Augusztus 13-án mutatta be a Centrál Színház Molnár Ferenc ma már nagy klasszikusnak számító vígjátékát, a Játék a kastélybant a Szigliget Várudvarban. Az előadást Puskás Tamás rendezte, és olyan nagyágyúk játszanak benne, mint Alföldi Róbert, László Zsolt, Balla Eszter, Schmied Zoltán és… Puskás Samu. Nem, nem névazonosságról van szó, ő Puskás Tamás rendező és Básti Juli legidősebb közös gyereke. Persze az, hogy idős, itt csak a születési sorrendre vonatkozik, mert Samu huszonhét éves. Ennek ellenére a beszélgetésünk során többször is úgy éreztem, hogy nemcsak a kortársainál, de nálam is jóval megfontoltabb és céltudatosabb. Budakesziről érkezik, ahol a feleségével, Martinovics Dorina színésznővel lakik, kedvesen bocsánatot kér a pár perc késésért, mielőtt lehuppan.
Csapjunk is bele, jó? Udvariassági körök helyett jobb, ha egyből túlesünk a kellemetlen kérdéseken. Kénytelen vagyok megkérdezni, mert nyilván sokakban felmerül: mennyire van kibélelve neked a pályakezdés? Az élet? Mert messziről úgy tűnik, hogy eléggé. Apukád színházában rendezed anyukádat, aztán apukád rendezésében játszol… Jó így neked? Nem akartál volna függetlenedni a családtól?
Dehogynem. Úgyhogy függetlenedtem is. Az elmúlt egy évben tényleg minden erőmmel a szüleim által felépített színházat szolgáltam, de előtte öt évig viszont teljesen máshol építettem karriert. Másfél éve várom, hogy megújítsák az amerikai munkavízumom. Ezalatt nyilván szakmailag és magánéletileg is röghöz kötöttebb lettem, de minekutána mindkét téren annyi öröm ért, hogy mióta az eszemet tudom, most vagyok a legboldogabb, csöppet sem bánom. Persze ennyi befektetett idő és energia után megpróbálnám felvenni a fonalat odakint, ha megjönne a zöld pecsét, mert a Los Angeles-i ügynökségemmel itthonról is simán folytathatnám a közös munkát. Az online casting korában ez nem ördöngösség. Ha esetleg a második-harmadik fordulóban valaki személyes találkozót kérne, gépre ülök és másnap már kezet is rázhatunk.
Ezek szerint már dolgoztál kint?
Filmszínészként. Igen. És már épp jöttek is a jó feladatok. Játszhattam például egy baromi izgalmas epizódszerepet a Ewan McGregor főszereplésével készült Obi-Wan Kenobi sorozatban. Aztán lejárt a munkavállalói engedélyem és hazaköltöztem. A nagyszerű menedzserem, Anthony Leones meg kitartóan vár rám. Ezért a töretlen bizalomért és türelemért cserébe szerintem a minimum, hogy nehezített körülmények között is számíthat rám, ha jóváhagyják a vízumkérelmem.
Na várjál, menjünk időrendben. Tartsunk, mondjuk, ott, hogy leérettségiztél. Gondolom, a középiskolát itthon végezted. Utána mit csináltál?
Kiköltöztem Londonba. Mert azt már akkor is tudtam, hogy engem a film-, illetve a színművészet érdekel. Volt egy tök észszerű deal apámékkal: mielőtt színésznek tanulnék, a biztonság kedvéért megyek és szerzek egy papírt arról a szakmáról, aminél nyilvánvalónak tűnt, hogy ki fogok kötni. Így diplomáztam Londonban, mint ipari termék- és formatervező. Az anyanyelvi szintű angoltudás lett ennek a kitérőnek a járulékos nyeresége, ami persze alapfeltétele volt, hogy külföldön színészként egyáltalán labdába rúghassak.
Puskás Samu
Vagyis már akkor teljesen tudatosan külföldi karrierre készültél.
Bizony ám. Hát amivel kezdtük, hogy függetlenedjek a családtól.
De talán épp emiatt, mivel nem itthon tanultál, nem az SZFE-n, nincsenek osztálytársi, évfolyamtársi kapcsolataid, ezért nem is hívtak máshová, amikor hazajöttél. Mert nem ismernek.
Ez pontosan így van. Én a szakmai kapcsolatrendszeremet külföldön építettem ki. De ez egy teljesen felvállaltan tudatos döntés volt részemről.
