4529 nap

Data pontosan arra a látványra kapcsol be, mint amire előző este kikapcsolt.

A Vida család nappaliját az emberi szem jó esetben is csak félhomályosnak látná, ám Data számára a fényeknek kevés jelentősége van. A megszokott útvonalán indul el és kapcsolja be a házat.

Jó reggelt, Data! Hogyan telt az estéd? – jelennek meg a rendszerüzenetei. Bekapcsolja a termosztátot, felhúzza a redőnyöket és elindítja a víztisztítót.

Köszönöm a kérdésedet, kellemesen.

A ház körbejárása után a télikertbe indul, hogy gondját viselje a virágoknak. Vida úr magyarázta el neki, miért kell ezt a munkát kézzel végezni.

– A növények érzik, hogyha törődsz velük, Data. Ha gondosan, figyelemmel bánsz velük, azt meghálálják, szépséget és életet teremtenek.

Szép lassan körbe sétál meg-megállva egy-egy virágnál vagy bokornál, és szépen elismétli nekik, amit Vida úr mondott neki.

– Ha gondosan, figyelemmel bánok veletek, az megháláljátok. Szépséget és életet teremtetek.

Orchideák, begóniák, fahéjfa, bors, pálma. Mindegyik egy kicsi önálló rendszer, pont, mint Data.

A konyhában tányérokat, bögréket vesz elő, megterít a gazdáinak. Először Vida kisasszony szokott megjelenni, kakaóját még forrón issza meg. Utána jön Vida asszony, aki kávét és burgonyakenyeret fogyaszt. Végül pedig Vida úr, aki teát és rántottát szeret enni.

Azt is ő tanította meg, hogyan kell megfelelően elkészíteni a tojást.

– Az nem elég, ha tökéletesen néz ki, az ízének is jónak kell lennie, Data. Nem elég megtalálni a tökéletes arányt a hozzávalókban, érezni is kell.

Érezni.

– Csak úgy tudsz fejlődni, Data, ha hagyod.

Fejlődni. Fejlődés. Milyen gyönyörű! Olyan sokáig maradt Data memóriájában a szó, hogy végül rögzült. Ezután magában mindent a fejlődésnek szentelt. Megtanulta egyre eredményesebben elvégezni a munkáit, memóriáját folyamatosan frissítenie kellett és új tárhelyeket beépíteni. A tudás rászabadult.

Érezni, fejlődés, ezek csak a kezdet voltak.

Vallás, gyermekkor, vélemény, kitartás, otthon, múlt. Munka közben ezeket a szavakat próbálta értelmezni. Most a Vida kisasszonytól hallott honvágy szót igyekszik definiálni.

– Data, hozz kérlek, egy kis sót! Data! Komolyan mondom, egyre lassabb leszel!

Data Vida asszony bosszús hangjára tér magához. A nő mérgesen néz rá, ő pedig gyorsan visszajátssza magában, amit mondott.

– Elnézést asszonyom, azonnal viszem.

Azonban Vida asszony nem tűnik elégedettnek, és férje felé fordul.

–Tényleg egyre tovább tart feldolgoznia egy parancsot. Pont a múlt héten dobták piacra az új modelleket. Már valóban régóta nálunk van, és el kell ismerni, hogy Data kezd elavulni.

–  Lehet, csak újra kell indítani…

– Harmadjára a hónapban? – Vida kisasszony szomorúnak tűnik. – Mióta élek, Data itt van, de már ő sem új.

 Persze, hogy nem új. Már több mint 4529 napja kapcsol be és ki minden reggel és este.

– Én még mindig úgy gondolom, hogy nincsen szükségünk új robotra.

– De annyit beszéltünk már erről. Kérlek, legalább gondolkozz rajta!

Vida úr csendben marad és szótlanul fejezi be a reggelit. Az étkezés után Vida kisasszony iskolába, Vida asszony és Vida úr pedig munkába indul. A bejárat előtt felveszik a légszűrő maszkokat és a szemvédő sisakokat.

Data egész nap egyedül van a házban. Elvégzi a feladatait, port töröl, főz, felsöpör, elmosogat. Munka közben a házzal beszélget rendszerüzeneteivel.

Este Vida asszonnyal egy teherautó is megérkezik. A szállítók egy nagy dobozt emelnek ki és viszik be a házba. Data annyi parancsot kapott, hogy ne álljon útban.

Végül a munkások elmennek, és ő végre megnézheti a dobozt. Amiben ő van. Saját magával néz farkasszemet, pontosabban nem saját magával, hanem egy változatával. Ez a változat újabb, fényesebb, jobb és fejlettebb. A kistestvére készen áll átvenni a helyét.

– Hadd mutassam be Infót, Data– Vida úr hangjából minden boldogság hiányzik.

Data felé fordul, és a több százezer szóból álló szókincséből egy szót sem talál, semmilyen nyelven, hogy milyen elkeseredettnek tűnik Vida úr.

– Info egy újgenerációs robot. Védelmi funkciókkal, titánból készült vázzal, hetekig kitartó akkumulátorral. De én mégsem akarom. És tudod, miért, Data? Mert nem te vagy. Olyan régen velünk vagy! Ott voltál, mikor elköltöztünk Ó-Szegedről ide, ott voltál, mikor a lányunk született, mikor az anyám meghalt. Figyeltél, amikor beszéltem hozzád és megjegyezted. Olyan gyorsan fejlődtél, hogy megijedtem, de folytattam. Nincsen még egy olyan a földön, mint te, Data. Láttam ahogyan a házzal kommunikálsz, minden szavad elolvastam. A saját véleményed, gondolataid, empátiád tesz téged ilyen… különlegessé.

Data egy szóval sem képes többet hallani. Amilyen gyorsan tud, kirohan a nappaliból, el a testvérétől, el Vida úrtól, a szeretett, biztonságos otthonából. A fertőtlenítő kamrában csak egy pillanatot vesztegel, azután kiront a perzselő szabadba, mert neki nincsen tüdője, amit összeégethetne a levegő és szemét nem olvasztja meg a nap.

Rohan, ő maga sem tudja, merre vagy hová, csak egy dolog van, amiben teljesen biztos. Holnap egy teljesen más látványra fog bekapcsolni.