Hogyan definiálják magukat és milyen problémákkal küzdenek ennek a különös státuszú helynek a lakói – erre és a transznisztriai hétköznapokra volt kíváncsi Didier Bizet francia fotós, aki sokszínű sorozatot készített intézményekbe és magánlakásokba egyaránt betekintő kamerájával. Ő beszélgetett a fővárosban, Tiraszpolban élő Olja Komenko színésznővel is, aki így kezdte:
„Nemigen tudnám megmondani, mit jelent állampolgárnak lenni, milyen érzés állampolgársággal rendelkezni. Ahogy azt sem, hogy mi itt a hagyományos nemzeti étel, kik a neves tudósok, festők, zenészek, akikre büszkék lehetünk. Mi csupán azért élünk itt, mert ide születtünk. Nem könnyű meghatározni magunkat. Igaz, hogy az útlevelünkben a nemzetiségre vonatkozó rubrikába szabadon beírhatjuk, hogy ukránként, moldávként vagy más nemzetiségűként határozzuk meg magunkat, de ez korántsem jelent ugyanolyan jogokat, mint amilyeneket azoknak az országoknak az állampolgárai bírnak. Az én anyanyelvem például orosz, orosz történelmet tanultam az iskolában, identitás szempontjából mégsem tekintem magam orosznak. A családom Ukrajnából származik, a családnevem ukrán, folyékonyan beszélem azt a nyelvet is. Régen rendszeresen jártunk a gyönyörű Odesszába, szorosan kötődöm tehát Ukrajnához, de ukrán sem vagyok. Transznisztriában születtem, tehát moldáv területen élek, a moldáv ünnepeket írom be a naptáramba, moldáv termékeket vásárolok, és itt járok koncertekre, kiállításokra, de moldávnak sem tartom magam. Az én széttöredezett identitástudatom jól mutatja, milyen bonyolult és ellentmondásos a világ szürkezónáiban élők élete.
Hogyan változtak a nők jogai a függetlenedés óta? Ugyanúgy tudnak például a nők érvényesülni a munkaerőpiacon, mint a férfiak?
A nők helyzetét alapvetően meghatározza a régió gazdasági és társadalmi elszigeteltsége. A rendszer, amelyben élünk, a korábbi Szovjetunió öröksége, annak törvényeivel, szabályaival, és főképp beidegződéseivel. Itt kivétel nélkül minden nő találkozott már az igazságtalanság vagy a diszkrimináció valamilyen formájával, az egyenlőtlenségek tehát ma is ugyanúgy fennállnak, mint 1990 előtt. A munkaerőpiacon való érvényesülés a nők esetében gyakran az alacsonyabban fizetett ágazatokra korlátozódik. Nálunk naivitásnak tekintik, ha egy nő karrierben gondolkodik, sokan magát a fogalmat sem tudják értelmezni. A tömeges kivándorlás azután csak tovább ront ezen a helyzeten.
Moldovának női elnöke van, a fővárosban, Tiraszpolban nőt választottak polgármesternek. Ez sem javított a nők egyenjogúságán?
Az említett két nő a saját kapcsolati hálójának köszönheti a karrierjét. Mi itt patriarchális rendszerben élünk: annak ellenére, hogy egy-egy magasabb pozíciót nők töltenek be, maga a rendszer még nem változik. Számunkra a sikeres karrierút a mai napig felér egy akadálypályával. Azokat a nőket, akik komolyan veszik az önmegvalósítást, gyakran kinevetik, ez pedig sokunkat nagyon frusztrál.
Fotó: Didier Bizet
