Ahogy az orosz csapatok a főváros, Kijev felé nyomultak, sok nő nyugatra indult: idős családtagjaikkal és kisgyerekeikkel menekültek a biztonság felé. Mások keletre mentek: orvosként, informatikusként vagy katonaként a frontvonalra utaztak, hogy megvédjék hazájukat. Megint mások otthon maradtak, pincékben és metróállomásokon húzódtak meg.
A háború majdnem négy éve alatt az orosz hadsereg számos várost elfoglalt, többet porig rombolt. Az ukrán katonák visszaverték az első támadásokat, de a déli és a keleti határon ma is állandó harcok dúlnak. Az orosz rakéták és drónok miatt szinte minden nagyváros lakói veszélyben vannak; hetente többször milliók ébrednek a légvédelmi szirénák hangjára. Az áramszünetek gyakoriak, a fűtéssel spórolni kell.
Mégis, az elmúlt években sok nő hazatért. Néhányan igyekeznek újra normális életet élni, mások a katonaságot segítik – a csatatéren, vagy otthonról, az interneten keresztül. Vannak, akik gyereket vállalnak, és vannak, azért imádkoznak, hogy szeretteik hazatérjenek a frontról.
Fábián Tímea
Ungvár csendes város Ukrajna nyugati csücskében, közel a magyar és a szlovák határhoz. Ide nem érnek el az orosz rakéták, ezért az elmúlt években sokan költöztek ide biztonságot keresve. A főtéren az ungváriak azonban azokra emlékeznek, akik örökre elhagyták a várost: ukrán zászlók alatt, plakátokon több mint kétszáz csatában elhunyt katona arcképe látható.
Nemzetközi szervezetek számításai szerint közel százezer honvéd vesztette életét a háború majdnem négy évében, köztük több tucat magyar származású katona is. Az ungvári főtéren az emlékművön néhány magyar név is olvasható – de egyetlen női arckép sincs köztük. Pedig, bár rájuk nem vonatkozik a sorkatonaság, 2022 februárja óta nők tízezrei léptek önként a hadseregbe. Köztük Fábián Tímea, 47 éves magyar származású ukrán állampolgár, nagymama, a Kárpátaljai Állami Népi Együttes hegedűművésze.
Tímea kezébe pap nagyapja adott először hegedűt. Évtizedeken át tanult és tökéletesítette tudását, játéka révén a város elismert és ünnepelt zenésze lett. Aztán a hangszert fegyverre cserélte. A háború első napjaiban az ungvári vasútállomáson segítette azokat, akik az ország távoli részeiből Magyarország vagy Szlovákia felé indultak. Ezrek utaztak át a városon: fiatal nők és gyerekek, akik mezítláb, pizsamában hagyták el otthonaikat, táska, sőt néha iratok nélkül. A férfiak az ellenkező irányba mentek, hogy védjék az országot. „Megijedtem, hogy mi lesz, ha ide is bejönnek az oroszok, és csak asszonyok maradnak, akik nem tudják megvédeni magukat – meséli ma nekünk. – Szóval meg akartam tanulni fegyvert kezelni.”
Idős apjával egyszerre jelentkezett önkéntes szolgálatra – a férfit udvariasan elutasították, de Tímeát többszöri próbálkozás után felvették. Nagy szükség volt katonákra, és néhány hét kiképzés után keletre vezényelték az újoncokat. Tímea öt hónapot szolgált a fronton: elfoglalt települések mellett, lövészárkokban élt, szemtől szemben az ellenséggel. „Egyszer az oroszok körbevettek minket, de a fiúk jól dolgoztak, a legtöbben életben maradtunk” – emlékszik vissza.
A legnagyobb nehézséggel azonban nem ott, hanem akkor találkozott, amikor hazatért: „Három hónapig nem tudtam nyugalmat találni. Arra vágytam, hogy visszamehessek, mert ott tudok segíteni.” Mára megtalálta a módját, hogy itt segítsen – idős szüleinek, a katonaságnak, azoknak, akik ott akarják hagyni a frontvonalat. „Azért is teszek ilyen sokat, mert én még nem dolgoztam fel mindent. Néha megkérdőjelezem, miért kellett egy gyereknek, egy fiatal nőnek meghalnia, amikor én itt vagyok. De arra gondolok, hogy Isten akarata az volt, hogy életben maradjak – hogy segíthessek.”
Tímea már nem akar visszamenni a frontvonalra, de szolgálatban marad, most Lembergben dolgozik. Az élete visszatért egy viszonylagos rutinhoz: van ideje a piacon vásárolni, a szabadnapján a szüleit látogatja. A zenekar is hívta, de a színpadra még nem tért vissza. „Nem akarok se énekelni, se hegedülni. Még nincs itt ennek az ideje. Majd ha vége lesz a háborúnak – csak akkor.”
Szerző: Rutai Lili Fotó: Strausz Emma
A teljes cikket elolvashatod a Marie Claire 2025/6-os lapszámában!
