Issi

Vanora Gloom a tükörfényes, szürke padlón tipegett végig. Fekete kosztümje kifogástalanul állt rajta, sehol egy ránc vagy folt. Arcán a szokásos műmosolya volt, amit minden nap reggelén magára öltött és egészen estig le sem vett, néha még álmában sem.

Az iskolai folyosó tele volt élettel, igazi élettel, nem olyannal, mint amilyet a felnőttek élnek odakint, a nagyvilágban. Az színjáték. Itt még mindenki önmaga. Vanora óvatosan kerülgette a sok futkározó gyereket. Szerette a gyerekeket, mindig is anya akart lenni.

Az egyik ajtó előtt megállt, kis várakozás után kopogott, majd belépett. Mindent tökéletesen csinált, ahogyan az illem előírja. Az igazgató titkárnője hasonló mosollyal fogadta.

 – Yeva igazgatónő jelenleg nincs itt – mondta. – Nyugodtan várakozzon bent!

            Vanora mosolyogva bólintott, majd az igazgatói irodába lépve leült egy székbe. Háta és combja tökéletes derékszöget zárt be, akárcsak combja és lábszára. Fejét egyenesen előre fordította, mereven nézett maga elé. A gyerekzsivaj a csukott ablakon keresztül is behallatszódott. Vanora megtörve a tökéletes szimmetriát kinézett az ablakon. Műmosolya mögött egy halvány igazi mosoly bújt meg, egy anyai mosoly.

            Yeva igazgatónő pontosan öt perc után lépett be az ajtón.

 – Üdvözlöm! – mondta.

 – Jó napot! – állt fel a székéből Vanora, hogy köszöntse a nőt. Yeva biccentett, majd helyet foglalt. Látszott rajta, hogy legtöbb idejét a gyerekek között tölti. Nem viselt maszkot, mint a többi felnőtt. Ráragadt a fiatalok őszintesége.

 – Nem szeretném húzni az idejét, így rögtön a tárgyra térek! – könyökölt az asztalra. – Issi ma eltörte az egyik társa combját. – Vanora lefagyott, habár ez kívülről nem látszott rajta, hiszen műmosolyát tökéletesre fejlesztette. – Nem csak ez történt, további három osztálytársára támadt rá. Megverte őket, brutálisan. – A csönd súlyos volt. Vanora szája széle remegni kezdett, lábát enyhén maga alá húzta, egyik kezén a mutatóujja körmével a hüvelykujjában vájt. Kezdett megtörni a rend.

 – Tessék? – döntötte oldalra a fejét mosolyogva. Yeva sóhajtva egy kamerafelvételt mutatott neki lányáról, ahogyan az egyik földön fekvő osztálytársát veri véresre. Vanora nem tudta, hogy mit reagáljon, tekintetét az igazgatónő és a felvétel között kapkodta.

            Issit tökéletesen nevelte, soha nem mutatott neki semmi erőszakosat. Mindig kifogástalan ruhákba öltöztette, kifogástalan játékokat vett neki. Eddig minden rendben történt, Issi egy tökéletes lánygyermek volt.

 – Én… Én ezt nem értem… – nézett az igazgatóra Vanora, szemében zavarodottsággal. – Ez nem lehet, Issi. Issi tökéletes – mondta, majd kihúzva magát dacosan hozzátette:

  – Tökéletesnek kell lennie!

 – Ahogy látja, nem az – mondta komolyan Yeva. – Nézze, ezt a súlyos esetet nem tolerálhatjuk, hiszen több gyerek került kórházba a lánya miatt. Issit elbocsájtjuk, az ügyet már átadtuk a rendőrségnek.

            Vanora szájáról, életében talán először, lefagyott a mosoly. Értetlenül ült a székben, háta egészen meggörnyedt a hallottak súlya alatt. Egy kósza tincs bomlott ki tökéletes kontyából.

 – Még csak hétéves… – dadogott Vanora, miközben hüvelykujját véresre kaparta. – Már kitaláltuk, hogy melyik egyetemre menjen. Így hogyan fog bejutni? – könnyesedett be a szeme. Egy teljesen idegen érzés kerítette hatalmába. Félelem az ismeretlentől. Eddig mindent pontosan előre megtervezett, nem szerette a váratlan dolgokat. A tervek embere volt. De most félt. Ezt nem látta előre, nem ezt ígérték neki.

            Telefoncsörgés törte meg a csendet. Yeva felvette. Komoran végighallgatta, majd lerakta.

 – Issit megsemmisítik – jelentette ki. Vanora tágra nyitott szemekkel nézte. Nem tudta felfogni a dolgot. Fejét lassan rázni kezdte. Yeva sóhajtva felállt a székéből, és közelebb lépett a nőhöz.

 – Az előbb a Jövő Robot Rt. hívott. Mondták, hogy megvizsgálták és sajnálják, de meghibásodás történt. Nem akarnak kockáztatni, ezért inkább megsemmisítik. De – húzta száját egy engesztelő mosolyra – egy teljesen másik robotot vehet 50%-os kedvezménnyel Issi helyett. Egy újabb kiadást, ami pár hete jelent csak meg.

            Vanora egy ideig nézte az igazgatót, majd száján halványan megjelent egy mosoly.

 – 50% ? – kérdezte, mire Yeva bólintott egyet. Vanora nem tartotta rossz ötletnek. Így kap egy sokkal tökéletesebb lányt.

Issit hét éve vette, mikor megtudta, hogy meddő. A Jövő Robot Rt. legfrissebb újítása volt, egy mesterséges intelligencia, amit te nevelhetsz fel egészen a babakortól.

Vanora mosolyogva rázott kezet az igazgatóval. Kifelé indult az épületből, mikor meglátta Issit egy padon. Fehér haja véres volt. Hideg kék szemeit anyjára emelte.

 – Anya… – örült meg Vanorának. – Én nem akartam! – mondta, miközben hangja gépiesen eltorzult.

Vanora odament, és végigsimított az arcán.

 – Most mi lesz velem? – kérdezte Issi félelemmel teli szemekkel. Vanora mosolyogva szorította meg a vállát.

 – Egy kis kirándulásra mész nélkülem. Légy jó! – nyomott egy puszit az arcára, majd otthagyta a félelemtől reszkető robotot. „50%…” ismételte magában boldogan.