, olyan érett és briliáns, ahogy dolgozik, mint aki a nemzet nagyjaival árul egy gyékényen. Bán Bálint pedig… Az úgynevezett színművészet magasfoka. Egy extrovertált félnótás, egy lecsúszott money-maker, egy erőszakos bájgúnár. Harsány, idegesítő, az összeomlás szélén is szerepazonos – döbbenetesen jó. Hálás a szöveg is, remek az alapanyag (Brian Friel), ez kétségtelen, de amit ez a három növendék színházcsinálás címén ebben a darabban megvalósít, az annak is visszaadja a hitét a „teátrumban”, aki valamelyik fővárosi bársonyfotelben néhány unott rutin-ripacsot nézve ottfelejtette valamikor.
 |
| Ostorházi Bernadett |
Szóval vagy csak aznap voltak kivételesen jó formában, vagy ez tényleg az évtized előadása. És ha a tisztelt idősb kollégáknak lennék, hát venném a kabátomat, jegyet váltanék, végignézném, és utána sírnék hazáig. (De mindenki más helyébe, ha lennék, mennék jegyet venni, és örülnék a szerencsémnek.) Nagyon nagy színész lesz mindhármukból, ez egészen biztos. Mi szóltunk előre. Irány hitet gyógyítani!
További előadások: május–június folyamán, bővebb infó: http://www.filmacademy.hu/hu/odry-szinpad
Fotó: Kóródi Dániel
Szerző: Fiáth Marianna
