Az amerikai újságíró, Lenore Skenazy saját gyerekkorunk szabadságát hiányolja a mai gyerekek életéből, és szembe menve a szorongó szülők és a gyerekek biztonságát elősegítő kütyük áradatával arra bátorít minket, adjunk több önállóságot gyerekeinknek, ezzel több lehetőséget a kalandra és személyiségük fejlődésére. Nehezet kér tőlünk: hiszen bár mindannyian emlékszünk rá, hogy minket valóban nem tartottak a ma szokásos szoros szülői felügyelet alatt, az általa javasolt pórázmentes szülői magatartás elfogadásáig még sok-sok szorongásunknak kell megszűnnie.
Öt éve harcolsz a túlóvó nevelés ellen, észrevettél bármiféle változást a szülők hozzáállásán?
Amikor a botrányt kiváltó cikkem megjelent – amelyben arról írtam, hogy engedve kilenc éves fiam kérésének, magára hagytam a New York-i metróban, hogy egyedül hazataláljon – rengeteg levelet kaptam arról, hogy felelőtlenség, amit elkövettem. Az, hogy missziós küldetésemmé vált a póráz nélküli gyerekkor népszerűsítése, annak a sok visszajelzésnek köszönhető, melyben az olvasók éppen az ilyen szülők nélküli, nehézségekkel és izgalmakkal járó feladatokat érezték gyerekkoruk legmeghatározóbb élményeinek.
Általában nézve nem számolhatok be mérhető változásról a szülők hozzáállásában, hiszen ez egy hosszú folyamat, amíg valóban elhiszik, hogy a krimikben bemutatott bűntények nem mindennapos események, és statisztikailag kimutatható, hogy az élet nem veszélyesebb, mint a mi gyerekkorunkban volt. De egyre többen megértik, hogy nem alapozhatjuk a gyereknevelést a félelmeinkre, és napjainkban is nyugodtan engedhetjük gyerekeinket egyedül játszani a parkban, elbiciklizni a közeli iskoláig, és nem vagyunk felelőtlenek, ha egyedül hagyjuk őket egy-két órára a lakásban. Azt gondolom, már az is siker, ha valaki eljön az előadásomra, és annak hatására apró lépésekben, de törekszik arra, hogy ne helikopter szülőként működjön, és hagyja, hogy a gyereke bebizonyítsa, mennyire ügyes és önálló tud lenni, ha engedik.
És ha a gyerekek nem is igénylik ezt az önállóságot? A mai szülők szerint a legfőbb vágyuk már nem a parkban fára mászni, hanem különböző kütyükkel játszani a szobában.
Igen, ez valóban tipikus. Sok szülő küzd azzal, hogy úgy kell elvonszolni a gyereket a számítógép mellől. Úgy érzem, hogy ez nagyon is összefügg azzal, hogy nem engedjük el őket egyedül sehová. Mivel nincs mindig időnk a játszótéren vagy a parkban ülni és vigyázni a gyerekre, bent tartjuk őket, amíg mi a feladatainkat végezzük, ők pedig elsőként a vibráló, intenzív élményt nyújtó technika után nyúlnak. Ez egy ördögi kör, amiből úgy lehet kikerülni, ha kimegyünk velük, kicsit játszunk együtt, aztán ott hagyjuk őket először rövidebb, aztán egyre hosszabb időre. Tapasztalatból mondom, rákapnak a szabadban való játékra, és végre jó levegőn, mozgással töltik majd az idejüket.
Sok nő azért nem vállal munkát, mert úgy érezni akkor nem tudna elég időt tölteni a gyerekeivel.
A túlóvó szülői magatartás rengeteg időt igényel. Megszervezni és lebonyolítani a gyerek napjának minden percét, csak hogy ne legyen soha egyedül és így megóvjuk őt a vélt veszélyektől, illetve, hogy mindenben kiszolgáljuk, nem teszi lehetővé, hogy az anya saját céljaira is figyeljen. A University of California tanulmánya szerint a felsőfokú végzettségű nők 1995 óta hetente kilenc órával, egy egész munkanappal töltenek több időt a gyerekükkel, de ez nem feltétlenül jelent minőségi időt. Autóban hurcolni magunkkal a gyereket egyik különóráról a másikra, és kint várni, amíg vége lesz, megírni a gyerek helyett az iskolai fogalmazást, elkísérni a barátjához, felügyelni, amíg a társaival játszik: ez nem jelent bensőséges pillanatokat. Szintén ebből a tanulmányból derült ki, hogy azok a gyerekek, akik folyamatos szülői felügyelet alatt vannak, kisebb aktivitással játszanak, kevésbé rugalmas a személyiségük, és több köztük a túlsúlyos, mint azok között, akik több önállóságot kapnak szüleiktől. Éppen ezért sok nőnek és gyereknek jelentene megkönnyebbülést és izgalmasabb életet, ha el tudná fogadni, hogy jó anyának lenni nem igényel folyamatos személyes jelenlétet. Ha az anyák meg tudnak bízni saját nevelésük hatásában, és gyerek fejlődésének, személyiségének figyelembe vételével fokozatosan el merik engedni a kezét, akkor ez egyben megadja nekik a lehetőséget egy családon kívül is létező, sikeres élet kialakítására.
