A háborús övezetekben kiküldetést teljesítő magyar katonák több mint féléves missziókra szerződnek. A barátnők és a feleségek ezalatt itthon tartják a frontot, és ők azok, akik adott esetben a gyerekeiktől érkező nehéz kérdésekre is válaszolnak.
„Ha valamitől féltem, az a kapucsengőhangja volt. Balázs már régen felkészített, hogy akkor van baj, ha az ajtóban ajól ismert egyenruhában nem ő, hanem a felettese áll, méghozzá egy pszichológuskíséretében. Halálhírt nem közölnek telefonon” – meséli Tímea, aki optimistakatonafeleség ugyan, de a leghátsó gondolataiban azért ott bujkált alegrosszabb is: hogy a férje egyszer mégsem jön haza. Bukta Balázs százados2008-ban járta meg Afganisztánt az első olyan magyar gárda parancsnokaként, akika kabuli repteret biztosították. Balázs számára a hadviselés a kiküldetés előttsem volt idegen, bár itthon ez kizárólag a lőszerekkel folytatott harcrakorlátozódott: tűzszerészként évek óta napi szinten azonosít és hatástalanítrobbanószerkezeteket a kollégáival együtt. Saját szemszögéből a misszióveszélyességi szorzója így nem is volt számottevő, nem úgy Timi számára.A bombák földjén
„Az azért mégiscsak nagy különbség,hogy ott nemcsak a kezében robbanhat fel bármikor egy pokolgép, de közbenrá is lőhetnek – mondja Timi, aki a lehetőségekhez képest mégis nyugodt volt. –Balázs nem hősködni ment ki, és a dicsőségfalra sem akart felkerülni. Bíztam atudásában és a józan ítélőképességében.” Erre szükség is volt, mert kint mindenegyes gyanús tárgy fölött Balázs hozta meg a végső döntést, márpedig ez nem kisfelelősség – pláne úgy, hogy tizenkét másik férfi élete is tőle függött. Timimár katonaként ismerte meg Balázst, így pontosan tudta, hogy egy kiküldetésbármikor benne lehet a pakliban – de a kiutazás a vártnál is nehezebb volt.„Éppen az indulás előtt halt meg kint két srác, abba kicsit mindannyiunknakbeleszakadt a szíve. És én is akkor fogtam fel igazán, hogy mire készülünk. Defélelemmel nem lehet élni, azt pedig tudtam, hogy Balázsnak tervei voltakvelem, vissza kellett jönnie.”
A férfias játékok vonzereje
Már a kiutazás előtt is előfordult,hogy Timi még a mobilját is rettegve vette kézbe, Balázs ugyanis felhívta,mielőtt először szedte volna ki a gyújtót egy világháborús bombából. „A következőhívásig eltelt perceket elképzelésre sem kívánom senkinek. Ettől kezdve abbanmaradtunk, hogy akció előtt nem hívhat – csakis utána.” Afganisztánnál alighakell nagyobb erőpróba, de a mindennapok szintjén együtt élni atűzszerészmesterség kockázataival talán semmivel sem könnyebb. Timi nem istagadja, hogy a kiküldetés fél évének rövid leírására a „pocsék” jelzőnélhirtelen nem is tudna találóbbat, ezzel együtt minden döntésében támogatjaBalázst: „Hányan mennek be úgy reggelente a munkahelyükre, hogy a legszívesebbenbeteget jelentenének? Balázzsal ez soha nem fog előfordulni, egyszerűen imádja,amit csinál. Ha ezt elvenném tőle, akkor belőle vennék el. A férfias játékokvonzerejét nőként megérteni szinte lehetetlen, de ez nekem nem is feladatom –elég, ha elfogadom.”
Mert hogyan is lenne érthető nőiszemmel Balázs motivációja, aki azért állt hivatásos tűzszerésznek, mert?93-ban látta A halál 50 órája című filmet, amikor is eldöntötte, hogy ő márpedigharckocsizó parancsnok lesz? Balázs mindenesetre túl van a tűzpróbán, mintahogy a kapcsolatuk is. A távolság nemhogy nem fogott ki rajtuk, még meg iserősítette őket. „Ez nem azt jelenti, hogy könnyen ment volna, vagy hogy nehiányzott volna egymás közelsége, de olyasmi van köztünk, amellyel szemben egy kószalakókocsis légyott még végszükség esetén sem merülhet fel” – mondja Balázs.Abban pedig egyetértenek, hogy bár a missziók látszólag sok kapcsolatnak vetnekvéget, egy válás oka sosem a kiküldetés – az legfeljebb csak a pont az i-re.
Veszélyes fantáziák
Elsősorban a missziót teljesítőkatonák visszailleszkedését igyekszik megkönnyíteni Győrffy Ágnes pszichológus,a Magyar Honvédség mentálhigiénés alosztályának a vezetője, akihez alegkülönbözőbb esetekben fordulhatnak akár a honvédek, akár a családtagjaik.Feladatából adódóan ő a lelki kapocs a szervezet és a család között, amunkájára sokszor akkor van szükség, ha halálhírt kell közölnie – innentőlugyanis ő foglalkozik intenzíven a családtagokkal. Ágnes szerint az ilyen,tragikus kimenetelű esetek során mutatkozik meg igazán, hogy a kiküldetésbenlévők – részben ösztönösen, részben titoktartási kötelezettségből – milyenbiztos kézzel zárják el az otthoniakat a félelem elől. „Az esetlegeshaláleseteket követően gyakran szembesülünk azzal, hogy az elhunyt katonaédesanyja például azt sem tudta, hogy a katona sokszor bizony elhagyja atábort, vagy kocsiba ül. Arról nem is beszélve, hogy a táboron kívül vagybelül, kocsiban vagy fedezékben eltévedt lövedékek vagy váratlan tüntetéseksajnos bármikor lehetnek.”
Szerző: Orosz Sára
Fotó: Getty Images
Köszönettel tartozunk cikkünkmegírásában nyújtott segítségéért KerekesnéBenedek Mária őrnagynak – Honvédelmi Minisztérium, Miniszteri Kabinet,Sajtóosztály
A folytatást keresd a 2013. áprilisi Marie Claire-ben.
[Marie Claire, 2013. április]
