Tizedik alkalommal adták át a L?Oréal–UNESCO a Nőkért és a Tudományért magyar ösztöndíjakat, a negyven év alatti kategória díjazottja Dr. Szabó Dóra lett. A budapesti Semmelweis Egyetem Orvosi Mikro-biológiai Intézetének kutatójával családról, Amerikáról és szuperintelligens baktériumokról beszélgettünk – merthogy kifejezetten rajong értük.
Sokan megkérdezik, hogy miért akutatást választottad a gyógyítás helyett?
Sokan. De én mindig is ezt akartam csinálni, és a mainapig lenyűgöz a munkám. Megvannak a mindennapi kis sikerélmények, nem hiányzika hagyományos orvos-beteg kapcsolat ahhoz, hogy ezt átéljem. Az egyetemikutatásban a szabadságot szeretem a leginkább. És annyi, de annyimegválaszolatlan kérdés van, hogy nem lehet betelni velük!
Éltél Amerikában is, eléghosszú ideig.
Három és fél évig. Ausztrál főnököm volt, ő hívott ki,tőle tanultam, mennyire eredményes és milyen nagyszerű érzés minél nagyobbcsapatban dolgozni. Volt egy fal, ahová kitettük, hogy ki honnan jött.Hihetetlen látvány volt: összesen egy amerikai kollégánk volt. A világ mindentájáról érkeztünk, egy óriási nemzetközi labor volt, ahol remek hangulatban,jobbnál jobb kutatókkal dolgozhattam. Nagyon szép időszak volt.
Nem hagyhatom ki: miért jöttélhaza?
Honvágyam volt. Kutatóként fantasztikus hely Amerika, deha nem vagy állampolgár, nehezebben tudsz pályázni. Persze gondoltam én is rá,hogy leteszem a különbözetit, amely az orvosi diplomám elfogadtatásához kell,de mérhetetlenül hiányoztak az itthoniak. Nekünk óriási, összetartó családunkvan. A nagypapámék öten voltak testvérek, így menet közben hatalmasra duzzadt acsalád – mostanság sokszor éppen helyhiány miatt nem tudunk már teljeslétszámban együtt ünnepelni. (Nevet.) Nagyon szoros a kapcsolatom a szüleimmel ésa testvéremmel is. Legendásan nagy telefonáló vagyok, még a kintikedvezményekkel is csinosabb összegeket voltam képes elbeszélgetni acsaládtagjaimmal. Szerintem többet beszéltem velük, mint amikor itthon éltem.
És itthon elölről kellettkezdeni mindent?
Éppen ellenkezőleg. Miután hazajöttem, egyszerűen csakvisszaálltam a munkába – nem győzünk elég hálásak lenni a SemmelweisEgyetemnek, pedig tény: három évig tartják az ember állását, ha valami miatttávol van. Ezt még Amerikában sem akarták elhinni. Egészen más érzés volt ígykutatni külföldön. És persze hazajönni is.
Amióta kutató vagy, ugyanazzala területtel foglalkozol?
Igen, de sosem mi tervezünk, hanem a természet.Röviden úgy mondanám, azt vizsgáljuk, hogy a baktériumok hogyan válnakellenállóvá az antibiotikumokkal szemben. Én idáig az egyik legnagyobbantibiotikumcsoport elleni védekező mechanizmusokat vizsgáltam. A baktériumoknagyon leleményesek, minden képzeletet felülmúlóan intelligensek – és mindigegy lépéssel előttünk járnak.
Macska-egér játék?
Az. Egy végtelen játszma. Mégis nagyon fontosak ezek akutatási eredmények a jövő kezelései, antibiotikumai szempontjából. Ésvannak nagyon ígéretes próbálkozások.
Két gyönyörű kislány vár otthonmindennap. Időtetrisz?
A nagyobbik ötéves, a kicsi két és fél. Azután születtek,hogy hazajöttem Amerikából, nem szültem korán. Óriási könnyebbség a nagymamákpótolhatatlan segítsége és a kollégáim rugalmas hozzáállása is. És persze atudat, hogy nagyon stabil a házasságom a férjemmel. Így azért mindig mindenretudunk időt és megoldást találni.
Mit szoktak mondani a lányok,mi az anyukájuk foglalkozása?
A nagyobbikat éppen most hallottam először, hogy valaholazt mondta nagyon határozottan: kutatóorvos. Fogalmam sincs, hol hallotta. Akicsi ilyenekkel egyelőre egyáltalán nem foglalkozik.
Szerző: FiáthMarianna
Fotó: ErdőhátiÁron
Smink: Békefi Zsóka
