Madzsar Alice, Kaffka Margit, Erdős Renée, Lesznai Anna, Ferenczy Noémi, Undi Mariska, Máté Olga. E hét nő nevét ugyanúgy kapásból illene sorolnunk, mint a honfoglaló hét vezérét. A századelő Budapestjén, egy olyan korban váltak nemzetközileg is elismert művészekké, amikor a nők helye még egyértelműen a konyhában volt. Fittyet hánytak az elvárásokra, progresszívek voltak és forradalmiak, és akkor is megvalósították az álmaikat, ha minden körülmény ellenük volt. Az ő történetüket ismerhetjük meg Koniorczyk Borbála urbanista, kulturális szakember nemrég megjelent, Női szörnyetegek című könyvéből.
Mit ér az ember, ha nő?
„Amikor évekkel ezelőtt egy projekthez listát készítettünk a fővárosi szobrokról, sokkolt bennünket a felismerés, hogy Budapesten még állatszoborból is több van, mint nőket ábrázolóból – meséli Bori a kötet születésének ötletét. – Végül sikerült Szenes Hanna és Dajka Margit emlékműveivel szépíteni az arányon, de engem továbbra is foglalkoztattak azok az izgalmas nők, akiknek még szobrot lehetne állítani, legalábbis átvitt értelemben. Mondjuk egy könyvben. A végső lökést aztán egy rendkívül nehéz időszak adta meg, amikor átmenetileg rám szakadt a férjemmel közös cégünk minden feladata, plusz ott volt a gyerek és a háztartás, én meg könyvet írtam volna. Akkor jött a gondolat, hogy olyan nők történeteit meséljem el, akik ugyanígy alkotni akartak, csak százhúsz évvel ezelőtt. Írás közben rengeteg erőt adtak a bemutatott művészek, akik sokkal nehezebb körülmények között ugrották meg ezt a feladatot, mint én. A huszadik század eleji közvélekedés ugyanis az volt, hogy egy nő egyszerűen nem alkalmas arra, hogy önállóan alkosson valamit. Tehát nem arról volt szó, hogy nincs rá ideje, vagy nem kapja meg a szükséges támogatást, hanem hogy effektíve nem képes rá.”
Koniorczyk Borbála, a könyv szerzője
A „női szörnyeteg” kifejezést dr. Kmety Károly egyetemi tanár és országgyűlési képviselő használta egy parlamenti felszólalásában, így jellemezve azt az új női típust, amely szerinte feminista hóbortokért rajong, menekülni akar a háztartás gondjaitól, valamint retteg az anyaságtól és az azzal járó nevelési kötelezettségtől. A vén Kmetyt ugyan már ekkor is sokan kinevették, de még ezután is csak lassan nyert elfogadást a tény, miszerint a nők ugyanúgy képesek az alkotótevékenységre, mint a férfiak. Tehát tudnak verset és regényt írni, rajzolni, festeni, fotózni. „Elismerem, hogy ügyesek a nők, meg van az érzékük sokféle finomsághoz, de hiányzik a hím ős karaktere: az alkotó, a teremtő, nagy teljes erő, amivel egyedül lehet csak abszolutbecsü művet alkotni” – mondta meg a tutit Szinyei Merse Pál 1913-ban. Innen szép nyerni.
Madzsar Alice
Sisterhood
A könyvben szereplő hét művész életét át- meg átszövik hasonló motívumok, az egyik ilyen a női közösségépítés. Madzsar Alice mozdulatművészeti iskolát alapított, és gellérthegyi stúdiójában meztelen tornaórákat tartott, télen-nyáron nyitott ablaknál, az egészséges életmód jegyében. Egy idő után annyira jól ment a szekér, hogy több tanár is dolgozott nála, az ő elméleti órája pedig egyre kevésbé szólt magáról a tananyagról – a nők itt feltehették neki kérdéseiket a testükről, szexualitásról, fogamzásgátlásról, csupa olyan témáról, amely tabu volt. Ez a szoros tanár-diák viszony visszaköszönt Kaffka Margitnál is, aki utált tanítani, és legszívesebben csak írt volna, azonban muszáj volt pénzt keresnie. Tanítványai imádták őt, és mindenben utánozták, még az öltözködésben is. Ez azért volt különösen nyugtalanító, mert Kaffka legendásan slampos volt, rettenetes ízléssel és előnytelen ruhákkal, az őt bálványozó lányok pedig direkt félregombolt blúzban jártak.
„Erre a kapcsolódásra azért voltak kiéhezve a nők, mert a huszadik század elejéig szó szerint nem tudtak hova menni, hogy más nőkkel találkozzanak – magyarázza a Női szörnyetegek szerzője. – Egy középosztálybeli, férjezetlen nő nem járhatott egyedül, gardedám nélkül az utcán. A kávéházakba sokáig kizárólag férfiakat engedtek be. Csak később jöttek létre Budapesten olyan áruházak, amelyben kávéházak, cukrászdák, éttermek is voltak, és kifejezetten nyitottak a nők felé. A Madzsar Alice-féle mozgásművészeti stúdió nemcsak a tornáról szólt, hanem egy olyan biztonságos női tér volt, ahol bármiről lehetett beszélgetni.”
Undi Mariska
Elég jó anyák
A századelőn művészeti pályára lépő nők különböző válaszokat adtak arra, hogyan lehet összeegyeztetni az időt és háborítatlanságot igénylő alkotómunkát a gyerekvállalással. Ferenczy Noémi szinte kolostori körülmények között, teljes magányban, nehéz munkával készítette fali szőtteseit, sosem született gyereke. Undi Mariska egyedülálló, gyermektelen nőként tervezett díjnyertes gyerekbútorokat és játékokat – festő- és divattervező karrierje mellett. Ők voltak a kivétel, az 1900-as évek elején ugyanis alapvetés volt, hogy a nők férjhez mennek és gyereket szülnek. Ez utóbbival kapcsolatban ráadásul kevéssé voltak valódi döntéshelyzetben, hiszen a korabeli fogamzásgátlás még gyerekcipőben járt.
