Évente legalább ezer női fogvatartott, csak Magyarországon. A Kecskeméti Büntetés-végrehajtási Intézet az első nálunk, mely vállalkozott arra, hogy a büntetésüket töltő nőket a gyermekükkel együtt helyezze el. Az Anya-gyermek részleg jelenleg húsz mamát tud fogadni. Vajon hogyan kerültek ide ezek az asszonyok, milyen az életük a rácsok mögött, mi lesz velük és gyermekükkel, ha kikerülnek innen?
A gonosz Hókuszpók Törpillát üldözi, Hófehérke madaraknak énekel, Micimackó nagyot bukfencezik – mindez egy zöld pázsitos kertben a területet körbevevő betonfalakon látható, rajzfilmekből kölcsönvett jeleneteken. Azt hihetnénk, egy családi ház vagy egy óvoda kertjébe csöppentünk, s a falakat ügyes kezű anyukák, dadusok pingálták vidámra. Ám a látszat csal. Nem családi otthonban, nem is gyermekintézményben, hanem Kecskeméten, egy börtön udvarán vagyunk. A betonfalak tetején sűrű szövésű, apró pengékkel biztosított drótháló. A kapukon csak az őr engedhet be, a mobiltelefont a látogatóktól is elveszik, s egy öltözőszekrénybe zárják.
| A börtönben is első a gyerek
„A Kecskeméti Büntetés-végrehajtási Intézet Anya-gyermek részlege 2002-ben indult – tájékoztatott Gaál Béla sajtóreferens. – Először a Fiatalkorúak Regionális Intézete egyik épületében kaptak helyet, majd 2003 decemberében elkészült a húsz mamát és gyermekét befogadó részleg. Amíg a csecsemők az intézetben vannak, a Bács-Kiskun megyei kórház mindenkori osztályvezető főorvosa látja el a gyermekorvosi felügyeletüket, emellett egy főápoló és több csecsemőgondozó is biztosítja az egész napos egészségügyi és szakmai felügyeletet.” |
A pajkos mesefigurákat pedig nem ábrándos lelkű anyukák festették, hanem a szomszédos férfibörtön úgynevezett „első bűntényes” lakói. Öt anya és öt baba lakik mostanság ebben a nem hétköznapi börtönben, amely Magyarországon eddig egyedüliként vállalkozott arra, hogy a büntetésüket töltő nőket a gyermekükkel együtt helyezze el a fogva tartásuk idejére. Az Anya-gyermek részlegbe a tököli börtönkórházból kerülnek át a kismamák két-három hetes csecsemőjükkel. A babák hat hónapos-egyéves korukig maradnak az intézetben, amíg a leginkább szükségük van az anyai gondoskodásra. Ha az édesanya büntetése egy évnél hosszabb ideig tart, úgy a gyerek az apához vagy más rokonhoz kerül. Ha a vér szerinti család nem tudja vállalni a nevelését, a kicsit átmenetileg nevelőszülőkhöz helyezik, innen veheti magához az anya, amikor szabadul.
Nagy Ibolyának szerencséje van. A korábban Szegeden élő, immár négygyermekes anyuka nyáron Dávid fiával együtt hagyhatja el a kecskeméti börtönt, amikor lejár a büntetése. A kisfiú – akit mindenki csak Hógolyónak becéz – a börtönben jártunkkor épp három hónapos volt, s édesdeden aludt, miközben édesanyja a társalgóban arról beszélt, hogyan került rács mögé.
„Tizenhét évig éltem együtt egy férfival. Ütött, vert, megalázott, nőket tartott mellettem. Többször otthagytam, aztán mindig visszaédesgetett. Három lányom van, a legnagyobb most tizennyolc éves, a középső tizenhárom, a legkisebb meg tizenegy. Egyik este, egy veszekedés után elegem lett, összepakoltam, és elszöktem otthonról az élettársam Mercedesével. Ő meg autólopásért feljelentett. Ennek úgy két-három éve. A nővéremhez költöztem Békés megyébe. Megismerkedtem egy másik férfival, közben folyt a perem az autólopás miatt, végül egy év négy hónapos büntetést kaptam. Mire megvolt az ítélet, terhes lettem. Egy darabig vártam, aztán hét hónapos terhesen jelentkeztem a Gyulai Rendőrkapitányságon, hogy el szeretném kezdeni a büntetésem letöltését.”
Kiszámolta, hogy akkor éppen a gyerekkel együtt szabadul, vetem közbe. „Hát igen, nem tagadom. Tudtam erről a lehetőségről, mondták mások, hogy ez nem hasonlít az igazi börtönre, csak annyiban, hogy itt is be vagyunk zárva. Gondoltam, ha már rabnak kell lennem, akkor inkább egy ilyen helyen, a gyerekkel együtt vészelem át az időt. Tökölön szültem, a börtönkórházban, császárral. Korábban minden gyerekem simán jött a világra, a fiammal műteni kellett, nehéz volt az első néhány hét. Itt jól megvagyunk, a gyerek kap tápszert, azzal etetem.” De vajon miért nem szoptatja, merül föl bennem azonnal a kérdés. „Nincs tejem, elapadt. Talán nem elég jó a börtönkoszt. Vagy sokat idegeskedem amiatt, mi lesz, ha majd kikerülünk innét. Nyolc általánosom van, és elvégeztem egy köszörűgép-kezelői tanfolyamot. Korábban dolgoztam már gyárban, talán megint felvesznek valahová. Egyelőre Orosházára mennék vissza, a nővéremhez, ott majd csak akad valamilyen szükséglakás, ahol a gyerekekkel együtt elférünk.”
