Ha a Drive – Gázt! című nagy sikerű kultmozi rajongói csupán az alapján ülnek be a Csak Isten bocsáthat meg című filmre, mert ugyanaz a rendezője (a dán Nicolas Winding Refn) és főszereplője (a harmincéves korára igazi szexszimbólummá ért kanadai Ryan Gosling), sőt még az aláfestő zenéért is ugyanaz felel (a korai Red Hot Chili Peppers dobosából lett multiinstrumentalista zeneszerző-producer Cliff Martinez), ezeknek a nézőknek a legnagyobb része nyilván értetlenkedve fogadja majd, amit kap: színes amerikai gengsztermese helyett egy szimpatikus karakterek nélküli, sötét, bangkoki rémálmot. Cool elektro-pop betétdalok helyett meg érzelgős thai karaokét.
Akik azonban a koppenhágai alvilágban játszódó Elátkozott város trilógiával elhíresült forgatókönyíró-rendező teljes karrierjét ismerik, persze könnyen beilleszthetik az izgalmas irányokban kanyargó életműbe ezt a véres bosszúfilmet is, amelyben a thaiboksz-klubot vezető, hallgatag drogkereskedő főhős a saját démoni anyja (a rendezői instrukciók szerint „Lady Macbeth és Donatella Versace keverékét” alakító Kristin Scott Thomas) és egy istenként törvénykező helyi rendőrfőnök közé kerül. Az sem feltétlenül negatívum, hogy a David Lynch-hatást már első amerikai filmjében, az anyagi csődöt hozó 2003-as Fear X-ben is felmutató Winding Refn ma már a francia provokátor Gaspar Noé (Visszafordíthatatlan, Enter The Void) szellemi rokonának is érzi magát.
Azt azonban mindenképpen sajnálhatjuk, hogy a Drive-ot megelőző filmjei közül a szintén szupererőszakos Bronson oldó hatású fekete humora innen hiányzik és A vikingek felemelkedése nyugati végeken kiteljesedő metafizikus vízióját ebben a távol-keleti környezetben legyűrte nála a modorosság.
Csak Isten bocsáthat meg (Only God Forgives) (16)
Rendezte: Nicolas Winding Refn
Hossz: 90 perc
Forgalmazza a Vertigo Média
