A Squid Game (Nyerd meg az életed) és a K-pop démonvadászok sztárja feltűrt ujjú ingben és vászonnadrágban fogad a velencei Lidó patinás szállodája, az Ausonia Hungaria Hotel kissé levegőtlen termében. Arcán hatalmas mosoly, oldalán egy koreai–angol tolmács.
Aki szereti a koreai filmeket, olyan klasszikusokban láthatta már az ötvenöt éves színészt, mint a Keserédes élet, a Láttam az ördögöt vagy A jó, a rossz és a furcsa, de olyan hollywoodi filmekben is feltűnt, mint a Terminátor: Genisys, a Red 2. vagy A hét mesterlövész. Ám amióta eljátszotta a főgonoszt a Netflix sikersorozatában, a Squid Game-ben, már tényleg senkinek sem kell bemutatni. Az meg már csak a hab a tortán, hogy a K-pop démonvadászokban is kölcsönözte a hangját. Velencébe a Nincs más választás című Park Chan-wook rendezte fekete komédia főszereplőjeként érkezett. Man-soo szerepében látva egyszerre sajnáljuk őt, értetlenkedve nézzük az egyre kétségbeesettebb húzásait, nevetünk a bénázásain és szörnyedünk el a mind erőszakosabbá váló tettein. Egy olyan férfit játszik, aki egy gyár műszakvezetői állásának megszerzéséért válik sorozatgyilkossá, és ezt nézőként nem könnyű megemészteni. Az azonban kétségtelen, hogy sokat nevetünk közben. Persze nem az interjú alatt, Lee Byung-hun ugyanis egyetlen pillanatot leszámítva minden kérdésre megfontoltan, kellő komolysággal válaszol.
Hogyan lehet felkészülni egy ilyen különleges szerepre?
Nos, láttad a filmet, és ismered a főhősünket: ő egy hétköznapi ember, a család feje, akinek a legfontosabb feladata, hogy gondoskodjon a szeretteiről, és megtartsa azt az álomházat, amelyet megvásárolt. Most viszont a rendkívüli körülményekkel szembesülve úgy érzi, hogy mindent el fog veszíteni. És ez a válsághelyzet készteti arra, hogy szélsőséges eszközökhöz folyamodjon. Természetesen a szélsőséges tettei valamelyest filmes formulák és elrugaszkodnak a valóság talajától, de ettől még az én felelősségem volt meggyőzni a közönséget arról, hogy a hősünk azért cselekszik ilyen radikálisan, mert valódi oka van rá. Az alakításomnak kellett lennie annak az eszköznek, amely bevonja a nézőket, és általa elérjük, hogy együtt utazzanak a hőssel ezen az úton.
Lee Byung-hun a 16. Governors Awards gálán, amelyet november 16-án rendeztek meg
Rengeteget beszéltem erről Park rendező úrral, és ez volt a legnagyobb kihívás, amelyet közösen kellett megoldanunk. Egy dráma során, amikor valami szélsőséges dolog történik a főhőssel, és ez a változás túl hirtelen jön vagy túlságosan irreális, fennáll a veszélye annak, hogy elveszítjük a közönséget. Ha a változás túl nagy, akkor bumm, egyszer csak nem hisznek már neked, és kiszállnak a történetből. Ez volt számunkra a legrosszabb forgatókönyv, szóval különösen odafigyeltem arra, hogy ez ne történhessen meg.
A filmbéli karaktered elveszíti a munkáját, és azért kezd bele az ámokfutásába, mert valósággal retteg attól, hogy nem tud majd elhelyezkedni a szakmájában. Színészként – amennyiben nem egy több évados sorozaton dolgozol – minden forgatás után elveszíted a munkádat, és egyfolytában azon kell dolgoznod, hogy megtaláld a következőt. Sosem kerültél a karriered során elkeserítő helyzetbe, amikor a jövődet kilátástalannak láttad?
Nagyon hálás és szerencsés vagyok, hogy soha nem kerültem olyan szituációba, amikor valóban úgy éreztem volna, hogy véget érhet a karrierem. Mindig volt választási lehetőségem. De ha megnézem a többi színészt, magam is észlelem, hogy sokan közülük úgy érzik, mintha nem lenne számukra jövő ebben az iparágban, mert nincs elég új projekt. Szóval, amikor látom, min mennek keresztül a kollégáim, milyen helyzetekbe kerülnek, egyfajta másodkézből származó tapasztalatot szerzek erről – és emiatt mondom azt, hogy a helyzet számomra sem teljesen idegen. Ráadásul ez nem csak a színészek közösségére jellemző. Ilyesmi bárkivel megtörténhet. És ez a válságérzet, ez a bizonytalanság rengeteg emberben közös, az élet minden területéről.
A karaktered, Man-soo jövőjét nemcsak a nyomdaipar problémái sújtják, hanem az is, hogy a mesterséges intelligencia és a robotok átveszik az olyan gyári munkások szerepét, mint amilyen ő. Színészként nem tartasz az MI-től? Nem gondolod, hogy veszélyeztetheti a jövőd?
Szerintem ez bármilyen foglalkozásra érvényes. Erről eszembe jut, amikor tavaly a stábunkkal beszélgettünk a mesterséges intelligenciáról. Néhányan megosztották, hogy látták magukat a közösségi médiában. Az a személy pont úgy nézett ki, mint ők, úgy beszélt, mint ők, de valójában nem ők voltak azok. Ennek már a gondolata is ijesztő. És ez nem valamiféle távoli jövő, hanem már itt liheg a nyakunkba. Most még nem tudjuk, hogyan lehet ezt megoldani, vagy hogyan lehetne az MI-t törvényes, erkölcsös keretek között beépíteni az életünkbe, és valóban bölcsen használni. Erre nem tudom a választ. De az MI és az ehhez hasonló technológiai fejlődések mindannyiunk fejében ott motoszkálnak, és meg tudom erősíteni, hogy a színészközösség nagyon aggódik emiatt.
Szerző: Tóth Csaba Fotó: Getty Images