NYOLC NAPON TÚL?Sétálok a börtönépület folyosóján. Mindenhol rajzok, gyerekek fotói. Az Anya-gyerek részleg öt éve működik, és minden esztendőben elkészítik az itt lévő gyerekek tablóját. Általában nem a hivatalos nevüket írják oda a fotók alá, hanem azt, ahogyan odabent az anyák vagy épp az őket vigyázó fegyőrnők, a csecsemők gondozására ügyelő nővérek becézték a gyerekeket. Szimónából így lett Gurulyka, Lacikából Gombóc, Frankyből pedig Csillagszemű.
Sűrűn becézgetik az ötgyermekes Lakatos Erzsébet legkisebb lányát, Here Juliannát is, akit itt mindenki csak Karamellának szólít. A bogárszemű, hat hónapos lány mindenkire mosolyog, aki csak belép a játszószoba ajtaján. Anyja is jó kedélyű, viccre mindig kész asszony, de a fegyőrök óvatosságra intenek: ha begorombul, jobb vele vigyázni. Lakatos Erzsébet tisztában van a saját indulatos természetével, azt mondja, ez juttatta börtönbe is. A testvérét akarták meghallgatni a rendőrök egy bűnügyben, de az asszonyban „felment a pumpa”, és az egyik intézkedő rendőrnek esett. „Nem emlékszem semmire, csak ütöttem, ahol tudtam. Jó erőben vagyok, úgyhogy szegény nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett” – mondja már-már együttérző mosollyal.
| Bűnbe estek?A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának tájékozta-tása szerint Magyarországon a megyei intézetekben is vannak női fogvatartottak, azonban kifejezetten női intézet csak a Kalocsai Fegyház és Börtön, a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet mélykúti objektuma, valamint a Fiatalkorúak Regionális Intézetének Kecskeméti Anya-gyermek körlete. A női fogvatartottak száma éves szinten kilencszáz és ezer fő között van. A szabadságvesztést a bíróság által meghatározott fokozatban – fegyházban, börtönben vagy fogházban – és a büntetés-végrehajtási szervezet által kijelölt, lehetőleg az elítélt lakóhelyéhez legközelebb eső büntetés-végrehajtási intézetben hajtják végre az 1979. évi 11. törvény 24. paragrafusa alapján. Látogató fogadására a terhesség idején havonta egy alkalommal, majd a szülést követően hetente van lehetőség. |
Erzsébet 2003-ban egyéves börtönbüntetést kapott, de jó darabig nem kezdte meg annak letöltését. Aztán megunta az állandó félelmet meg a bujkálást a rendőrök elől, s maga jelentkezett szülőfaluja, a Szabolcs megyei Kemecse járőreinél. Ekkor már terhes volt az ötödik gyerekével, vagyis Julika Karamellával. „Mondtam a rendőröknek: »Idefigyeljetek, én nem bujkálok tovább! – meséli az asszony. – Várjátok meg, míg megkapom az e havi segélyemet, bevásárolok a kicsiknek, eligazítom őket, aztán jöhettek értem.« Így is történt. Tökölön szültem, utána idehoztak Kecskemétre. A többi gyerekem irtó mód hiányzik, de rendszeresen tartom a kapcsolatot az apjukkal, és a helyi családsegítőktől is érdeklődöm telefonon vagy levélben, hogy rendben mennek-e otthon a dolgok. Meg vagyok nyugodva, nincs rájuk panasz. Én azt mondom, ha ki tudom taníttatni őket rendesen, utána akár meg is halhatok.”
Erzsébet Tökölön együtt szült Farkas Kingával, és Kecskemétre is egyszerre érkeztek. A két nő jól elvan egymással, noha a kettőjük meg gyermekeik természete is tűz és víz. Kinga fia, Géza sokat alszik, míg Erzsébet Karamellája mozgékony lány. Kinga hallgatag, Erzsébet szókimondó. Előbbi – amikor arról kérdezem, miért került ide – szűkszavúan csak annyit válaszol: „Belekevertek valamibe, pedig én otthon aludtam, nem csináltam semmit.” Erzsébet bezzeg egy percig sem titkolja, hogy „hivatalos közeg elleni erőszak” volt ellene a vád, s emiatt kellett börtönbe vonulnia. (Lapzártánkkor Erzsébet már szabadult, letelt a büntetése, így lányával együtt hazamehetett.)
Szöveg: Doros Judit
Fotó: Dezső Tamás
A folytatást keresd a januári Marie Claire-ben.
[Marie Claire, 2008. január]
‘),