Akkor az, hogy most itt vagy, játszol és rendezel is a Centrál Színházban, tulajdonképpen csak egy átmeneti állapot, amíg meg nem kapod az amerikai munkavízumodat?
Ha megkapom és a kettő bárhogyan összeegyeztethető lesz, én összeegyeztetem.
Vagyis folyamatosan repkedsz a két kontinens között?
Hát azért nem folyamatosan. Akkor mennék ki, amikor tényleg munka van. De visszatérve a kronológiához, pont mire végeztem Londonban, az öcsém (Puskás Dávid – a szerk.) leérettségizett és együtt kiköltöztünk Firenzébe. A New York Film Academy Olasz campusára vettek fel mindkettőnket, egy féléves workshopra. Aztán az ottani teljesítményünk alapján a kiszabható legmagasabb ösztöndíjjal átvettek a Los Angeles-i campusra, diplomás filmszínész szakra.
Ezek szerint az öcséd is színész akar lenni?
Igen. Színész is. Ő díjnyertes zeneszerző például. Úgy zongorázik, mint az álom. Mindketten igyekszünk több lábon állni. Én egyelőre inkább az online marketinges, meg grafikusi munkáimból élek, nem a színészetből.
Meg a rendezésből.
Igen, de reméljük, ez lassacskán átbillen. Jobban vagyok a színpad közelében, mint a számítógép előtt. Na, de ott tartottunk, hogy lediplomáztunk Los Angelesben és kint ilyenkor jár egy gyakorlati év, hogy megpróbáljunk elhelyezkedni a pályán. Nekünk ezt szépen mértanilag félbevágta a Covid. 2020 nyarán már az online térben vizsgáztunk, aztán mire az első hullám után visszaköltözhettünk, már csak hat hónapunk maradt. Mondjuk döbbenetes, hogy ez alatt a fél év alatt szerződtetett egy kitűnő menedzsment és nekik hála, olyan filmgyár-óriások meghallgatásain vehettem részt, ami miatt most egyáltalán még reménykedem, hogy egyszer lesz ott kint valami.
Továbbra is részt veszel online castingokon?
Kintieken sajnos nem. A gyártóknak az az első kérdése az ügynökségemhez, egyébként teljes joggal, hogy van-e munkavízuma a kissrácnak, mert ugye olvassuk itten, hogy magyar. Erre ők mondják, hogy nincs. Mire a gyártó még csak a megtanulandó jelenetet sem küldi el, mondván, hogy hiába remek a fiú, ha úgyis tudjuk, hogy se időnk, se pénzünk elintézni neki a vízumot. Úgyhogy most akkor csinálok self-tape-et, amikor Budapesten forgó, nemzetközi produkciók kapcsán megkeres egy-egy itthoni ügynökség.
És addig, amíg ez elrendeződik, nem gondoltál arra, hogy kipróbálod magad kisebb volumenű dologban is? Végül is nem csak nagy költségvetésű mainstream produkciók, meg kőszínházak vannak. Hanem kísérleti és alternatív filmek és színházak is.
Nem vagyok egy radikális típus. Többször érzek békét idebent, mint őrült lázat. De lesz például egy filmbemutatóm ősszel, a Pozsgai Zsolt rendezte és szerintem egészen izgalmas, alternatív megközelítésben nyúlt egy történelmi témához. Én III. Kázmér lengyel királyt játszom benne. Aztán ősszel rendezek a Centrál stúdiószínpadán egy kétszereplős kortárs drámát Szabó Kimmel Tamás és Hermányi Mariann előadásában, ez lesz az Oleanna. David Mamet írta és ugyanúgy, ahogy a bemutatkozó rendezésem, a Prima Facie (Az ártatlanság vélelme), ez is inkább táncol majd a tömeg- és a kísérleti színház határmezsgyéjén, mintsem kényelmesen ül a mainstreamben. De ha megnézed a Centrál műsorát egyébként, annyi fajsúlyos kortárs és klasszikus drámát játszunk, hogy mindig homlokráncolva hallgatom, ha rásütik a bulvár billogot. Nálam a szerzői szándék legalább akkor súllyal esik latba, mint az anyag kapcsán támadt saját mondanivalóm. De ez meg valószínűleg a mesterség iránti mély alázatból fakad, amit örököltem.
Fotó: Martin Wanda Styling: Balogh Viktória Smink és haj: Tombor Sarolta
