Élénkzöld az egész Margitsziget. Versenyző bringóhintósok, izgatottan trécselő turisták, elszánt sportolók, platánok alatt könyveikbe mélyedő olvasók – vibráló színek egy tájképen. Az egyik füves rész közepén, a ragyogó napsütésben áll Anna. Apró, A-vonalú rózsaszín ruhájában állhatatos, de kissé meghajol hátra, mintha a szél fújná. Előtte térdel a címlapot készítő felnőtt stáb, és az jut eszembe, ez egy festmény is lehetne, az ifjúság szimbóluma. Este, a többórás fotózást követően, egy hotel teraszán ülünk le beszélgetni.
Te függsz valamitől?
Digitálisan igen. Elég alattomos, sokáig nem észleltem magamon, de ebben az évben már nem tudtam a tanórákon figyelni, és amikor hazaértem, azt éreztem, hogy nem vagyok képes memorizálni az anyagot. Elfáradt az agyam, és minél többet voltam képernyő előtt, annál kevésbé tudtam hatékonyan tanulni. Most, hogy érettségire készülök, naponta csak kétszer kapcsolom be a telefonomat, különben elteszem a szoba másik sarkába.
Nem csábít a mobiltelefon a polcról?
Dehogynem! Teljes FOMO-érzésem van (Fear of Missing Out, magyarul a kimaradástól való félelem – a szerk.). Viszont muszáj, mert már azt is észrevettem, hogy ha lefekvéskor telefonozom, másnap nehezebb elkezdeni a tanulást. Most elalvás előtt a tananyagba alszom bele inkább. Szóltam a barátaimnak, anyáéknak is, hogy sokszor nem leszek elérhető, ne ijedjenek meg.
Hány órás képernyőidőt csökkentettél?
Őszintén? Napi kilenc órát negyven percre.
Elég drasztikus. Milyen pozitív változásokat hozott?
Például egy csomó mindenre emlékszem, amit mostanában tanultam, és előjönnek a régebbi tudásaim is. Zavartalanabbul gondolkozom, letisztult a körülöttem lévő világ.
Mit tegyen az, akinek nincs ilyen nagy önfegyelme, mint neked?
Annak azt javaslom, hogy először is vallja be, ha a telefontól függ. Aztán beszélgessen erről a szüleivel, a barátaival, és őket is kérje meg, hogy segítsenek neki csökkenteni a telefonidőt, állítson be korlátozást, és tartsa is magát ahhoz. Szerezzen egy vekkert, és arra ébredjen. Vegyen részt minél több közös programon a barátokkal, a családdal, beszélgessen, játsszon, kiránduljon. Bevallom, én is kíváncsi vagyok, hogy ez a digitális detox meddig fog tartani nálam. Nem vagyok benne biztos, hogy nem esem vissza az érettségi után. Az a nehéz ebben, hogy nagyon szoros kapcsolatban állunk ezekkel az eszközökkel.
Mármint a mobilod a barátod?
Több ez. Sokkal mélyebb. A személyiségünk online térben való kiterjesztése. Én mint Galambos Anna az interneten is létezem, az is a lényem egy része, ami online elérhető.
Hú, ez nagyon szürreális.
Tudom! Emiatt próbálom minél inkább személyessé tenni a közösségi oldalaimat, hogy jól bemutassanak engem, mert úgy érzem, hogy azok is én vagyok.
És amikor elrejted a telefonodat, hogy tanulni tudj, olyan, mintha kiszakadnál magadból?
Esküszöm, hogy igen. Olyan, mintha kikapcsolnék. Ez visszaránt a jelenbe, és embernek, hús-vér embernek érzem magam.
Az UNICEF Magyarország fiatal nagyköveti tanácsa, amelynek te is tagja vagy, tizennégy–huszonegy éves fiatalokból áll. A fiatal nagykövetek saját és kortársaik hangját hivatottak hallatni az UNICEF és a döntéshozók előtt, minden őket érintő kérdésben. Ez komoly feladatnak tűnik, miért érezted úgy, hogy belevágsz ebbe az amúgy is megterhelő gimis éveid alatt?
Évek óta ismertem a szervezetet, és amikor a pályaválasztás először szóba került, rögtön éreztem, hogy vonz az érdekképviselet. A suliban is szerettem szervezkedni, közösséget építeni, megismerni új embereket, kiállni a generációmért. Talán pont azért is, mert magammal kapcsolatban sokszor nehéznek érzem ugyanezt… Könnyebb másokon segíteni.
Ez afféle önterápia?
Részben igen. Nem akarok soha senkit megbántani, inkább lenyelem a békát. Már javult a helyzet, de azért a barátaimat még mindig szívesebben védem meg, mint magamat.
Milyen szituációkban?
Például egyszer egy tanárnak szóltam, hogy nem helyes az a hangnem, ahogy beszélt egy osztálytársammal. Vagy amikor az osztályban voltak súrlódások, durva poénok, akkor szóltam, hogy „ne már srácok, ezt fejezzétek be, ez nem oké”.
Hogyan reagálnak ilyenkor?
Meglepődnek. A bántalmazott illetőnek jólesik, hogy valaki figyel rá. Ez tök fontos, hogy nyitott szemmel, füllel legyünk, mert sok csúnya bántalmazást megelőzhetnénk, ha fel tudnánk egymásért szólalni.
Neked volt már részben bullyingban? Esetleg voltál bully?
Bevallom, hogy álltam már mindkét oldalon. Volt, hogy belementem csoportos szekálásokba, és volt, hogy engem szekáltak, sokat tanultam mindegyik helyzetből. Lényeges észrevenni és megállítani ezeket a folyamatokat, és egyaránt kell a bántalmazóval és a bántalmazottal is beszélgetni, mert gyakori, hogy a bántalmazót is bántják otthon. Főleg általános iskolás korban könnyű belefolyni ezekbe, fontos az iskola, a tanárok szerepe is ilyenkor.
Akik általában nincsenek felkészítve, felvértezve ezekre a helyzetekre…
Pontosan. Az UNICEF Magyarország nemrég készített egy kutatást, ami az iskolapszichológusok helyzetét mérte fel, és azt kell, hogy mondjam, hogy ők sokat segíthetnének a pedagógusoknak is. Ha meg tudnák erősíteni az iskolapszichológusok helyzetét az intézményekben, sokat javulna a diákok mentális egészsége. Egyfajta kapuőr szerepet látnak el, vagyis ők juttatják el a diákokat a szakellátásba, de nagyon túlterheltek, ha egyáltalán jelen vannak. Örülnék neki, ha lenne egy nemzeti mentális akcióterv és forrást különítenének el arra, hogy az iskolákban a fiatalok mentális egészségét támogassák, önismeret-fejlesztést nyújtanának nekünk.
Fotó: Martin Wanda
Styling: Balogh Viktória
Smink: Batki Lilla
Haj: Herczeg Csaba – Cult Hair
Köszönjük az előkészületekben nyújtott segítséget az Ensana Thermal Margitszigetnek!
A friss lapszámot keressétek az újságárusoknál, vagy rendeljétek meg egy kattintással most ajándék Catrice körömlakkal!
