Alföldi Róbert a Nemzeti Színház igazgatójaként világmegváltó színházat szeretne. Olyat, amely „javít a világon”. Naiv? Lelkes? Idealista? Hisszük, hogy neki van igaza. Más hozzáállással nem is igazán lehetne egy színházat, pláne a legjelesebbet igazgatnia.
Kortárs? Ki mondta, hogy érthetetlen? Klasszikus? Ki mondta, hogy unalmas? Friss és kreatív energiákkal telt meg a Nemzeti Színház. Például a Mundruczó Kornél rendezte Szorokin-darab is látható itt Péterfy Borival, és a színházigazgató, Alföldi Róbert klasszikus újraértelmezése is. Egyenes és könnyű az utam az igazgató irodájába, a portán csak annyit mondanak, „legfölső emelet, jobbra, és már meg is találta a fiatalember”. Alföldi Robi percre pontosan érkezik, és a megbeszélt időpontban már egy mézeskaláccsal és csokoládéval púpozott tálka mellett ülünk. A falakon festmények, összhang és harmónia, csak az ajtó van belülről összekarmolva. „A Jordán Tamás kutyája is gyakran bejárt ide, akárcsak az enyém, a Panka” – nevet Robi, és arra biztat, hogy rögtön vágjunk bele, mert még nagyon sok dolga van.
A hozzád közel állók szerint olyan vagy, mint egy koffeintabletta, jó megmerítkezni az energiáidban.
Amit csinálok, azt igazán csinálom. Talán erre gondolhattak, amikor a koffeinhez hasonlítottak.
Amikor megkaptad a pozíciót, több ellenséged lett. Hogyan lehet kezelni azokat a kis szurkapiszkákat, amelyeket folyamatosan kaptál, még mielőtt nekikezdtél volna a munkának?
Kis szurkapiszkák?! Igazából nem lehet velük mit kezdeni. Még nem. Tudomásul kell venni, hogy a közszereplés ezzel jár, és az is ezzel jár, ha valamilyen vagy, és valahogyan gondolkozol a világról. Bárki kapta volna meg ezt a posztot, megkapja a magáét. Mások másképpen gondolkodnak a világról és a színházról. És ez így van rendjén. A lehetőséget most én kaptam, és a legjobb tudásom szerint meg is próbálom megvalósítani azt, amit elképzeltem. „Határfeszegetéssel” vádolnak elsősorban, de ez kifejezetten jólesik, hiszen újítás nélkül nehezen képzelhető el a fejlődés. Az más kérdés, hogy a támadások közt van alpári is, de ez sem tántoríthat el a célomtól.
Amikor megtudtad, hogy megkaptad a lehetőséget, elsírtad magad. Hogy fér ez össze azzal, hogy egy vezetőnek a szakmai hitelességen túl időnként keménynek is kell lennie?
Azt a sírást olyan sokan félreértették már. A feszültségtől volt, és felszabadított. Elmondhatatlan, hogy mit él át az ember, miközben az eredményre vár. Nem először adtam be pályázatot, és voltam már színházigazgató, csak arra kevesebben figyeltek oda (a Bárka Színházé – a szerk.). A keménykedésről meg csak annyit, hogy határozott igeneket és nemeket kell mondani. Ez persze sokszor nem kellemes, de ha az ember gondol valamit, akkor azt vállalnia is kell.
Modern és fiatalos a légkör, legalábbis az igazgatói szobában. Mintha egy multinál járna az ember. Színháznál eddig a hagyományos kereteket szoktuk meg.
Zárt részvénytársaság a hivatalos formánk, talán azt érzed (nevet), de a színháznak semmi köze a multihoz. Csak annyiban, hogy mindenki tudja és végzi a dolgát. Profizmus van, ehhez viszont bizalom kell. Itt személyes emberi kapcsolatok vannak, és műhelymunka, éppen ezért soha nem is lesz multihangulat. Lélekből dolgozik mindenki.
New Yorkból érkeztél, ahol rendeztél. Ott mit tapasztaltál?
Nem kell meggyőzni a színészeket, tudják, miért hívtak oda egy rendezőt Magyarországról. Kiváncsiak arra, hogy ő mit mond nekik.
Meg lehet ezt a nyitottságot honosítani itthon?
Nem érdemes és nem is szabad összehasonlítani a két világot. Mi másban vagyunk jók, egészen más kultúrába születtünk bele. Lépésről lépésre persze lehet előre haladni, hasznosítani valamit az ott természetes szakmai hozzáállásból. Mindenből lehet tanulni, sőt, kell is. De ehhez itthon is nyitottnak kell lenni…
Amióta felépült az új Nemzeti Színház, folyamatosan összekapcsolódik a politikával. Támadnak is eleget egyik-másik oldalról.
Az ő dolguk. Én művészeti intézményt vezetek, nem politikait.
Ezt ennyivel el is lehet intézni?
A döntéseim arról szólnak, hogy nekem eszembe jut vagy nem jut eszembe valami arról, ami a világban vagy az országban történik. Ezt nem kell magyarázni egyik oldalnak sem, akikkel vagy látjuk egymást hosszú távon, vagy nem.
Jönnek hozzád olyan színészek, akik magadtól nem jutottak eszedbe, azzal, hogy szeretnének veled, neked dolgozni?
Megkeresnek. És nagyon hálásak az őszinteségért. Azért, ha nem beszélsz mellé. Tudom, hiszen én is itt nevelkedtem, hogy nem ehhez szoktunk hozzá, hanem a mismásoláshoz, az óvatoskodó udvariaskodáshoz. Az őszinteség támadhatatlan, sőt még sértődés sincs. Mindenki megérti, ha nem tudok neki mit ajánlani, vagy nem jut róla eszembe semmi. Ez így korrekt.
„Világmegváltó” színházat akarsz. Az milyen?
Szellemiségben, színvonalban és nyitottságban mindent megmutatni kívánó. Beleszól a dolgok menetébe, vagy javít valamit a világban. Olyan dolgokról kezd el gondolkodtatni, amilyenekről nem divat ma gondolkodni. Olyan színházat akarok, amelyik azt mondja, hogy az benned az érdekes, attól vagy jó, mert másképpen látod.
Szöveg: Szűcs Péter
Fotó: Sárosi Zoltán
Styling: Gönczy Andrea
Smink: Békefi Zsóka
Ruha: Byblos, Lilu Boutique
A folytatást keresd a januári Marie Claire-ben.
[Marie Claire, 2009. január]
‘),
